⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Jób

capitolul 32


Capitole:


versetul 1

Ez a három férfi felhagyott azzal, hogy megpróbáljon válaszolni Jóbnak, mert ő meg volt győződve a maga igazáról.


versetul 2

De Elihu, Barakel fia, aki a Rám családjából való Búz leszármazottja, nagyon dühös lett. Azért lett dühös, mert Jób Isten helyett magát próbálta igazolni.


versetul 3

Jób három társára is mérges lett, mert nem tudtak mit mondani Jóbnak, Istent viszont gonosznak tüntették fel.


versetul 4

Elihu várt, mielőtt bármit is mondott volna Jóbnak, mert a többiek idősebbek voltak nála.


versetul 5

Amikor látta, hogy a három férfi már nem tud mit mondani, még dühösebb lett.


versetul 6

Megszólalt hát Elihu, Barakel fia, Búz leszármazottja, és ezt mondta:

„Én fiatal vagyok,
ti pedig idősek.

Ezért tisztelettel visszafogtam magam,
és nem mertem elmondani nektek, amit tudok.


versetul 7

Azt gondoltam: »Beszéljen a kor,
és szóljon bölcsességet az évek sokasága.«


versetul 8

De az embereket a bennük lévő szellem,
a Mindenható lehelete teszi értelmessé.


versetul 9

A kor önmagában nem tesz bölccsé,
és nem csak az idős emberek tudják, mi a helyes.


versetul 10

Ezért ezt mondom: »Figyeljetek rám!
Én is elmondom, amit tudok.«


versetul 11

Megvártam, mit mondotok,
figyeltem az érveitekre,
miközben azon gondolkodtatok, hogy mit mondjatok.


versetul 12

Odafigyeltem rátok,
de egyikőtök sem tudta bizonyítani, hogy Jób téved,
és nem tudott felelni az érveire.


versetul 13

Ezért ne mondjátok: »Bölcsek vagyunk.
Isten az, aki megcáfolja őt, nem ember.«


versetul 14

Mivel nem engem támadt a szavaival,
ezért én nem úgy érvelek neki, ahogy ti.


versetul 15

Ezek az emberek megijedtek, nem tudnak már mit felelni.
Nincs több mondanivalójuk.


versetul 16

Vártam, de nem mondanak semmit,
csak állnak ott szótlanul.


versetul 17

Most azért én is válaszolok,
én is elmondom, amit tudok.


versetul 18

Mert sok mondanivalóm van,
a bennem lévő szellem szólásra késztet.


versetul 19

Olyan a bensőm, mint a bor, amely nem jut levegőhöz,
szét akar hasadni, mint az új bortömlők.


versetul 20

Hadd beszéljek, hogy megkönnyebbüljek!
Megnyitom a számat, hogy válaszoljak.


versetul 21

Senkivel sem leszek részrehajló,
és egyetlen embernek sem fogok hízelegni,


versetul 22

mert nem tudom, hogyan kell hízelegni.
Ha tudnám, az alkotóm hamar megszabadulna tőlem.

Capitole:


Cărți