⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Mózes első könyve

capitolul 26


Capitole:


versetul 1

Ekkor éhínség tört ki az országban, mint ahogy Ábrahám napjaiban is. Izsák tehát Abimélekhez, a filiszteusok királyához ment Gérárba.


versetul 2

Ekkor megjelent neki Jehova, és ezt mondta: „Ne menj le Egyiptomba! Lakjál azon a földön, amelyet kijelölök neked.


versetul 3

Lakjál bevándorlóként ezen a földön, és én veled leszek továbbra is, és megáldalak, mert neked és az utódodnak adom ezeket a földeket mind, és teljesítem az esküt, amelyet az apádnak, Ábrahámnak tettem:


versetul 4

»Sok utódot adok neked, annyian lesznek, mint az ég csillagai, és az utódodnak adom ezeket a földeket mind. És az utódod által nyer áldást a föld minden nemzete«,


versetul 5

mert hallgatott Ábrahám a szavamra, és mindig eleget tett a követelményeimnek, parancsaimnak, rendeleteimnek és törvényeimnek.”


versetul 6

Izsák tehát továbbra is Gérárban lakott.


versetul 7

Amikor az ott lakó emberek a felesége felől kérdezősködtek, ezt mondta: „Ő a húgom.” Félt azt mondani, hogy „a feleségem”, mert ahogy mondta: „az itt lakó emberek megölnek engem Rebeka miatt”, mivel Rebeka gyönyörű volt.


versetul 8

Egy idő múlva Abimélek, a filiszteusok királya kinézett az ablakon, és látta, amint Izsák ölelgeti a feleségét, Rebekát.


versetul 9

Abimélek azon nyomban hívatta Izsákot, és ezt mondta: „Hiszen ő a feleséged! Miért mondtad akkor: »Ő a húgom.«” Izsák erre így felelt: „Azért mondtam, mert féltem, hogy meg kell halnom miatta.”


versetul 10

Abimélek azonban így folytatta: „Mit tettél velünk? Valaki a népből könnyen lefeküdhetett volna a feleségeddel, és így vétket hoztál volna ránk!”


versetul 11

Abimélek ekkor megparancsolta az egész népnek: „Aki ehhez a férfihoz vagy a feleségéhez nyúl, annak meg kell halnia!”


versetul 12

Izsák ezután magot vetett azon a földön, és abban az évben a 100-szorosát aratta annak, amit vetett, mivel Jehova megáldotta őt.


versetul 13

Gazdag lett, és addig gyarapodott, mígnem nagyon gazdag lett.


versetul 14

Lettek juhnyájai, marhacsordái és sok szolgája, úgyhogy a filiszteusok kezdtek irigykedni rá.


versetul 15

Ezért a filiszteusok betemették földdel az összes kutat, melyet apja szolgái ástak Ábrahám napjaiban.


versetul 16

Majd Abimélek ezt mondta Izsáknak: „Menj el a szomszédságunkból, mert sokkal erősebb lettél, mint mi vagyunk.”


versetul 17

Izsák ezért elment onnan. Gérár völgyében ütött tábort, és ott telepedett le.


versetul 18

És Izsák újra kiásta a kutakat, amelyeket még apja, Ábrahám napjaiban ástak, de a filiszteusok betemettek Ábrahám halála után. Ugyanúgy nevezte azokat, mint ahogyan az apja.


versetul 19

Amikor Izsák szolgái a völgyben ástak, találtak egy friss vizű kutat.


versetul 20

Gérár pásztorai pedig veszekedni kezdtek Izsák pásztoraival, ezt mondva: „A víz a mienk!” Ezért Izsák Éseknek nevezte el a kutat, mert perlekedtek vele.


versetul 21

Azután ástak egy másik kutat, de amiatt is veszekedtek, ezért Szitnának nevezte el.


versetul 22

Később elment onnan, és egy másik kutat ásott, de amiatt már nem veszekedtek. Így hát Rehobótnak nevezte el, és ezt mondta: „Ez azért van, mert Jehova most már tágas helyet adott nekünk, és termékennyé tett minket a földön.”


versetul 23

Onnan aztán fölment Beér-Sebába.


versetul 24

Jehova pedig megjelent neki azon az éjjelen, és ezt mondta: „Én vagyok apádnak, Ábrahámnak az Istene. Ne félj, mert veled vagyok, s megáldalak, és sok utódot adok neked a szolgámra, Ábrahámra való tekintettel.”


versetul 25

Izsák ezért oltárt épített ott, és dicsőítette Jehova nevét. Felverte azon a helyen a sátrát, a szolgái pedig kutat ástak ott.


versetul 26

Később Abimélek elment hozzá Gérárból Ahuzzáttal, a tanácsadójával, valamint Pikollal, seregének a vezérével.


versetul 27

Izsák ezt kérdezte tőlük: „Miért jöttetek hozzám, hiszen gyűlöltetek engem, és elküldtetek a szomszédságotokból?”


versetul 28

Erre ők így feleltek: „Most már világosan látjuk, hogy Jehova veled van. Ezért ezt mondtuk: »Esküdjünk meg egymásnak, és kössünk egymással szövetséget,


versetul 29

hogy semmi rosszat nem teszel velünk, mint ahogy mi sem bántottunk téged, és akkor is csak jót tettünk veled, amikor elküldtünk békével. Te most Jehova áldott embere vagy.«”


versetul 30

Akkor megvendégelte őket, ők pedig ettek és ittak.


versetul 31

Kora reggel fölkeltek, és megesküdtek egymásnak. Izsák ezután útnak indította őket, és azok békével mentek el tőle.


versetul 32

Aznap Izsák szolgái hírt vittek neki a kútról, melyet ástak, és ezt mondták: „Vizet találtunk!”


versetul 33

El is nevezte Sibának. Ezért hívják a várost Beér-Sebának mind a mai napig.


versetul 34

Ézsau pedig 40 éves volt, amikor feleségül vette Juditot, a hettita Beéri lányát, valamint Boszmátot, a hettita Elon lányát.


versetul 35

Ezek nagy szomorúságot okoztak Izsáknak és Rebekának.

Capitole:


Cărți