Pál levele a galatákhoz

6. fejezet


Fejezetek:

1 2 3 4 5 6


1. vers

Testvéreim! Ha valakit rajta érnek valamely elesésen, az olyant ti, szellemiek, szelídség szellemével igazítsátok helyre. De tartsd magadon a szemedet, hogy te ne juss szintén kísértésbe.


2. vers

Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.


3. vers

Ha valaki valaminek véli magát, noha semmi, tévútra viszi saját eszét.


4. vers

Ki-ki a saját munkáját próbálja meg és akkor csak saját maga felé lesz dicsekednivalója és nem a másik felé.


5. vers

Mert mindenki a saját terhét fogja hordozni.


6. vers

Akit az igére oktatnak, tegye közössé oktatójával minden javát.


7. vers

Ne tévelyegjetek! Isten nem hagy csúfot űzni magából, mert amit vet az ember, azt fogja aratni is.


8. vers

Aki a hús világába vet, saját húsából fog romlást aratni, aki ellenben a Szellembe vet, a Szellemből fog örök életet aratni.


9. vers

A nemes dolgok tevésében hanyagokká ne váljunk. Mert ha ki nem dőlünk, a maga idejében aratni fogunk.


10. vers

Következőleg, amint alkalmunk adódik rá, munkáljuk mindenki irányában a jót, de leginkább hitünk házanépével szemben.


11. vers

Lássátok, mekkora betűkkel írok a saját kezemmel.


12. vers

Mindazok, akik a hús vonalán akarnak tetszetős külsőt ölteni, arra kényszerítenek titeket, hogy metélkedjetek körül, csak hogy a Krisztus keresztjéért üldözést ne kelljen szenvedniük.


13. vers

Mert hiszen maguk azok sem őrzik meg a törvényt, akik körülmetélkednek, hanem azért akarnak titeket körülmetélni, hogy húsotokkal dicsekedhessenek.


14. vers

Nálam pedig szóba se jöjjön a dicsekedés, hacsak Urunknak, a Krisztus Jézusnak keresztjével nem, akin keresztül nekem a világ meg van feszítve, én pedig a világnak.


15. vers

Mert sem a körülmetélés nem jelent semmit, sem a körülmetéletlenség, csak az új teremtés.


16. vers

Mindazokra, akik ezzel a mértékmutatóval járnak, szálljon békesség és könyörület, meg az Isten Izráelére.


17. vers

A jövőben pedig senki se zaklasson engem, mert én Jézus sebhelyeit viselem a testemen.


18. vers

Urunknak, a Krisztus Jézusnak kegyelme legyen a ti szellemetekkel testvéreim. Ámen.

Fejezetek:


Könyvek