Genezis

capítulo 21


Capítulos:


verso 1

És az Örökkévaló megemlékezett Sáráról, amint mondta, és az Örökkévaló úgy tett Sárával, amint szólott.


verso 2

Sára viselős lett és fiút szült Ábrahámnak öregségére, arra az időre, amelyről Isten szólt neki.


verso 3

És elnevezte Ábrahám fiát, aki neki született, akit Sára neki szült, Izsáknak.


verso 4

És körülmetélte Ábrahám a fiát, Izsákot, nyolc napos korában, amint megparancsolta neki Isten.


verso 5

És Ábrahám száz éves volt, mikor fia, Izsák született.


verso 6

És szólt Sára: „Nevetséget okozott nekem Isten, mert bárki hallja, nevetni fog rajtam”.


verso 7

És így szólt: „Ki mondta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat, pedig fiút szültem neki öregségére.”


verso 8

És a gyermek nőtt és elválasztatott; Ábrahám pedig nagy lakomát szerzett azon a napon, amelyen Izsákot elválasztották.


verso 9

Mikor Sára látta, hogy az egyiptomi Hágár fia, akit Ábrahámnak szült, gúnyolódik,


verso 10

szólt Ábrahámhoz: „Kergesd el ezt a szolgálót és fiát, hogy ennek a szolgálónak a fia ne örököljön az én fiammal, Izsákkal”.


verso 11

De a dolog nagyon bántotta Ábrahámot a fia miatt.


verso 12

Ekkor szólt Isten Ábrahámnak: „Ne bántson ez téged a fiú miatt és szolgálód miatt; és mindenben, amit neked Sára mond, hallgass az ő szavára, mert csak Izsák magzatát nevezik majd rólad.


verso 13

De a szolgáló fiát is nemzetté teszem, mert ő is a te magzatod.”


verso 14

És fölkelt Ábrahám kora reggel, vett kenyeret és egy tömlő vizet és odaadta Hágárnak, vállára tette, és a gyermekkel együtt elbocsátotta őt. És ő elment és bolyongott Beér Sebá pusztájában.


verso 15

Midőn kifogyott a víz a tömlőből, eldobta a gyermeket egy bokor alá.


verso 16

Ő pedig elment és leült jó messzire, egy íjlövésnyire, mert azt mondta: „Ne lássam a gyermek halálát”; és leült vele szemben, fölemelte hangját és sírt.


verso 17

És Isten meghallotta a fiú hangját és megszólította Isten angyala Hágárt az égből és mondta neki: „Mi bajod, Hágár? Ne félj, mert meghallotta Isten a fiú hangját onnan, ahol van.


verso 18

Kelj fel, vedd fel a fiút, tartsd a kezedben, mert nagy nemzetté teszem.”


verso 19

És Isten felnyitotta az ő szemét és megpillantott egy kutat; odament, megtöltötte a tömlőt vízzel és megitatta a fiút.


verso 20

És Isten a fiúval volt s az nőtt; letelepedett a pusztában és íjlövő lett.


verso 21

Lakott Párán vadonában és anyja feleséget vett neki Egyiptom országából.


verso 22

És történt azon időben, szólt Abimelek és Pikól, seregének kapitánya, Ábrahámhoz, mondván: „Isten veled van mindenben, amit teszel,


verso 23

most tehát esküdj meg nekem itten Istenre, hogy nem leszel hamis sem hozzám, sem fiamhoz, sem ivadékaimhoz. A jóindulat szerint, amellyel én cselekedtem veled, cselekedj majd te is velem és az országgal, amelyben tartózkodtál.”


verso 24

És szólt Ábrahám: „Megesküszöm!”


verso 25

És Ábrahám szemrehányást tett Abimeleknek a kút miatt, amelyet elraboltak Abimelek szolgái.


verso 26

Erre így szólt Abimelek: „Nem tudom, ki cselekedte ezt a dolgot, sem te nem adtad tudtomra, sem én nem hallottam, csak ma”.


verso 27

Akkor Ábrahám vett juhot és ökröt és Abimeleknek adta és ők ketten szövetséget kötöttek.


verso 28

És Ábrahám hét bárányt külön állított.


verso 29

És szólt Abimelek Ábrahámnak: „Mit jelent ez a hét bárány, melyet külön állítottál?”


verso 30

Erre azt mondta: „Ezt a hét bárányt fogadd kezemből azért, hogy tanubizonyságul szolgáljon nekem, hogy én ástam ezt a kutat!”


verso 31

Ezért nevezték azt a helyet Beér Sebának, mert ott megesküdtek mindketten.


verso 32

És szövetséget kötöttek Beér Sebában; azután fölkelt Abimelek és Pikól, seregének kapitánya, és visszatértek a filiszteusok földjére.


verso 33

És Ábrahám egy tamariszkfát ültetett Beér Sebában és szólította ott az Örökkévalót, az örök Istent.


verso 34

És Ábrahám sok ideig tartózkodott a filiszteusok földjén.

Capítulos:


Libros