Pál második levele korinthusiakhoz

capítulo 11


Capítulos:


verso 1

Bárcsak tőlem is elviselnétek valami kis esztelenséget. De hiszen el is viseltek.


verso 2

Mert Isten buzgóságával buzgólkodom értetek. Mert egy férfival jegyeztelek el titeket, hogy majd szent, tiszta szűzként állítsalak benneteket a Krisztus mellé.


verso 3

Félek azonban, hogy mint ahogy a kígyó csalárdságával rászedte Évát, a ti szándékaitokat is megrontja azzal, hogy eltérít titeket a Krisztus iránt való őszinteségtől és tisztaságtól.


verso 4

Mert ha egy jövevény más Jézust hirdet, akit mi nem hirdettünk, vagy más szellemet kaptok, akit nem kaptatok, vagy más örömüzenetet, melyet nem fogadtatok el, szépen elviselitek.


verso 5

Úgy számítom, hogy semmivel sem vagyok hátrább a fő-főapostoloknál.


verso 6

Ha pedig járatlan vagyok is a beszédben, de nem az ismeretben, sőt azt közöttetek minden tekintetben és mindenben nyilvánvalóvá is tettük.


verso 7

Vagy vétket követtem el, mikor megaláztam magam, hogy ti felemelkedjetek, hogy ingyen hirdettem nektek az Isten örömüzenetét?


verso 8

Más egyházakat kifosztottam, zsoldot fogadván el, hogy titeket szolgálhassalak.


verso 9

Mikor nálatok voltam és szükséget szenvedtem, senkinek sem voltam terhére. Hiányomat azok a testvérek töltötték be, akik Macedóniából érkeztek. Mindenben megtartottam és meg fogom tartani, hogy ne legyek nektek terhes.


verso 10

A Krisztus igazsága bennem, hogy ezt a dicsekvésemet Ahája vidékein nem fogják elhallgattatni.


verso 11

Miért? Mert nem szeretlek titeket? Isten tudja.


verso 12

Amit teszek, tenni is fogom, hogy elvágjam az alkalmat az alkalomkeresőktől, hogy mialatt dicsekesznek, olyanoknak tűnjenek fel, amilyenek mi vagyunk.


verso 13

Hamis apostolok, cselszövő munkások az ilyenek, kik a Krisztus apostolaihoz hasonlóvá változtatják a külsejüket.


verso 14

Nem is csoda. Hiszen még maga a sátán is a világosság angyalának képére változik át.


verso 15

Nem nagy dolog hát, ha kiszolgálói is olyanokra változtatják át magukat, mintha az igazságosság szolgái volnának. Ezeknek vége meg fog felelni tetteiknek.


verso 16

Újra mondom, senki se tartson engem esztelennek. Ha pedig mégis annak vélnétek, akkor esztelenként fogadjatok el, hogy egy kicsit én is dicsekedhessem.


verso 17

Amit beszélek, nem az Úr módján beszélem, hanem mintegy bolondul, ha már a dicsekvésre vállalkoztam.


verso 18

Miután sokan dicsekednek hús módjára, dicsekszem én is.


verso 19

Okos létetekre ugyanis szívesen elviselitek a bolondokat.


verso 20

Elviselitek, ha valaki titeket rabszolgává tesz, ha felzabál, ha valaki fülön ragad titeket, ha valaki fölétek emelkedik, ha valaki arcul ver titeket.


verso 21

Megszégyenítésül mondom, minthogy mi magunk erőtlenségben élünk. Abban azonban, ami némelyeket merészségre csábít – esztelenül szólok – én is merész vagyok.


verso 22

Héberek ők? Én is. Izráeliták? Én is. Ábrahám magva? Én is.


verso 23

A Krisztus szolgái? Eszemen kívül mondom: Sokkal inkább én. Az voltam bőségesebben fáradozásokban, bőségesebben a börtönökben, túláradóan megbotoztatásokban, az voltam sokszor halálos veszedelmekben.


verso 24

A zsidóktól ötször kaptam egy híján negyvenet,


verso 25

háromszor megvesszőztek, egyszer megköveztek, háromszor hajótörött voltam, egy éjen és napon a mély vízen hánykódtam.


verso 26

Az voltam sokszor utazásokkal, folyók veszedelmeivel, rablók veszedelmeivel, saját fajom részéről érő veszedelmekkel, nemzetektől támasztott veszedelmekkel, városban keletkező veszedelmekkel, sivatagban érő veszedelmekkel, tengeri veszedelmekkel, hamis testvérek közt támadó veszedelmekkel,


verso 27

fáradsággal és vesződéssel, sokszoros virrasztással, éhezéssel és szomjazással, sokszoros böjtöléssel, hidegben és meztelenséggel,


verso 28

nem számítva mindennapi megtámadtatásomat, az összes eklézsiákért viselt gondot.


verso 29

Ki volna erőtelen, hogy én ne élnék erőtelenségben?! Ki gyötrődnék tőrbe jutva, hogy én nem égnék?


verso 30

Ha dicsekednem kell, erőtlenségeimmel fogok dicsekedni.


verso 31

Az Úrnak, Jézusnak Istene és Atyja, ki áldott az örök korokig, tudja, hogy nem hazudom.


verso 32

Damaszkuszban Aretász király helytartója őriztette a damaszkusziak városát, hogy engem elfoghasson,


verso 33

és ablakból gyümölcskosárba eresztettek alá a falon, úgy menekültem ki a kezéből.

Capítulos:


Libros