Lukács evangéliuma

capitolul 10


Capitole:


versetul 1

Ezek után pedig az Úr további hetvenkettőt választott, és kettesével elküldte őket maga előtt minden városba és helységbe, ahova menni szándékozott.


versetul 2

Azt mondta nekik: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratás Urát, hogy küldjön ki munkásokat az aratásába.


versetul 3

Menjetek! Íme, én bárányként küldelek titeket a farkasok közé.


versetul 4

Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se táskát, se sarut, és útközben senkit se köszöntsetek!


versetul 5

Amikor bementek egy házba, először ezt mondjátok: Békesség e háznak!


versetul 6

És ha ott a békesség fia lakik, békességetek megnyugszik majd rajta, ha pedig nem, visszatér rátok.


versetul 7

Maradjatok abban a házban, és azt egyétek és igyátok, amit adnak, mert méltó a munkás a maga jutalmára. Ne járjatok házról házra.


versetul 8

Ha egy városba megérkeztek, és befogadnak titeket, azt egyétek, amit elétek tesznek.


versetul 9

Gyógyítsátok az ott levő betegeket, és mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten országa.


versetul 10

Ha pedig bementek egy városba, és ott nem fogadnak be titeket, menjetek ki annak utcáira, és ezt mondjátok:


versetul 11

Városotoknak még a porát is leverjük magunkról, amely lábunkra tapadt; mindazáltal legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok.


versetul 12

Mondom pedig nektek, hogy a sodomaiaknak elviselhetőbb sorsuk lesz ama napon, mint annak a városnak.


versetul 13

Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, zsákruhában és hamuban ülve régen megtértek volna.


versetul 14

De Tírusznak és Szidónnak elviselhetőbb sorsa lesz az ítéletkor, mint nektek.


versetul 15

És te, Kapernaum, az egekig fogsz felmagasztaltatni? Nem, a pokolig fogsz levettetni.


versetul 16

Aki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket visszautasít, engem utasít vissza, és aki engem visszautasít, azt utasítja vissza, aki engem küldött.


versetul 17

A hetvenkét tanítvány örömmel tért vissza, és azt mondta: Uram, még az ördögök is engednek nekünk a te neved által!


versetul 18

Ő pedig azt felelte: Láttam a Sátánt villámként leesni az égből.


versetul 19

Íme, hatalmat adok nektek, hogy kígyókon és skorpiókon tapodjatok és az ellenség minden erején, és semmi sem árthat nektek.


versetul 20

De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engednek nektek, hanem inkább annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyben.


versetul 21

Abban az órában Jézus így ujjongott a Szentlélek által: Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és kijelentetted a gyermekeknek. Igen, Atyám, mert így volt kedves előtted.


versetul 22

Mindent nekem adott át az én Atyám, és senki sem tudja, ki a Fiú, csak az Atya, és hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja jelenteni.


versetul 23

Majd a tanítványokhoz fordulva, külön nekik azt mondta: Boldog az a szem, amely látja azokat, amiket ti láttok.


versetul 24

Mondom nektek, hogy sok próféta és király kívánta látni, amiket ti láttok, de nem látták, és hallani, amiket hallotok, de nem hallották.


versetul 25

Egy alkalommal egy törvénytudó felállt, hogy kísértse, és azt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?


versetul 26

Ő pedig azt mondta neki: Mi van megírva a törvényben, hogyan olvasod?


versetul 27

Az így válaszolt: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, minden erőddel és teljes értelmeddel, és felebarátodat, mint magadat.


versetul 28

Ő pedig azt mondta neki: Helyesen feleltél. Ezt cselekedd, és élsz.


versetul 29

Az pedig, igazolni akarva magát, azt kérdezte Jézustól: De ki az én felebarátom?


versetul 30

Jézus így válaszolt: Egy ember ment alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, összeverték, majd félholtan otthagyták, és elmentek.


versetul 31

Történetesen egy pap ment azon az úton, de amint meglátta, elkerülte.


versetul 32

Hasonlóképpen egy lévita is, amikor arra a helyre ért, és meglátta, ő is elkerülte.


versetul 33

Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért, ahol az ember volt, és meglátta, megesett a szíve rajta.


versetul 34

Odament hozzá, olajat és bort öntött sebeire, bekötözte azokat, majd feltette saját állatára, elvitte egy vendégfogadóba, és gondját viselte.


versetul 35

Másnap pedig két dénárt vett elő, odaadta a fogadósnak, és azt mondta: Viselj rá gondot, és amit ezen felül ráköltesz, megadom neked, amikor visszatérek.


versetul 36

E három közül azért mit gondolsz, ki volt a felebarátja annak, aki a rablók kezébe esett?


versetul 37

Az pedig azt mondta: Az, aki könyörült rajta. Jézus pedig így válaszolt: Menj el, és te is így cselekedj!


versetul 38

Ahogy továbbmentek, Jézus bement egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta.


versetul 39

Ennek volt egy Mária nevű testvére, aki az Úr lábához ült, és hallgatta a beszédét.


versetul 40

Márta pedig a felszolgálás körüli teendőkkel volt elfoglalva, míg egyszer elő nem állt, és azt mondta: Uram, nincs arra gondod, hogy a testvérem magamra hagyott a felszolgálásban? Mondd azért neki, hogy segítsen nekem!


versetul 41

Jézus pedig azt válaszolta: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz, és töröd magad,


versetul 42

pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre, és Mária a jó részt választotta, amelyet nem vesznek el tőle soha.

Capitole:


Cărți