Az apostolok cselekedetei

capitolul 3


Capitole:


versetul 1

Péter és János pedig együtt ment fel a templomba az imádkozás órájára, kilencre.


versetul 2

Akkor vittek oda egy születésétől fogva sánta embert, akit mindennap le szoktak tenni a templom Ékesnek nevezett kapujánál, hogy a templomba menőktől alamizsnát kérjen.


versetul 3

Ez, amikor látta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük.


versetul 4

Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: Nézz ránk!


versetul 5

Az pedig rájuk nézett, azt remélve, hogy kap valamit tőlük.


versetul 6

Péter pedig azt mondta: Ezüstöm és aranyam nincs, de amim van, azt adom neked: A názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel és járj!


versetul 7

És jobb kezénél fogva felsegítette, úgy, hogy azonnal megerősödött a lába és a bokája,


versetul 8

felszökkent, talpra állt, járt, és bement velük a templomba, járkálva, ugrálva és dicsérve Istent.


versetul 9

És az egész nép látta, hogy jár, és Istent dicséri.


versetul 10

Amikor ráismertek, hogy ő az, aki alamizsnáért ült a templom Ékes-kapujában, csodálkoztak és megdöbbentek azon, ami vele történt.


versetul 11

Amikor pedig Péter és János mellett maradt kitartóan, az egész nép álmélkodva futott össze hozzájuk a Salamon csarnokába.


versetul 12

Amikor Péter ezt látta, azt mondta a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen? Miért néztek úgy ránk, mintha saját erőnkkel vagy kegyességünkkel tettük volna azt, hogy ő járjon?


versetul 13

Ábrahám, Izsák és Jákób Istene, a mi atyáink Istene dicsőítette meg az ő Fiát, Jézust, akit ti elárultatok és megtagadtatok Pilátus előtt, pedig ő úgy döntött, hogy elbocsátja.


versetul 14

Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy a gyilkost bocsássa szabadon nektek,


versetul 15

az élet fejedelmét pedig megöltétek. Isten azonban feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk.


versetul 16

Az ő nevében való hit erősítette meg ezt az embert, akit láttok és ismertek, az ő neve és a benne való hit hozott gyógyulást neki mindnyájatok szeme láttára.


versetul 17

De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miként vezetőitek is.


versetul 18

Isten azonban így töltötte be mindazt, amit előre megmondott minden prófétája által, hogy az ő Krisztusának szenvednie kell.


versetul 19

Tartsatok azért bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek,


versetul 20

hogy eljöjjön a felüdülés ideje az Úrtól, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.


versetul 21

Őt a mennynek kell magába fogadnia mindaddig, amíg minden újjáteremtetik, ahogyan Isten eleitől fogva megmondta szent prófétáinak szája által.


versetul 22

Mert Mózes ezt mondta: Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek atyátokfiai közül, olyat, mint én, őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek!


versetul 23

Mindaz, aki nem hallgat arra a prófétára, ki lesz irtva a nép közül.


versetul 24

De valamennyi próféta Sámueltől és az utána következőktől fogva, akik csak szóltak, ezekről a napokról jövendöltek.


versetul 25

Ti vagytok a próféták fiai és annak a szövetségnek fiai, amelyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, amikor ezt mondta Ábrahámnak: A te magodban nyer áldást a föld minden nemzetsége.


versetul 26

Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, hogy megáldjon titeket azzal, hogy mindegyikőtöket elfordítja gonoszságától.

Capitole:


Cărți