Pál második levele a tesszalonikaiakhoz

chapter 2


Chapters:

1 2 3


verse #1

Az Úrnak, a Krisztus Jézusnak megjelenésére és a mi hozzá történő összegyűjtetésünkre kérünk titeket testvéreink,


verse #2

hogy eszeteket elvetve meg ne ingasson, és meg ne riasszon titeket olyan hamar se szellem, se beszéd, se állítólag tőlünk érkező levél, mint hogyha beállt volna már az Úrnak napja.


verse #3

Senki semmi módon tévútra ne csaljon benneteket. Mert nem jön el addig az Úrnak napja, amíg előzőleg el nem jön az elpártolás, és le nem lepleződik a törvénytiprás embere, a veszedelem fia,


verse #4

aki ellene lesz mindennek, amit Istennek neveznek vagy istentisztelet tárgya, s azok fölé emelkedik annyira, hogy beül az Isten templomába, és Istenként kelleti magát.


verse #5

Nem emlékeztek rá, hogy még nálatok létemkor megmondtam ezeket néktek?


verse #6

Azt, ami most is lefogva tartja még, hogy csak a maga idejében lepleződjék le, ismeritek,


verse #7

mert a törvényrontás titka már működésben van, de le nem lepleződhet, amíg az útból el nem hárítják azt, aki lefogva tartja.


verse #8

Akkor aztán le fog lepleződni a törvényrontó, akit az Úr Jézus szája lehelletével megemészt majd s megérkezésének láthatóvá válásával hatástalanná fog tenni.


verse #9

A törvénytipró megérkezése a sátán munkája következményeképpen a hazugság teljes hatalmával, jeleivel és csodáival fog végbemenni,


verse #10

az igazságtalanság mindenféle csalásával azokon, akik elvesznek annak fejében, hogy nem fogadták be az igazság szeretetét arra, hogy megmeneküljenek.


verse #11

Éppen ezért küldi rájuk Isten a tévelyítés munkáját, hogy a hazugságnak higgyenek,


verse #12

hogy ítélet alá essenek mindazok, akik nem hittek az igazságnak, hanem az igazságtalanságban gyönyörködtek.


verse #13

Tartozunk Istennek mindenkor hálát adni értetek, testvéreink, kiket az Úr szeret, hogy Isten zsengéül választott el titeket arra, hogy a Szellem megszentelése és az igazság hite által megmentsen


verse #14

s erre a mi örömüzenetünkön keresztül el is hívott titeket, hogy Urunknak a Krisztus Jézusnak dicsőségére megtartassatok.


verse #15

Következőleg álljatok meg testvéreink és kapaszkodjatok bele azokba a nektek átadott tanításokba, melyeket akár beszédünkön át, akár levelünkön keresztül tanultatok.


verse #16

Maga Urunk, a Krisztus Jézus és Atyánk az Isten, aki bennünket megszeretett és nekünk kegyelmében örök bátorítást és jó reménységet adott,


verse #17

fogja felbátorítani szíveteket és minden jó munkában, és szóban megszilárdítja.

Chapters:


Books