A János írása szerint való szent evangyéliom

4. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Amint azért megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János,


2. vers

(Jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai,)


3. vers

Elhagyá Júdeát és elméne ismét Galileába.


4. vers

Samárián kell vala pedig általmennie.


5. vers

Megy vala azért Samáriának Sikár nevű városába, annak a teleknek szomszédjába, a melyet Jákób adott vala az ő fiának, Józsefnek.


6. vers

Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leült a forráshoz. Mintegy hat óra vala.


7. vers

Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!


8. vers

Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.


9. vers

Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.


10. vers

Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, a ki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.


11. vers

Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?


12. vers

Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, a ki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?


13. vers

Felele Jézus és monda néki: Mindaz, a ki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:


14. vers

Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.


15. vers

Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jőjjek ide meríteni!


16. vers

Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jőjj ide!


17. vers

Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem;


18. vers

Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.


19. vers

Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.


20. vers

A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.


21. vers

Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.


22. vers

Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, amit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt.


23. vers

De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.


24. vers

Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.


25. vers

Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (a ki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent.


26. vers

Monda néki Jézus: Én vagyok az, a ki veled beszélek.


27. vers

Eközben megjövének az ő tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?


28. vers

Ott hagyá azért az asszony a vedrét, és elméne a városba, és monda az embereknek:


29. vers

Jertek, lássatok egy embert, a ki megmonda nékem mindent, a mit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?


30. vers

Kimenének azért a városból, és hozzá menének.


31. vers

Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél!


32. vers

Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok.


33. vers

Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni?


34. vers

Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.


35. vers

Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.


36. vers

És a ki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen.


37. vers

Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vető, más az arató.


38. vers

Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.


39. vers

Abból a városból pedig sokan hivének benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, a ki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, a mit cselekedtem.


40. vers

A mint azért oda mentek hozzá a Samaritánusok, kérék őt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.


41. vers

És sokkal többen hivének a maga beszédéért,


42. vers

És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus.


43. vers

Két nap mulva pedig kiméne onnét, és elméne Galileába.


44. vers

Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége a maga hazájában.


45. vers

Mikor azért beméne Galileába, befogadták őt a Galileabeliek, mivelhogy látták vala mindazt, a mit Jeruzsálemben cselekedett az ünnepen; mert ők is elmentek vala az ünnepre.


46. vers

Ismét a galileai Kánába méne azért Jézus, a hol a vizet borrá változtatta. És volt Kapernaumban egy királyi ember, a kinek a fia beteg vala.


47. vers

Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, hozzá méne és kéré őt, hogy menjen el és gyógyítsa meg az ő fiát; mert halálán vala.


48. vers

Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.


49. vers

Monda néki a királyi ember: Uram, jőjj, mielőtt a gyermekem meghal.


50. vers

Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a szónak, a mit Jézus mondott néki, és elment.


51. vers

A mint pedig már megy vala, elébe jövének az ő szolgái, és hírt hozának néki, mondván, hogy: A te fiad él.


52. vers

Megtudakozá azért tőlük az órát, a melyben megkönnyebbedett vala; és mondának néki: Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz;


53. vers

Megérté azért az atya, hogy abban az órában, amelyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a te fiad él. És hitt ő, és az ő egész háza népe.


54. vers

Ezt ismét második jel gyanánt tevé Jézus, mikor Júdeából Galileába ment.

Fejezetek:


Könyvek