Ézsaiás próféta könyve

capitolul 42


Capitole:


versetul 1

Íme, a szolgám, akit támogatok,

választottam, akiben kedvemet lelem.

Lelkemet adtam belé,

törvényt hirdet a népeknek.


versetul 2

Nem kiált, nem lármázik,

nem hallatja hangját az utcán.


versetul 3

A megrepedt nádat nem töri el,

a pislogó gyertyabelet nem oltja ki,

a törvényt igazán hirdeti.


versetul 4

Nem pislog és nem reped meg,

míg érvényt nem szerez a törvénynek a földön.

Tanítására várnak a szigetek.


versetul 5

Így szól Isten, az Úr,

aki az egeket teremtette és kifeszítette,

aki kiterjesztette a földet és ami belőle sarjad,

aki leheletet ad a rajta lakó népnek

és lelket a rajta járóknak:


versetul 6

Én, az Úr hívtalak el igazságban. />
Fogom a kezedet, megőrizlek,

és általad leszek szövetségben a néppel,

és világosság leszel a nemzetek számára.


versetul 7

Hogy megnyisd a vakok szemét,

hogy kihozd a tömlöcből a foglyokat

és a fogházból a sötétben ülőket.


versetul 8

Én vagyok az Úr, ez a nevem,

és dicsőségemet nem adom másnak,

sem dicséretemet a bálványoknak.


versetul 9

A régiek, íme, beteljesedtek,

és most újakat hirdetek;

mielőtt megvalósulnának, tudatom veletek.


versetul 10

Énekeljetek az Úrnak új éneket,

dicséretet a föld széleiről,

ti, a tenger hajósai és ami a tengert betölti,

a szigetek és lakóik!


versetul 11

Emelje föl szavát a puszta

és annak városai,

a falvak, amelyekben Kédár lakik!

Ujjongjanak a kősziklák lakói,

kiáltsanak a hegyek tetejéről!


versetul 12

Adjanak dicsőséget az Úrnak,

és hirdessék dicséretét a szigeteken!


versetul 13

Előjön az Úr, mint egy hős,

felindul, mint egy harcos,

kiált, sőt rivall, és erőt vesz ellenségein.


versetul 14

Régtől fogva hallgattam,

némán megtartóztattam magam,

de most zihálva nyögök és lihegek,

mint egy szülő asszony.


versetul 15

Hegyeket és halmokat pusztítok el,

minden növényzetüket kiszárítom.

A folyókban szigetek keletkeznek,

és tavakat szárítok ki.


versetul 16

Olyan úton vezetem majd a vakokat,

amelyet nem ismernek,

olyan ösvényeken is irányítom őket,

amelyek nem ismerősek.

A sötétséget világossággá változtatom előttük

és az egyenetlen földet egyenessé.

Ezeket cselekszem velük,

és nem hagyom el őket.


versetul 17

Meghátrálnak, és mélyen megszégyenülnek,

akik bálványokban bíznak,

akik azt mondják az öntött képeknek:

Ti vagytok az isteneink!


versetul 18

Ti süketek, halljatok,

és ti vakok, tekintsetek föl és lássatok!


versetul 19

Ki vak, ha nem az én szolgám?

És ki olyan süket, mint megbízottam,

akit elbocsátok?

Ki olyan vak, mint a bizalmasom,

és olyan vak, mint az Úr szolgája?


versetul 20

Sokat láttál, de nem gondoltad át.

Nyitva volt a füled, de nem hallottál.


versetul 21

Igazságáért tetszett az Úrnak,

hogy törvényét naggyá és dicsőségessé tegye.*


versetul 22

De ezt a népet kirabolták és eltaposták;

bilincsbe verve, tömlöcben vannak mindnyájan,

fogházba zárták őket, prédává lettek,

és nem volt szabadító.

Prédává lettek, és nem volt senki,

aki azt mondta volna: Add vissza!


versetul 23

Ki veszi ezt figyelembe közületek,

ki ügyel és ki hallgat oda ezután?


versetul 24

Ki adta oda Jákóbot és Izráelt

prédául a fosztogatóknak?

Hát nem az Úr, aki ellen vétkeztünk?

Nem akartak útjain járni,

és nem hallgattak tanítására.


versetul 25

Ezért árasztotta rájuk heves haragját

és a háború tombolását.

Körülöttük lángolt, de nem értettek belőle,

megégtek tőle, de nem tértek észre!

Capitole:


Cărți