Jelenések könyve
capítulo 14
verso 1
Láttam. Egyszerre a Bárány ott állt a Sion hegyén és vele száznegyvennégyezren olyanok, akik homlokukra írva viselték az ő nevét és Atyjának nevét.
verso 2
Hangot hallottam a mennyből, mintha sok víz zúgna, vagy mintha nagy mennydörgés szólna, olyan volt a hang, melyet hallottam, mintha citerások pengetnék citerájukat.
verso 3
Új dalt énekeltek a trón, a négy élőlény és a vének előtt, és senki sem volt képes megtanulni a dalt, csak a száznegyvennégyezer, akiket megvásároltak a földről.
verso 4
Ők azok, akik asszonyokkal nem szennyezték be magukat, hiszen szüzek. Ők azok, akik a Bárányt mindenhova követik, ahová csak megy. Őket zsengéül vásárolták meg az emberek közül Istennek és a Báránynak.
verso 5
Szájukban nem találtak hazugságot, feddhetetlenek.
verso 6
Láttam azután egy másik angyalt, ki az ég delelőjén repült. Nála volt az örökkévaló örömüzenet, hogy kihirdesse a földön lakóknak, minden nemzetnek, törzsnek, nyelvnek és népnek.
verso 7
Erős hangon szólt: „Féljétek az Istent és adjatok neki dicsőséget, mert eljött ítéletének órája. Boruljatok le az előtt, aki a mennyet, földet, tengert és a vizek forrásait alkotta.”
verso 8
Azután másik, második angyal követte és szólt: „Leomlott, leomlott a nagy Babilon, mely parázna indulatának borával megitatta az összes nemzetet.”
verso 9
Megint más, harmadik angyal követte azokat, és nagy hangon mondta: „Ha valaki a fenevad előtt, vagy annak képe előtt leborul, s homlokára vagy kezére veszi annak jegyét,
verso 10
szintén inni fog az Isten indulatának borából, melyet keveretlenül szolgálnak fel haragjának poharában, s tűzzel és kénkővel fogják kínozni Isten szent angyalai előtt és a Bárány előtt.
verso 11
Kínlódásuknak füstje felszáll majd az örök korok korain át, nem lesz nyugvásuk sem nappal, sem éjjel azoknak, akik a fenevad előtt és annak képmása előtt leborulnak, sem annak, aki magára veszi a fenevad nevének bélyegét.
verso 12
Itt tűnik ki a szentek állhatatossága, azoké, akik őrzik Isten parancsolatait és a Jézusba vetett hitet.”
verso 13
Azután szózatot hallottam az égből, mely így hangzott: „Írd meg: Mostantól fogva boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg. Csakugyan – így szól a Szellem –, itt az ideje, hogy fáradalmaiktól megnyugodjanak. Mert tetteik velük haladva követik őket.”
verso 14
Újra láttam. Egyszerre fehér felhő tűnt fel, s a felhőn ült valaki, aki ember Fiához hasonlított. A fején arany koszorú volt, a kezében éles sarló.
verso 15
Azután egy másik angyal jött elő a templomból s az erős hangon odakiáltott a felhőn ülőnek: „Nyújtsd ki sarlódat és arass, mert eljött az aratás órája, mert megszáradt a föld aratnivalója.”
verso 16
Ekkor a felhőn ülő sarlóját a földnek vetette, és a föld learattatott.
verso 17
Megint másik angyal jött elő az égben lévő templomból, s annál szintén éles sarló volt.
verso 18
Az oltártól előjött egy másik angyal is, kinek fennhatósága volt a tűzön és hangos szóval kiáltott annak, akinél az éles sarló volt: „Nyújtsd ki éles sarlódat és szüreteld le a föld szőlőtőkéjének fürtjeit, mert megértek annak bogyói.”
verso 19
Erre az angyal ráhelyezte a földre sarlóját, leszüretelte a föld szőlőtőkéjét s bevetette azt Isten indulatának nagy sajtójába.
verso 20
A sajtót a városon kívül taposták, s vér folyt ki a sajtóból a lovak zablájának magasságáig ezerhatszáz stádium terjedelemben.
Libros
