Az apostolok cselekedetei

capitolul 13


Capitole:


versetul 1

Antiókhiában, az ottani gyülekezetben volt néhány próféta és tanító: Barnabás és Simeon, akit Nigernek is hívtak, és a cirénei Lucius és Manaén, aki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt nevelkedett, és Saul.


versetul 2

Amikor egyszer ezek az Úrnak szolgáltak és böjtöltek, azt mondta a Szentlélek: Válasszátok ki nekem Barnabást és Sault arra a munkára, amelyre elhívtam őket.


versetul 3

Így aztán, miután böjtöltek és imádkoztak, kezüket rájuk tették, és elbocsátották őket.


versetul 4

Ők pedig a Szentlélektől kiküldve lementek Szeleukiába, majd onnan elhajóztak Ciprusba.


versetul 5

Amikor Szalamiszba értek, az Isten igéjét a zsidók zsinagógáiban hirdették, és János is velük volt mint segítőtárs.


versetul 6

Ahogy bejárták a szigetet egészen Páfoszig, találkoztak egy zsidó mágus, hamis prófétával, akit Barjézusnak hívtak.


versetul 7

Ez Szergiusz Paulusz helytartónak, ennek az okos embernek a kíséretéhez tartozott. Ő magához hívatta Barnabást és Sault, mert hallani akarta Isten beszédét.


versetul 8

Elimás, a mágus azonban (neve ugyanis ezt jelenti) ellenállt nekik, és igyekezett a helytartót elfordítani a hittől.


versetul 9

De Saul, akit Pálnak is hívnak, megtelve Szentlélekkel rászegezte tekintetét,


versetul 10

és azt mondta: Te minden csalással és hamissággal teljes ördögfi, minden igazság ellensége, nem szűnsz meg elfordítani az Úr igaz útjait?


versetul 11

Most azért az Úr keze ellened fordul, vak leszel, és nem látod a napot egy ideig. Azonnal homály és sötétség szállt rá, és botorkálva keresett vezetőket.


versetul 12

A helytartó pedig, amikor látta a történteket, hitt, és elálmélkodott az Úr tanításán.


versetul 13

Páfoszból elhajózva Pál és kísérői a pamfiliai Pergébe mentek. János azonban elvált tőlük, és visszatért Jeruzsálembe.


versetul 14

Ők pedig Pergéből továbbmenve eljutottak a pizidiai Antiókhiába, és szombaton bementek a zsinagógába, és leültek.


versetul 15

A törvény és a próféták felolvasása után a zsinagóga elöljárói hozzájuk küldtek, és azt mondták: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami buzdító szavatok a néphez, szóljatok!


versetul 16

Pál felállt, csendet intett kezével, és azt mondta: Izráel férfiai és ti, akik félitek az Istent, halljátok!


versetul 17

Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta atyáinkat, és fölemelte e népet, amikor Egyiptom földjén jövevények voltak, majd hatalmas karjával kihozta onnan őket,


versetul 18

és közel negyven esztendeig türelemmel hordozta őket a pusztában.


versetul 19

És miután eltörölt hét népet Kánaán földjén, örökségül adta nekik azoknak földjét.


versetul 20

Mintegy négyszázötven esztendő telt el, majd bírákat adott nekik egészen Sámuel prófétáig,


versetul 21

utána pedig királyt kértek maguknak, és Isten Sault, Kis fiát, a Benjámin nemzetségéből való férfit adta nekik negyven esztendeig.


versetul 22

Amikor őt elvetette, Dávidot támasztotta nekik királyul, akiről bizonyságot is tett, és azt mondta: Szívem szerint való férfit találtam, Dávidot, Isai fiát, aki teljesíti minden akaratomat.


versetul 23

Ígérete szerint az ő utódai közül támasztotta Isten Izráelnek a szabadítót, Jézust,


versetul 24

akinek eljövetele előtt János előre hirdette a megtérés keresztségét Izráel egész népének.


versetul 25

János küldetésének végeztével így szólt: Én nem az vagyok, akinek ti gondoltok engem, hanem íme, utánam jön az, akinek a saruját sem vagyok méltó megoldani.


versetul 26

Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetségének fiai, és ti jelen lévő istenfélők, ennek az üdvösségnek az üzenete nekünk küldetett!


versetul 27

De a Jeruzsálemben lakók és vezetőik nem ismerték fel őt, és azáltal, hogy elítélték, betöltötték a próféták szavait, amelyeket minden szombaton felolvasnak.


versetul 28

Bár semmi halálra való okot nem találtak benne, azt kérték Pilátustól, hogy ölesse meg.


versetul 29

Amikor pedig mindazt véghez vitték, amik felőle megírattak, levették a fáról, és sírba helyezték.


versetul 30

De Isten feltámasztotta őt a halálból,


versetul 31

és több napon át megjelent azoknak, akik együtt jöttek fel vele Galileából Jeruzsálembe, és akik most az ő tanúi a nép előtt.


versetul 32

Mi is hirdetjük nektek az örömhírt: Isten beteljesítette nekünk, az ő gyermekeinek, az atyáknak tett ígéretet, amikor feltámasztotta Jézust,


versetul 33

amint az a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te, ma szültelek téged.


versetul 34

Azt pedig, hogy feltámasztotta őt a halálból, úgy, hogy többé nem tér vissza az elmúlásba, így mondta: Nektek adom a Dávidnak tett biztos, szent ígéreteket.


versetul 35

Azért mondja máshol is: Nem engeded, hogy a te Szented elmúlást lásson.


versetul 36

Mert Dávid, miután a maga idejében Isten akarata szerint szolgált, meghalt, atyái mellé temették, és elmúlást látott.


versetul 37

De akit Isten feltámasztott, az nem látott elmúlást.


versetul 38

Azért legyen nektek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy általa a bűnök bocsánatát hirdetjük nektek.


versetul 39

És mindabból, amiből Mózes törvénye által nem igazulhattatok meg, őáltala mindenki megigazul, aki hisz.


versetul 40

Vigyázzatok azért, hogy be ne következzék rajtatok, amit a próféták mondtak:


versetul 41

Lássátok meg, ti gúnyolódók, csodálkozzatok és semmisüljetek meg, mert én olyat teszek a ti időtökben, amit el se hinnétek, ha valaki mondaná nektek!


versetul 42

Amikor kimentek, arra kérték őket, hogy a következő szombaton is hirdessék nekik ezeket a beszédeket.


versetul 43

Miután szétoszlott a gyülekezet, a zsidók és az istenfélő prozeliták közül sokan követték Pált és Barnabást, akik velük beszélgetve arra biztatták őket, hogy maradjanak meg Isten kegyelmében.


versetul 44

A következő szombaton aztán majdnem az egész város összegyűlt Isten igéjének hallgatására.


versetul 45

Amikor pedig a zsidók látták a sokaságot, beteltek irigységgel, és gyalázkodva ellene mondtak annak, amiket Pál hirdetett.


versetul 46

Ekkor Pál és Barnabás bátran ezt mondták: Először nektek kellett hirdetnünk Isten igéjét, de mivel ti megvetitek azt, és nem tartjátok magatokat méltónak az örök életre, íme, a pogányokhoz fordulunk.


versetul 47

Mert így parancsolta nekünk az Úr: Világosságul rendeltelek téged a pogányoknak, hogy üdvösségükre légy a föld legvégső határáig.


versetul 48

A pogányok pedig ezeket hallva örvendeztek, és magasztalták az Úr igéjét, és akik csak örök életre választattak, hittek.


versetul 49

Az Úr igéje pedig az egész tartományban elterjedt.


versetul 50

A zsidók azonban felingerelték ellenük a tekintélyesebb istenfélő asszonyokat és a város előkelőit, és üldözést támasztottak Pál és Barnabás ellen, és kiűzték őket a határukból.


versetul 51

Ők pedig lábuk porát lerázva ellenük elmentek Ikóniumba.


versetul 52

A tanítványok pedig beteltek örömmel és Szentlélekkel.

Capitole:


Cărți