Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első levele
15. fejezet
1. vers
Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,
2. vers
A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.
3. vers
Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;
4. vers
És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;
5. vers
És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek;
6. vers
Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak;
7. vers
Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak;
8. vers
Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.
9. vers
Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát.
10. vers
De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.
11. vers
Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívőkké.
12. vers
Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?
13. vers
Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel.
14. vers
Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.
15. vers
Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; a kit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
16. vers
Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel.
17. vers
Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok.
18. vers
A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát.
19. vers
Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
20. vers
Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak.
21. vers
Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is.
22. vers
Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.
23. vers
Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.
24. vers
Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.
25. vers
Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.
26. vers
Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
27. vers
Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett.
28. vers
Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.
29. vers
Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?
30. vers
Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban?
31. vers
Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban.
32. vers
Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!
33. vers
Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.
34. vers
Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.
35. vers
De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki?
36. vers
Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.
37. vers
És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébet.
38. vers
Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét.
39. vers
Nem minden test azon egy test, hanem más az embernek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.
40. vers
És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.
41. vers
Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.
42. vers
Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
43. vers
Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben.
44. vers
Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.
45. vers
Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
46. vers
De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.
47. vers
Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való.
48. vers
A milyen ama földi, olyanok a földiek is; és a milyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
49. vers
És a miképen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.
50. vers
Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.
51. vers
Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
52. vers
Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
53. vers
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.
54. vers
Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva. Elnyeletett a halál diadalra.
55. vers
Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?
56. vers
A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény.
57. vers
De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
58. vers
Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.
Könyvek
