Lukács evangéliuma

capitolul 2


Capitole:


versetul 1

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augustus császár rendeletet adott ki, hogy az egész lakott földön összeírást tartsanak.


versetul 2

Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Cirenius volt a helytartó.


versetul 3

Mindenki elment azért az összeírásra, ki-ki a maga városába.


versetul 4

Felment József is Galileából, Názáret városából Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mivelhogy a Dávid házából és nemzetségéből származott,


versetul 5

hogy bejegyezzék jegyesével, Máriával, aki várandós volt.


versetul 6

Történt pedig, hogy ottlétük alatt beteltek szülésének napjai,


versetul 7

megszülte elsőszülött fiát, és bepólyálva a jászolba fektette, mert nem volt számukra hely a vendégfogadó háznál.


versetul 8

Pásztorok tanyáztak azon a vidéken, akik kint a mezőn őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.


versetul 9

És íme, az Úr angyala megjelent nekik, és körülragyogta őket az Úr dicsősége, ők pedig nagyon megrettentek.


versetul 10

És az angyal így szólt: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz,


versetul 11

mert Dávid városában ma megszületett nektek az Üdvözítő, aki az Úr Krisztus.


versetul 12

Ez pedig a jel számotokra: találtok egy kisgyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.


versetul 13

És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal együtt, akik Istent dicsérték, és ezt mondták:


versetul 14

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat!


versetul 15

Miután elmentek az angyalok tőlük a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és lássuk meg e dolgot, amelyet az Úr kijelentett nekünk!


versetul 16

Elmentek hát nagy sietve, és megtalálták Máriát és Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket.


versetul 17

Amikor meglátták, elmondták a gyermek felől kapott kijelentést,


versetul 18

és akik csak hallották, mind elcsodálkoztak azon, amit a pásztorok mondtak.


versetul 19

Mária pedig mindezeket a dolgokat megjegyezte és a szívében forgatta.


versetul 20

A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és dicsérve Istent mindazokért, amiket hallottak és láttak, úgy, ahogy az nekik megmondatott.


versetul 21

Nyolc nap elteltével körülmetélték, és a Jézus nevet adták neki, ahogy az angyal nevezte, mielőtt megfogant volna anyja méhében.


versetul 22

Amikor pedig a Mózes törvénye szerinti tisztulás napjai leteltek, felvitték őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,


versetul 23

amint meg van írva az Úr törvényében, hogy minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék,


versetul 24

és hogy az Úr törvényében előírt áldozatot mutassanak be: egy pár gerlicét vagy két galambfiókát.


versetul 25

És íme, volt Jeruzsálemben egy Simeon nevű igaz és istenfélő ember, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta.


versetul 26

Ő azt a kijelentést nyerte a Szentlélektől, hogy addig nem hal meg, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.


versetul 27

A Lélek indításából éppen akkor ment a templomba, amikor a gyermek Jézust szülei bevitték, hogy a törvény előírásainak eleget tegyenek.


versetul 28

Karjaiba vette őt, és ezekkel a szavakkal áldotta Istent:


versetul 29

Most bocsátod el, Uram, a te szolgádat a te beszéded szerint békességben,


versetul 30

mert szemeim látták a te üdvösségedet,


versetul 31

amelyet minden nép szeme láttára készítettél,


versetul 32

világosságul a pogányok megvilágosítására és népednek, Izráelnek dicsőségére.


versetul 33

Apja és az anyja csodálkoztak azokon, amiket róla mondott.


versetul 34

Simeon pedig megáldotta őket, és azt mondta Máriának, az ő anyjának: Íme, ő sokak elesésére és feltámadására rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak.


versetul 35

Sőt a te lelkedet is áthatja az éles tőr, hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.


versetul 36

Volt egy próféta asszony, Anna, Fánuel leánya, Áser nemzetségéből. Nagyon idős volt, hajadonkora után csak hét esztendeig élt férjével,


versetul 37

és már nyolcvannégy éve özvegy volt. El sem hagyta a templomot, hanem éjjel és nappal böjtölésekkel és imádkozásokkal szolgált.


versetul 38

Ugyanabban az órában ő is odaállt, hálát adott az Úrnak, és beszélt róla mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltását várták.


versetul 39

Amikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, az ő városukba, Názáretbe.


versetul 40

A kisgyermek pedig növekedett és erősödött lélekben, teljesedve bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.


versetul 41

Szülei pedig évente feljártak Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.


versetul 42

Amikor tizenkét éves lett, fölmentek Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint.


versetul 43

Az ünnepnapok elteltével, amikor hazafelé indultak, a gyermek Jézus visszamaradt Jeruzsálemben, de ezt nem tudták a szülei.


versetul 44

Azt gondolták, hogy az úti társaságban van. Egynapi járóföldet tettek meg, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.


versetul 45

Amikor nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, hogy ott keressék.


versetul 46

Harmadnapra meg is találták a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, őket hallgatva és kérdezgetve.


versetul 47

Akik őt hallották, mind álmélkodtak értelmén és feleletein.


versetul 48

Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, az anyja pedig azt kérdezte: Fiam, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én aggódva kerestünk téged.


versetul 49

Ő pedig azt mondta nekik: Miért kerestetek engem? Hát nem tudjátok, hogy nekem az én Atyám dolgaival kell foglalkoznom?


versetul 50

De ők nem értették ezt a beszédet, amit nekik mondott.


versetul 51

Aztán velük tartott, visszament Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja pedig szívében tartotta mindezeket a beszédeket.


versetul 52

Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testének állapotában és az Isten és az emberek előtt való kedvességben.

Capitole:


Cărți