János első levele

chapter 4


Chapters:

1 2 3 4 5


verse #1

Szeretteim, ne higgyetek minden szellemnek, hanem próbáljátok meg a szellemeket, hogy vajon Istentől valók-e, mert sok hamis próféta ment szét a világba.


verse #2

Erről ismerhetitek meg az Isten Szellemét: Istenből való minden szellem, aki vallást tesz a Krisztus Jézus mellett, aki húsban jött el (aki vallást tesz a Krisztus Jézusról, hogy húsban jött el),


verse #3

de egy szellem sem Istentől való, aki Jézus mellett nem tesz vallást. Nos, éppen ez az antikrisztusi szellem, akiről azt hallottátok, hogy eljő, s már a világban is van.


verse #4

Ti Istenből valók vagytok, kis gyermekeim, és legyőztétek amazokat, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van.


verse #5

Ők a világból valók, ezért a világból veszik a beszélni valójukat , és a világ hallgat is rájuk.


verse #6

Mi Istenből valók vagyunk, az hallgat ránk, aki Istent ismeri, aki Istent nem ismeri, nem hallgat ránk. Erről ismerjük meg az, igazság szellemét és a téve­lyítés szellemét.


verse #7

Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istenből ered, és mindenki szeret, aki Istenből született és Istent ismeri.


verse #8

Aki nem szeret, nem ismerte meg Istent, mert az Isten szeretet.


verse #9

Isten szeretete köztünk abban lett láthatóvá, hogy az Isten egyszülött Fiát küldte a világba, hogy rajta keresztül éljünk.


verse #10

A szeretet nem abban jelentkezik, hogy mi szeretjük Istent, hanem abban, hogy ő szeretett minket, s vétkeinkért engesztelő áldozatul elküldte a Fiát.


verse #11

Szeretteim, ha az Isten így szeretett minket, mi is tartozunk egymást szeretni.


verse #12

Soha senki számára nem lett az Isten láthatóvá, ha szeretjük egymást, Isten bennünk marad és akkor az ő szeretete bevégezetté vált bennünk.


verse #13

Arról ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk, hogy Szelleméből adott nekünk.


verse #14

A mi számunkra láthatóvá lett az Isten, és mi tanúságot is teszünk amellett, hogy az Atya elküldte a Fiát a világ Megmentőjéül.


verse #15

Ha valaki vallást tesz arról, hogy Jézus az Isten Fia, az Isten benne marad, ő pedig az Istenben.


verse #16

Minálunk megismerésbe és hitbe ment át a szeretet, melyet Isten bennünk tart. Az Isten szeretet, aki tehát a szeretetben marad, az Istenben marad. Isten is őbenne.


verse #17

Nálunk a szeretet abban lett bevégzetté, hogy az ítélet napján bizalommal szólhatunk majd, mert amilyen az ő helyzete, olyan a mi helyzetünk is ebben a világban.


verse #18

Félelem nincs a szeretetben, ellenkezőleg a bevégzett szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelemnek büntetés jellege van, és aki fél, nem lett bevégzetté a szeretetben.


verse #19

Mi azért szeretünk, mert előzőleg ő szeretett bennün­ket.


verse #20

Ha valaki azt mondja: Szeretem az Istent, ámde gyűlöli testvérét, hazug az, aki ugyanis nem szereti testvé­rét, akit lát, nem képes szeretni Istent sem, akit nem lát.


verse #21

Azt a rendelkezést kaptuk tőle, hogy aki Istent szereti, szeresse testvérét is.

Chapters:


Books