Az apostolok cselekedetei

capitolul 18


Capitole:


versetul 1

Pál ezek után eltávozott Athénből, és Korin­thusba ment.


versetul 2

Ott találkozott egy Akvila nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából feleségével, Priszcillával, mivel Claudius elrendelte, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából. Pál hozzájuk csatlakozott,


versetul 3

és mivel ugyanaz volt a mestersége, náluk maradt, és dolgozott. Mesterségükre nézve ugyanis sátorkészítők voltak.


versetul 4

Szombatonként pedig a zsinagógában vitatkozott, és igyekezett meggyőzni mind a zsidókat, mind a görögöket.


versetul 5

Amikor pedig Szilász és Timóteus megérkezett Macedóniából, Pál teljesen az ige hirdetésének szentelte magát, és bizonyságot tett a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.


versetul 6

De amikor azok ellene fordultak, és szidalmazták, ruháit megrázva azt mondta nekik: Véretek a fejetekre! Én tiszta vagyok. Mostantól fogva a pogányokhoz megyek.


versetul 7

Eltávozott onnan, és egy Titiusz Jusztusz nevű istenfélő ember házához ment, akinek a háza szomszédos volt a zsinagógával.


versetul 8

Kriszpusz pedig, a zsinagóga elöljárója hitt az Úrban egész háza népével együtt, és a korinthusiak közül is sokan, akik hallgatták őt, hittek és megkeresztelkedtek.


versetul 9

Az Úr pedig egy éjszaka látomásban azt mondta Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass,


versetul 10

 mert én veled vagyok! Senki sem fog rád támadni, hogy neked ártson, mert nekem sok népem van ebben a városban.


versetul 11

És ott maradt egy évig és hat hónapig, és tanította köztük az Isten igéjét.


versetul 12

Amikor pedig Gallió volt Akhája helytartója, a zsidók egy akarattal Pálra támadtak, a törvényszék elé vitték,


versetul 13

és így szóltak: Ez az ember törvényellenes istentiszteletre csábítja az embereket.


versetul 14

Amikor pedig Pál meg akart szólalni, Gallió azt mondta a zsidóknak: Ti zsidók, ha valóban valami törvénytelenségről vagy gonosz bűntettről volna szó, annak rendje szerint meghallgatnálak benneteket.


versetul 15

De ha tanításról, nevekről és a ti törvényetekről van vita, azt ti magatok intézzétek el, mert én ezekben nem kívánok bíró lenni.


versetul 16

És elzavarta őket a törvényszék elől.


versetul 17

Erre valamennyien megragadták Szószthenészt, a zsinagóga elöljáróját, és a törvényszék előtt megverték, de Gallió nem is törődött velük.


versetul 18

Pál pedig még több napig ott maradt, majd a testvérektől elbúcsúzva Szíriába hajózott Priszcillával és Akvilával együtt, miután fejét megnyíratta Kenkreában, mert fogadalma volt.


versetul 19

Efezusba jutva azonban elvált tőlük, bement a zsinagógába, és vitatkozott a zsidókkal.


versetul 20

Amikor pedig azok kérték, hogy hosszabb ideig maradjon náluk, nem volt rá hajlandó,


versetul 21

hanem búcsút vett tőlük, és azt mondta: Ha Isten úgy akarja, ismét visszajövök hozzátok. És elhajózott Efezusból.


versetul 22

Miután Cézáreába érkezett, felment Jeruzsálembe, és köszöntötte a gyülekezetet, majd lement Antiókhiába.


versetul 23

Miután bizonyos időt ott töltött, útra kelt, és rendre bejárta Galácia tartományát és Frígiát, és erősítette mind a tanítványokat.


versetul 24

Efezusba pedig egy Apollós nevű, alexandriai származású, ékesen szóló zsidó férfi érkezett, aki jártas volt az Írásokban.


versetul 25

Ő már oktatásban részesült az Úr útjáról, és buzgó lélekkel, helyesen szólta és tanította az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét ismerte.


versetul 26

Igen bátran kezdett beszélni a zsinagógában is. Amikor pedig meghallgatta őt Priszcilla és Akvila, maguk mellé vették, és még alaposabban kifejtették neki az Isten útját.


versetul 27

Amikor pedig Akhájába akart átmenni, a testvérek biztatták, és írtak a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Amikor azután megérkezett, nagy segítségükre volt azoknak, akik a kegyelem által hívővé lettek,


versetul 28

Mert meggyőzően cáfolta a zsidókat, és nyilvánosan bizonyította az Írásokból, hogy Jézus a Krisztus.

Capitole:


Cărți