Ézsaiás próféta könyve

capitolul 6


Capitole:


versetul 1

Abban az esztendőben, amikor meghalt Uzzijjá király, láttam az Urat magasra emelt trónon ülve, és palástja betöltötte a templomot.


versetul 2

Szeráfok álltak fölötte, mindegyiknek hat-hat szárnya volt. Kettővel az arcát fedte be, kettővel a lábait, kettővel pedig repült.


versetul 3

Így kiáltott egyik a másiknak: Szent, szent, szent a Seregek Ura, dicsőségével teljes az egész föld!


versetul 4

Az ajtó küszöbei megrendültek a kiáltó hangjától, és a ház megtelt füsttel.


versetul 5

Akkor azt mondtam: Jaj nekem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok, és tisztátalan ajkú nép között lakom! Hiszen a Királyt, a Seregek Urát látták szemeim!


versetul 6

És hozzám repült az egyik szeráf, kezében parázs volt, amelyet fogóval vett le az oltárról.


versetul 7

Megérintette vele a számat, és azt mondta: Íme, ez megérintette ajkadat: vétked el van véve, és bűnöd meg van bocsátva.


versetul 8

Majd az Úr szavát hallottam, aki ezt mondta: Kit küldjek el, és ki megy el nekünk? Én azt mondtam: Íme, itt vagyok én, küldj el engem!


versetul 9

Ő így szólt:

Menj, és mondd meg e népnek:

Hallván halljatok, és ne értsetek,

s látván lássatok, de ne ismerjetek!


versetul 10

Kövérítsd meg e nép szívét,

dugd be a fülét, és kösd be a szemét:

ne lásson szemével, ne halljon fülével,

ne értsen szívével, hogy meg ne térjen,

és meg ne gyógyuljon!


versetul 11

Erre én így szóltam: Meddig tart ez, Uram?

Ő így felelt: Míg a városok el nem pusztulnak,

és lakatlanná nem lesznek,

a házakban pedig nem lesz ember,

a föld pedig puszta nem lesz.


versetul 12

Az Úr messze elveti az embert,

és nagy pusztaság lesz a földön.


versetul 13

Ha marad még rajta egy tized,

újra elpusztul az is.

De ahogy a cserfának és a tölgyfának

megmarad a tönkje kivágás után:

a tönkjük szent mag lesz!

Capitole:


Cărți