Lukács evangéliuma

capitolul 14


Capitole:


versetul 1

Amikor a farizeusok egyik vezetőjének házához ment szombaton ebédelni, azok figyelték őt.


versetul 2

És íme, egy vízkóros ember volt előtte.


versetul 3

Jézus pedig megkérdezte a törvénytudókat és a farizeusokat: Szabad-e szombaton gyógyítani, vagy nem?


versetul 4

Azok pedig hallgattak. Erre ő megérintette azt, meggyógyította és elbocsátotta.


versetul 5

Majd hozzájuk fordulva azt mondta: Ha közületek valakinek a fia vagy ökre szombaton kútba esik, nem húzza ki azonnal?


versetul 6

Erre nem tudtak mit felelni.


versetul 7

Amikor észrevette, hogyan válogatják a főhelyeket, egy példázatot mondott a meghívottaknak.


versetul 8

Amikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a főhelyre, mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is meghívott,


versetul 9

és odajön az, aki mind téged, mind azt meghívta, és ezt mondja majd neked: Engedd át ennek a helyet! És akkor szégyenkezve az utolsó helyre fogsz ülni.


versetul 10

Hanem amikor meghívnak, menj és ülj le az utolsó helyre, hogy amikor odajön az, aki téged meghívott, ezt mondja neked: Barátom, ülj feljebb! Akkor megtiszteltetésben lesz részed minden asztaltársad előtt, akik együtt telepedtek asztalhoz veled.


versetul 11

Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik, és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.


versetul 12

Annak, aki őt meghívta, azt mondta: Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne hívd meg arra a barátaidat, se a testvéreidet, se a rokonaidat, se a gazdag szomszédaidat, nehogy ők is meghívjanak, és viszonozzák neked.


versetul 13

Hanem amikor vendégséget szerzel, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat,


versetul 14

és boldog leszel, mivel nem fizethetik vissza neked, de viszonzásban részesülsz majd az igazak feltámadásakor.


versetul 15

Amikor meghallotta ezt az egyik asztaltársa, azt mondta neki: Boldog az, aki kenyeret eszik az Isten országában.


versetul 16

Ő pedig így válaszolt: Egy ember nagy vacsorát készített, és sokakat meghívott,


versetul 17

és elküldte szolgáját a vacsora idején, hogy mondja meg a meghívottaknak: Gyertek, mert már minden kész!


versetul 18

De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt mondta neki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy megnézzem, kérlek, ments ki engem!


versetul 19

A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat kipróbáljam, kérlek, ments ki engem!


versetul 20

Ismét egy másik pedig azt mondta: Feleséget vettem, és azért nem mehetek.


versetul 21

Visszatért a szolga, és jelentette ezeket urának. Akkor megharagudott a ház ura, és azt mondta szolgájának: Menj ki hamar a város tereire és utcáira, és a szegényeket, csonkabonkákat, vakokat és sántákat hozd ide!


versetul 22

És a szolga azt mondta: Uram, meglett, amint megparancsoltad, és mégis van hely.


versetul 23

Akkor azt mondta az úr a szolgának: Menj ki az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejönni mindenkit, hogy megteljék az én házam.


versetul 24

Mert mondom nektek, hogy senki a meghívottak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.


versetul 25

Nagy sokaság ment vele, és hozzájuk fordulva így szólt:


versetul 26

Ha valaki hozzám jön, és meg nem gyűlöli apját és anyját, feleségét és gyermekeit, fiútestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet a tanítványom.


versetul 27

Aki nem hordozza a maga keresztjét, és nem követ engem, nem lehet a tanítványom.


versetul 28

Mert ki az közületek, aki ha tornyot akar építeni, nem ül le előbb, hogy kiszámítsa a költségeket, hogy lesz-e elég pénze arra, hogy befejezze?


versetul 29

Nehogy miután lefektette az alapokat, már ne tudja befejezni, és csúfolni kezdje mindenki, aki látja,


versetul 30

és azt mondja: Ez az ember elkezdte az építést, de nem tudta véghez vinni!


versetul 31

Vagy ha az egyik király háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leül először, és tanácsot tart, hogy a maga tízezer emberével szembeszállhat-e azzal, aki ellene húszezerrel jön?


versetul 32

Mert különben amikor még az távol van, követséget küld, hogy megkérdezze a békefeltételeket.


versetul 33

Ennek megfelelően aki közületek búcsút nem mond minden vagyonának, nem lehet az én tanítványom.


versetul 34

Jó a só, de ha a só ízét veszti, mivel sózzák meg?


versetul 35

Sem a földre, sem trágyának nem alkalmas, kidobják. Akinek van füle a hallásra, hallja meg!

Capitole:


Cărți