Lukács evangéliuma

capitolul 20


Capitole:


versetul 1

És történt egy napon, amikor a népet a templomban tanította, és hirdette az evangéliumot, hogy előálltak a főpapok az írástudókkal és a vénekkel együtt,


versetul 2

és megkérdezték tőle: Mondd meg nekünk, milyen felhatalmazással teszed ezeket, vagy ki az, aki téged erre felhatalmazott?


versetul 3

Ő pedig így válaszolt: Én is kérdezek egy dolgot tőletek, mondjátok meg azért nekem:


versetul 4

János keresztsége a menny­ből volt-e vagy emberektől?


versetul 5

Azok pedig tanakodtak maguk között: Ha azt mondjuk, a menny­ből, azt fogja mondani: „Miért nem hittetek neki?”


versetul 6

Ha pedig azt mondjuk, emberektől, az egész nép megkövez minket, mert meg van győződve arról, hogy János próféta volt.


versetul 7

Ezért azt válaszolták, hogy ők nem tudják, honnan van.


versetul 8

Mire Jézus azt mondta nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással cselekszem ezeket.


versetul 9

Majd ezt a példázatot kezdte mondani a népnek: Egy ember szőlőt ültetett, bérbe adta munkásoknak, és hosszú időre elutazott.


versetul 10

És amikor eljött az ideje, elküldte szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak neki a szőlő terméséből. De a munkások ezt megverték, és üres kézzel küldték el.


versetul 11

Majd egy másik szolgát is küldött, de azt is megverték, meggyalázták, és üres kézzel visszaküldték.


versetul 12

Még egy harmadikat is küldött, azt meg véresre verve kidobták.


versetul 13

Azt mondta azért a szőlő ura: Mit tegyek? Elküldöm szeretett fiamat, ha őt látják, talán csak megbecsülik.


versetul 14

De amikor meglátták a munkások, így tanakodtak egymás között: Ez az örökös, öljük meg, hogy miénk legyen az örökség!


versetul 15

Kidobták azért a szőlőből, és megölték. Most azért mit tesz a szőlő ura?


versetul 16

Elmegy, elpusztítja azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. Amikor ezt hallották, így szóltak: Meg ne történjen ez!


versetul 17

Ő pedig rájuk tekintve azt mondta: Mit jelent akkor az, ami meg van írva: amely követ az építők megvetettek, az szegletkővé lett?


versetul 18

Aki erre a kőre esik, összetöri magát, és akire ez ráesik, az széjjelzúzódik.


versetul 19

A főpapok és az írástudók azon voltak, hogy még abban az órában elfogják, mert megértették, hogy ellenük mondta ezt a példázatot, de féltek a néptől.


versetul 20

Azért, hogy szemmel tartsák, kémeket küldtek ki, akik igaznak tettették magukat, hogy őt megfogják beszédében, és átadják a hatóságnak és a helytartó hatalomnak.


versetul 21

Ezek megkérdezték tőle: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és nem vagy személyválogató, hanem az igazsághoz ragaszkodva tanítod az Isten útját:


versetul 22

szabad-e a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?


versetul 23

Ő azonban felismerte álnokságukat, és azt mondta:


versetul 24

Mutassatok nekem egy dénárt! Kinek a képe és felirata van rajta? Ők pedig azt felelték: A császáré.


versetul 25

Mire azt mondta nekik: Adjátok meg azért a császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.


versetul 26

És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt, hanem elcsodálkoztak feleletén, és elhallgattak.


versetul 27

Odament hozzá néhány szadduceus is, akik tagadják, hogy van feltámadás, és megkérdezték tőle:


versetul 28

Mester, Mózes megírta nekünk, hogy ha valakinek meghal a testvére, akinek volt felesége, de gyermektelen volt, akkor annak testvére vegye el az asszonyt, és támasszon utódot testvérének.


versetul 29

Volt azért hét testvér, az első megnősült, de gyermektelenül halt meg,


versetul 30

úgyhogy a másik,


versetul 31

majd a harmadik vette el annak feleségét, aztán sorban mind a hét, de nem hagytak utódot, és meghaltak.


versetul 32

Végül meghalt az asszony is.


versetul 33

A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülük, mert mind a hétnek a felesége volt?


versetul 34

Jézus így válaszolt nekik: E világ fiai házasodnak, és férjhez mennek,


versetul 35

de akik méltónak ítéltetnek arra, hogy eljussanak abba a világba és a halálból való feltámadásra, nem házasodnak, és férjhez sem mennek,


versetul 36

sőt meg sem halhatnak többé, mert hasonlók az angyalokhoz, és az Isten fiai, mivel a feltámadás fiai.


versetul 37

Azt pedig, hogy a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, amikor az Urat Ábrahám Istenének, Izsák Istenének és Jákób Istenének hívta.


versetul 38

Isten pedig nem a halottaknak, hanem az élőknek Istene, mert előtte mind életben van.


versetul 39

Néhány írástudó ekkor azt mondta: Mester, jól mondtad!


versetul 40

És többé semmit sem mertek kérdezni tőle.


versetul 41

Ő pedig azt mondta nekik: Hogyan mondják, hogy a Krisztus Dávid fia?


versetul 42

Hiszen maga Dávid mondja a Zsoltárok könyvében: „Azt mondta az Úr az én Uramnak: ülj a jobb kezem felől,


versetul 43

míg ellenségeidet lábad alá nem vetem zsámolyul!”


versetul 44

Ha pedig Dávid Urának mondja, hogyan lehet akkor a fia?


versetul 45

És az egész nép füle hallatára azt mondta tanítványainak:


versetul 46

Óvakodjatok az írástudóktól, akik szívesen járkálnak hosszú köntösökben, és szeretik a piacokon való köszöntéseket, a zsinagógákban az első üléseket és a lakomákon a főhelyeket,


versetul 47

akik az özvegyek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak. Ezek igen súlyos ítélet alá esnek.

Capitole:


Cărți