Pál levele a galatákhoz
2. fejezet
1. vers
Tizennégy esztendő elmúltával Barnabással együtt újra felmentem Jeruzsálembe, de Tituszt is magammal vittem.
2. vers
Kijelentés következtében mentem fel, és ott eléjük tártam azt az örömüzenetet, melyet a nemzetek között hirdetek, azonban külön a tekintélyesek elé, hogy hiába ne fussak, vagy ne váljék hiábavalóvá eddigi futásom.
3. vers
De még csak a velem lévő Tituszt sem kényszerítették körülmetélkedésre
4. vers
– noha hellén volt, tekintettel a hamis atyafiakra, akik azért lopakodtak be, hogy kikémleljék a Krisztus Jézusban kapott szabadságunkat, hogy bennünket rabszolgákká tehessenek.
5. vers
Ezeknek mégcsak egy óráig sem engedtünk, hogy magunkat alájuk vetettük volna, hogy az örömüzenet igazsága számotokra megmaradjon.
6. vers
Azok, akiket valami nagynak néznek – bármilyenek voltak is egykor, nekem semmit sem jelentenek, – Isten nem nézi az ember személyét, – szóval a tekintélyesek az előttem leleplezett örömüzenethez semmivel hozzá nem járultak,
7. vers
sőt ellenkezőleg, mikor meglátták, hogy a körülmetéletlenek között az örömüzenet hirdetésével engem bízott meg Isten, mint Pétert a körülmetéltek között –
8. vers
mert aki Péterben munkálkodott, hogy a körülmetéltek apostolságát végezhesse, az munkált bennem is a nemzetek között –,
9. vers
szóval, mikor Jakab, Kéfás és János, akiket oszlopoknak tekintenek, felismerték a nekem adott kegyelmet, a közösség kifejezésére jobbjukat nyújtották nekem és Barnabásnak, hogy mi a nemzetek közé menjünk, ők meg a körülmetéltek közé,
10. vers
csak azt kötötték ki, hogy a szegényekről megemlékezzünk, amit nagyon is serénykedtem megtenni.
11. vers
Mikor azonban Kéfás eljött Antióhiába, szemtől szembe ellene álltam, mert ítélet alá esett.
12. vers
Mielőtt ugyanis némelyek Jakabtól odajöttek volna, a nemzetekkel együtt evett, de mikor azok megérkeztek, visszavonult és elkülönítette magát, mivel félt a körülmetéltek közül valóktól.
13. vers
Együtt képmutatóskodtak azután vele a többi zsidók is, úgyhogy még Barnabást is magával ragadta képmutatásuk.
14. vers
Mikor azonban megláttam, hogy az örömüzenet igazságához mérten nem járnak egyenes úton, mindenki füle hallatára ezt mondtam Kéfásnak: Ha te zsidó létedre a pogányok módjára élsz és nem zsidó módra, hogyan kényszerítheted a nemzeteket zsidóskodásra?
15. vers
Mi, akik természettől zsidók vagyunk és nem nemzetek közül való vétkezők,
16. vers
miután tudjuk, hogy az ember a törvény tettei alapján nem lesz igazságossá, csak a Krisztus Jézusba vetett hiten keresztül, mi is hittünk a Krisztus Jézusban, hogy a Krisztusba vetett hit alapján és ne a törvény tettei alapján váljunk igazságosakká, mert hiszen a törvény mutatta tettek alapján egy hús sem lehet igazságossá.
17. vers
Ha azonban bennünket magunkat is, kik a Krisztusban keresünk megigazulást, azon kapnak rajta, hogy vétkezők vagyunk, ebből az következik, hogy a Krisztus a vétek kiszolgálója? Szó se legyen róla.
18. vers
Mert ha újra felépítem azt, amit már lerontottam, magamra állítom ki a bizonyítványt magamról, hogy a lerontott törvény áthágója vagyok.
19. vers
Mert engem a törvényen keresztül ölt meg a törvény, hogy Istentől legyen az életem. A Krisztussal együtt függök megfeszítve.
20. vers
Élek. De többé nem én, hanem a Krisztus él bennem. Amely életet pedig most húsban élek, az Isten Fiába vetett hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta értem.
21. vers
Nem vetem félre az Isten kegyelmét. Ha ugyanis a törvényen keresztül valósulna meg az igazságosság, ebből az következnék, hogy a Krisztus hiába halt meg.
Könyvek
