Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első levele

11. fejezet


Fejezetek:


1. vers

Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé.


2. vers

Dícsérlek pedig titeket atyámfiai, hogy én rólam mindenben megemlékeztek, és a miképen meghagytam néktek, rendeléseimet megtartjátok.


3. vers

Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten.


4. vers

Minden férfiú, a ki befedett fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét.


5. vers

Minden asszony pedig, a ki befedetlen fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét, mert egy és ugyanaz, mintha megnyiretett volna.


6. vers

Mert ha az asszony nem fedi be fejét, nyiretkezzék is meg, hogy ha pedig éktelen dolog asszonynak megnyiretkezni, vagy megberetváltatni, fedezze be az ő fejét.


7. vers

Mert a férfiúnak nem kell befednie az ő fejét, mivel ő az Istennek képe és dicsősége; de az asszony a férfiú dicsősége.


8. vers

Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból.


9. vers

Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért.


10. vers

Ezért kell az asszonynak hatalmi jelt viselni a fején az angyalok miatt.


11. vers

Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban.


12. vers

Mert a miképen az asszony a férfiúból van, azonképen a férfiú is az asszony által, az egész pedig az Istentől.


13. vers

Magatokban ítéljétek meg: illendő dolog-é asszonynak fedetlen fővel imádni az Istent?


14. vers

Avagy maga a természet is nem arra tanít-é titeket, hogy ha a férfiú nagy hajat visel, csúfsága az néki?


15. vers

Az asszonynak pedig, ha nagy haja van, ékesség az néki; mert a haj fátyol gyanánt adatott néki.


16. vers

Ha pedig valakinek tetszik versengeni, nekünk olyan szokásunk nincsen, sem az Isten gyülekezeteinek.


17. vers

Ezt pedig tudtotokra adván, nem dícsérlek, hogy nem haszonnal, hanem kárral gyűltök egybe.


18. vers

Mert először is, mikor egybegyűltök a gyülekezetben, hallom hogy szakadások vannak köztetek; és valami részben hiszem is.


19. vers

Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.


20. vers

Mikor tehát egybegyűltök egyazon helyre, nincs úrvacsorájával való élés:


21. vers

Mert kiki az ő saját vacsoráját veszi elő az evésnél; és némely éhezik, némely pedig dőzsöl.


22. vers

Hát nincsenek-é házaitok az evésre és ivásra? Avagy az Isten gyülekezetét vetitek-é meg, és azokat szégyenítitek-é meg, a kiknek nincsen? Mit mondjak néktek? Dícsérjelek-é titeket ebben? Nem dícsérlek.


23. vers

Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,


24. vers

És hálákat adván, megtörte és ezt monda: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.


25. vers

Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.


26. vers

Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.


27. vers

Azért a ki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.


28. vers

Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,


29. vers

Mert a ki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.


30. vers

Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.


31. vers

Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el.


32. vers

De mikor ítéltetünk, az az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.


33. vers

Azért atyámfiai, mikor egybegyűltök az evésre, egymást megvárjátok.


34. vers

Ha pedig valaki éhezik, otthon egyék, hogy ítéletre ne gyűljetek egybe. A többire nézve, majd ha hozzátok megyek, rendelkezem.

Fejezetek:


Könyvek