Sámuel második könyve
19. fejezet
1. vers
Ekkor megreszketett a királynak szíve, s felmenvén a kapu felházába, sírt. Mentében így szólt: fiam, Absolon! Fiam, fiam, Absolon! Bár én haltam volna meg helyetted, Absolon fiam, fiam! Megjelentették Joábnak: a király sír! Gyászolja Absolont.
2. vers
Aznap a szabadítás az egész nép számára gyásszá változott át, mert az hallotta azon a napon a nép: a király gyötri magát a fiáért!
3. vers
Azon a napon a nép úgy lopta be magát a városba, mint ahogy lopva jár az olyan nép, amely szégyelli, hogy megfutott a csatából.
4. vers
A király pedig befedte arcát, s úgy kiáltott nagy hangon. Fiam Absolon! Fiam! Fiam!
5. vers
Ekkor Joáb bement a házba a királyhoz, s így szólott: Ha összes szolgáidnak arcára szégyenpírt kergettél, noha ők mentették meg lelkedet a mai napon, s fiaidnak és leányaidnak lelkét, feleségeidnek lelkét és ágyasaidnak lelkét.
6. vers
Ugyanakkor te szereted azokat, akik gyűlölnek téged, és gyűlölöd azokat, akik szeretnek téged. Hiszen ma értésül adtad, hogy neked nincsenek fejedelmeid és szolgáid. Mert ma megtudtam, hogy az volna neked helyes (egyenes), ha Absolon élne és mi mindnyájan halottak volnánk a mai napon.
7. vers
Most hát kelj föl, eredj ki és beszélj szolgáid szívéhez, mert Jahvéra esküszöm, hogy ha nem fogsz kimenni, ma éjjel senki sem marad nálad, s ez nagyobb kár lesz neked, mint mind az a baj, amely ifjuságodtól fogva mostanáig ért.
8. vers
Erre a király fölkelt s leült a kapuban. Mikor hírül ment, hogy a király a kapuban ül, az egész nép odajárult a király elé. Mikor az izraeliek közül mindenki haza futott a saját sátorába,
9. vers
Izrael összes törzseinél az egész nép perben volt egymással, azt mondva: A király mentett meg minket ellenségeink markából, ő mentett meg minket a filiszteusok markából, mégis most Absolon elől el kellett futnia az országból.
10. vers
Absolon ellenben, kit magunk fölé királlyá kentünk, meghalt a csatában. Most hát miért vártok hallgatva a király hazahozatalával?
11. vers
Dávid király pedig elküldötte Cádók és Abjátár főpapokat a következő üzenettel: Mondjátok meg Júda véneinek: miért akartok az utolsók lenni a király hazahozásával? (Egész Izrael szava ugyanis eljutott a királyhoz, annak házába.)
12. vers
Ti testvéreim vagytok, az én csontom, az én húsom vagytok! Miért akartok lenni utolsók a király hazahozatalában?
13. vers
Amáshának is mondjátok meg: Nem vagy az én húsom és az én csontom? Így, meg úgy tegyen velem Jahve, ha nem te lépsz Joáb helyére én elém az egész életidőre!
14. vers
Ezzel minden júdabeli szívét egy emberként hajlította magához, úgyhogy azok a királyért küldöttek: térj vissza te is, szolgáid is!
15. vers
Mikor a király visszatérőben megérkezett a Jordánhoz, a júdabeliek Gilgálba utaztak, hogy a király elé menjenek és általvigyék őt a Jordánon.
16. vers
A benjámini Gérá fia, Simei is sietve jött Bachurimból, hogy a júdabeliekkel együtt a király elé mehessen,
17. vers
vele jött ezer ember Benjáminból. Saul házának szolgája, Ciba is eljött tizenöt fiával és húsz szolgájával a király elé, egészen a Jordánig,
18. vers
hogy a király házát átsegítsék a Jordánon, s olyasmit tegyenek, ami a királynak kedves. Gérá fia, Simei leborult a király előtt, amikor átkelt a Jordánon
19. vers
és megszólította a királyt: ne számítsa fel nekem bűnül az én uram, és ne emlékezzék arra, amit szolgád bűnösen tett akkor, amikor uram, a király Jeruzsálemből elment, ne vegye azt a király szívére.
20. vers
Mert tudom én, a te szolgád, hogy vétkeztem, s lám, ma azért jöttem elsőnek el, József egész házából a király elé.
21. vers
De megszólalt Cerujja fia, Abisai: nem kell-e Simei fiának ezért meghalnia? Hiszen Jahve fölkentjét átkozta meg.
22. vers
Ám Dávid így szólt: ugyan, mi közös van köztem és közöttetek, Cerujja fiai? Hiszen Sátánná váltatok ma számomra! Meghalhat-e ma bárki is Izraelben? Hiszen tudom, hogy ma lettem én király Izraelben!
23. vers
Nem halsz meg! – mondta a király Simeinek. S megesküdt neki a király.
24. vers
Saul fia, Méfibóset is lement Dávid elé. Lábát nem ápolta, bajuszát nem nyírta, ruháját nem mosta az idő óta, hogy a király elment addig a napig, amelyen épségben visszatért.
25. vers
Amikor Jeruzsálemnél a királlyal találkozott, megkérdezte őt a király: Miért nem jöttél velem Méfibóset?
26. vers
Uram, király – felelte – szolgám rászedett engem! Szolgád ugyanis megmondotta: Szamarat nyergeltetek és azon utazva elkísérem a királyt, hiszen szolgád sánta!
27. vers
Ő megrágalmazott engem uramnál, a király azonban olyan, mint Istennek angyala! Tedd, amit jónak látsz.
28. vers
Hiszen uramtól, a királytól atyám egész háza mi egyebet várhatott, mint hogy a halál fiai legyenek: Szolgádat mégis asztalod vendégei közé ültetted. Hivatkozhatom-e hát még igaz követelésekre a királynál? Lehet-e még igényem nála?
29. vers
Mire való még a sok szóbeszéd? – mondotta a király. – Te, meg Ciba osszátok meg a mezőt.
30. vers
Mefibóset ezt felelte a királynak: Vegye el akár az egészet! Csakhogy épségben tért haza uram, a király!
31. vers
A gileádi Barzillai is eljött Rogölimból, s a királlyal együtt átment a Jordánon, hogy búcsút vegyen tőle a Jordánnál.
32. vers
Barzillai pedig igen öreg volt már, nyolcvan éves, ő táplálta a királyt, míg az Machanaimban lakozott, mert igen tekintélyes ember volt.
33. vers
Jöjj velem, mondta a király Barzillainak – el foglak tartani téged magamnál Jeruzsálemben.
34. vers
De Barzillai így szólt a királynak: Vajon mennyi az én életidőm még, hogy fölmehetnék a királlyal Jeruzsálembe?
35. vers
Nyolcvan éves vagyok most. Vajon tudnék még jó és rossz között különbséget tenni? Vajon érezné-e szolgád ízét annak, amit eszik és annak, amit iszik? Vajon figyelné-e még szolgád énekeseknek és énekesnőknek a hangját. Miért legyen szolgád teher uramnak, a királynak nyakán?
36. vers
Egy kissé még együtt akar menni szolgád a Jordánon át a királlyal, de ily módon mért akarna a király nekem viszonzást adni.
37. vers
Hadd térjen vissza szolgád! Hadd haljak meg saját városomban atyám és anyám sírja mellett! Ámde itt van szolgád, Kimhám: hadd menjen ő el urammal, a királlyal! Tedd vele, amit jónak lát szemed.
38. vers
Kimhám velem fog jönni – mondotta a király és azt teszem vele, amit jónak látsz, s amit csak kedved kiván tőlem, megteszem neked.
39. vers
Mikor az egész nép átkelt a Jordánon, a király is átkelt. Miután a király megcsókolta Barzillait és megáldotta, ez visszatért helyére.
40. vers
A király aztán Gilgálba ment és Kimhám vele tartott.
41. vers
Júda egész népe részt vett a király elhozatalában s Izrael népének is a fele. Ám egyszerre az összes többi izraeliek eljöttek a királyhoz és így szóltak neki. Miért loptak el téged testvéreink a júdabeliek? Miért hozták ők át a királyt és házát a Jordánon, és vele Dávid összes embereit?
42. vers
Ekkor az összes júdabeliek így feleltek Izrael férfiainak ellenében: Hiszen a király közelebb van hozzánk! Miért gyulladtatok haragra a dolog miatt? Minden áron azt akarjátok mondani, hogy megettünk valamit a királyból? Vagy felkaptuk és elragadtuk őt magunkkal?
43. vers
Az izraeliek ezt felelték a júdaiaknak: nekem tíz részem van a királyban. Több közöm van tehát Dávidhoz, mint neked! Miért becsültél engem kevesebbre? Hát nem az én szavam volt az első, hogy királyomat vissza kell hozni? Júda beszéde azonban még keményebb volt, mint az izraeliek szava.
Könyvek
