Sámuel második könyve
18. fejezet
1. vers
Dávid aztán szemlét tartott a vele tartó népen, s ezredeseket és századosokat rendelt föléjük.
2. vers
Majd a nép harmadrészét Joáb keze alá adta, harmadrészét Cerujja fiának, Joás testvérének, Abisainak a keze alá, s harmadrészét a gitti Ittai keze alá. Azután így szólt a néphez: Én is okvetlenül kivonulok veletek!
3. vers
De a nép így szólt: Te nem vonulhatsz ki velünk! Mert, ha mi talán megfutnánk, nem vetnének ránk ügyet (szívet). Ha fele seregünk meghalna, nem vetnének ránk ügyet. De te annyit érsz, mint közülünk tízezer! Így hát jobb, ha te a városból leszesz segítségünkre.
4. vers
Ami jobbnak látszik a szemetekben, azt teszem – felelte nekik a király. A király hát a kapuhoz állt oldalt, míg az egész nép százankint és ezrenként kivonult.
5. vers
Majd a király megparancsolta Joábnak, Abisainak és Ittainak: Bánjatok én értem szelíden az Absolon fiúval! Az egész nép meghallotta, hogy az összes tiszteknek mit parancsolt a király Absolonra vonatkozólag.
6. vers
Mikor a nép kivonult a mezőre szembe Izraellel, az Efraim erdejében elkezdődött a harc.
7. vers
Izrael szenvedte ott a vereséget Dávid szolgáival szemben, nagy volt azért ott a vereség: húszezerre rúgott.
8. vers
A harc kiterjedt annak a földnek egész színére, s az erdő falánkabban ette az embereket, mint a kard azon a napon.
9. vers
Absolon egyszer csak szembe találta magát Dávid szolgáival. Absolon egy öszvéren ült, s mikor az öszvér egy nagy, ágas-bogas terpentinfa alatt haladt el, feje beleakadt a terpentinfába, úgyhogy ég és föld közé jutott, az öszvér pedig kifutott alóla.
10. vers
Ahogy ezt egy ember meglátta, megjelentette Joábnak: Ni, láttam Absolont, egy terpentinfán függve!
11. vers
Na, hát, ha láttad, – felelte Joáb annak az embernek, aki a jelentést tette neki – miért nem ütötted le ott nyomban a földre? Aztán az én dolgom lett volna neked tíz ezüstöt meg egy övet adni!
12. vers
De az az ember ezt felelte Joábnak: És ha ezer ezüstöt kapnék a markomba mégsem nyújtanám ki a kezemet a király fiára, mert a fülünk hallatára parancsolta meg neked, Abisainak és Ittainak, a király, hogy „őrizzétek meg nekem az Absolon fiút!”
13. vers
Ha csalárdul cselekedném a saját lelkem ellen – mivel a király elől semmi rejtve nem marad – te ugyan nem állottál volna oldalamra!
14. vers
Na, én nem reszketek itt a te orcád előtt! – felelte Joáb. Azzal markába fogott három vesszőt s belelőtte azokat Absolon szívébe.
15. vers
Még mikor élt a terpentinfa lombja között, Joábnak tíz fegyverhordozó legénye körülvette, s halálra verték Absolont.
16. vers
Ekkor Joáb megfuvatta a kürtöt, s a nép visszatért Izrael üldözéséből, mert Joáb kímélte a népet.
17. vers
Azzal fogták Absolont s bevetették az erdőben egy nagy gödörbe, s egy igen nagy kőrakást halmoztak reá. Izraelből pedig mindenki hazafutott a sátorába.
18. vers
Absolon még életében vett s állított magának egy emléket, mely a király-völgyben van, úgy gondolkozott ugyanis, hogy nincs fia, ki emlékezetét megtartsa.
19. vers
Cádók fia, Achimác megszólalt: Hadd fussak el s hadd vigyem el az örömhírt a királynak, hogy Jahve ítélete kimentette őt ellenségeinek kezéből.
20. vers
De Joáb ezt mondta neki: A mai napon nem leszesz te örömhírvivő: hirdess örömöt egy más napon! A mai napon nem lehetsz örömhírvivő, hiszen a király fia halott.
21. vers
Erre Joáb egy szerecsennek szólt: Eredj, jelentsd a királynak, amit láttál. A szerecsen meghajolt Joáb előtt és elfutott.
22. vers
Cádók fia, Achimác azonban újra szólt Joábnak: Legyen, ami lesz, hadd fussak el még én is a szerecsen után. De szólt Jóáb: Miért futnál te fiam? Hiszen nem lesz abból neked örömmondás!
23. vers
Lesz, ami lesz! Hadd fussak! – Fuss! – mondta neki, s Achimác elfutott a Jordán-síkon át, s elhagyta a szerecsent.
24. vers
Mialatt Dávid ott ült a két kapu között, az őrálló fölment a kapu tetejére a fal felé fordulva, s amikor szemét fölemelte, látta, hogy fut egy ember egyedül.
25. vers
Az őrálló kiáltva jelentette a királynak. – Ha egyedül jő, akkor örömhírt hoz a szájában! – mondta a király. Az mindig közelebb ért.
26. vers
Ekkor az őrálló egy másik futó férfit látott. Az őrálló bekiáltott a kapuba: Ni, egy férfi fut egyedül! – Ez is örömhírt hoz – mondta a király.
27. vers
Én úgy látom – szólt az őrálló – hogy az első úgy fut, mint Cádók fia, Achimác szokott futni. – Jó ember az – szólott a király – jó hírnek jön az!
28. vers
Achimác a király felé kiáltott: Békesség! Azzal arcával a földre hajolt a király előtt és szólott: Áldott legyen Jahve , a te Istened, hogy kényre-kedvre adta azokat az embereket, akik uram, a király ellen fölemelték kezüket!
29. vers
A király megkérdezte: Békessége van az Absolon fiúnak is? Achimác így felelt: Egy nagy csődületet láttam, amikor Joáb a király szolgáját elküldötte, meg engem, a te szolgádat: de hogy mi történt, nem tudom.
30. vers
Fordulj! Állj ide! –mondta a király.
31. vers
Akkor jött meg a szerecsen és így szólott: Fogadja az örömhírt uram, a király. Mert Jahve ítélete ma mindazok kezéből kimentette, akik ellened föltámadtak.
32. vers
A király megkérdezte a szerecsent: Békessége van-e az Absolon fiúnak? A szerecsen így felelt: Legyenek uramnak, a királynak ellenségei, s mindazok, akik ellened gonoszul föltámadnak, olyanok, mint az ifjú!
Könyvek
