Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt első levele
capítulo 15
verso 1
Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,
verso 2
A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.
verso 3
Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;
verso 4
És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;
verso 5
És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek;
verso 6
Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak;
verso 7
Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak;
verso 8
Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.
verso 9
Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát.
verso 10
De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.
verso 11
Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívőkké.
verso 12
Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?
verso 13
Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel.
verso 14
Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.
verso 15
Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; a kit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
verso 16
Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel.
verso 17
Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok.
verso 18
A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát.
verso 19
Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
verso 20
Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak.
verso 21
Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is.
verso 22
Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.
verso 23
Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.
verso 24
Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.
verso 25
Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.
verso 26
Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
verso 27
Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, a ki neki mindent alávetett.
verso 28
Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, a ki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.
verso 29
Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?
verso 30
Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban?
verso 31
Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre mondom, mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban.
verso 32
Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!
verso 33
Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.
verso 34
Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.
verso 35
De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki?
verso 36
Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.
verso 37
És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébet.
verso 38
Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét.
verso 39
Nem minden test azon egy test, hanem más az embernek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.
verso 40
És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.
verso 41
Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.
verso 42
Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
verso 43
Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben.
verso 44
Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.
verso 45
Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
verso 46
De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.
verso 47
Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való.
verso 48
A milyen ama földi, olyanok a földiek is; és a milyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
verso 49
És a miképen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.
verso 50
Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.
verso 51
Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
verso 52
Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
verso 53
Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.
verso 54
Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva. Elnyeletett a halál diadalra.
verso 55
Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?
verso 56
A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény.
verso 57
De hála az Istennek, a ki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
verso 58
Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.
Libros
