Pál második levele korinthusiakhoz
2. fejezet
1. vers
Elvégeztem magamban, hogy szomorúsággal nem megyek újra hozzátok.
2. vers
Mert ha én megszomorítlak titeket, ki lesz, aki engem megörvendeztet, ha csak az nem, akit én szomorítok meg?
3. vers
Ezt pedig azért írom, hogy mikor odamegyek majd, szomorúság ne érjen azok részéről, akiknek örülnöm kellene, bizalommal lévén mindnyájatok iránt, hogy az én örömömet mindnyájan osztjátok.
4. vers
Mert nagy nyomorúságból és szívszorongásból sok könnyhullatással írok nektek, nem azért, hogy megszomorodjatok, hanem hogy megismerjétek azt a nagy szeretetet, mely bennem különösen irántatok van.
5. vers
Ha pedig valaki meg is szomorított engem, nem éppen engem szomorított meg, hanem részben, hogy túl sokat ne mondjak, titeket, mindnyájatokat.
6. vers
Elég az ilyennek az a korholás, mely a többség részéről érte,
7. vers
úgyhogy inkább nektek kell neki megkegyelmeznetek s őt megbátorítanotok, hogy a túláradó szomorúság el ne nyelje az ilyent.
8. vers
Ezért kérlellek titeket, hogy fokozzátok a szeretetet iránta.
9. vers
Hiszen evégett írtam is, hadd ismerjem meg abban kipróbált voltotokat, hogy mindenben szófogadók vagytok.
10. vers
Akinek pedig ti megkegyelmeztek, annak én is. Ha pedig valamiben én kegyelmeztem, ha ugyan adtam valamiben kegyelmet, értetek történt a Krisztus orcája előtt, hogy még nagyobb nyeresége ne legyen belőlünk a sátánnak.
11. vers
Hiszen nem ismeretlenek nekünk az ő szándékai.
12. vers
Amikor a Krisztus örömüzenetét hirdetni Tróászba érkeztem, bár ajtó nyílt meg előttem az Úrban,
13. vers
semmi nyugtot nem hagyott a szellemem amiatt, hogy nem találtam rá testvéremre, Tituszra, búcsút vettem hát tőlük és Macedóniába távoztam.
14. vers
De hála legyen Istennek, hogy a Krisztusban mindenkor diadalmenetben hordoz bennünket, és ismeretének jó illatját rajtunk keresztül minden helyen érezhetővé teszi.
15. vers
Mert Isten a Krisztus jóillatává tett bennünket mind a megmenekülők, mind az elveszők között,
16. vers
némelyeknek olyan illattá, mely halálból halált támaszt, némelyeknek olyan illattá, mely életből életre kelt. S ugyan ki elégséges az ilyen életre?
17. vers
Mert lám mi nem vagyunk olyanok, mint a többség, akik szatócskodnak Isten igéjével, hanem mintegy napfénytisztaságból, hanem mintegy Istenből Isten előtt a Krisztusban szólunk.
Könyvek
