A krónikák második könyve

14. fejezet


Fejezetek:


Ászá király vallási reformjai


1. vers

Ászá azt tette, amit jónak és helyesnek lát Istene, az Úr.


2. vers

Eltávolíttatta az idegen oltárokat és az áldozóhalmokat, összetörette a szent oszlopokat és kivágatta a szent fákat.

5Móz 7,5; 5Móz 12,2


3. vers

A júdaiaknak pedig megparancsolta, hogy őseik Istenét, az Urat keressék, és teljesítsék a törvényt és a parancsolatokat.


4. vers

Eltávolította Júda összes városából az áldozóhalmokat és a tömjénező oltárokat, és uralkodása alatt béke volt az országban.


Ászá hatalma megszilárdul


5. vers

Épített Júdában erődített városokat, mert béke volt az országban. Nem viseltek ellene háborút azokban az években, mert nyugalmat adott neki az Úr.


6. vers

Ezt mondta a júdaiaknak: Építsük ki ezeket a városokat, vegyük őket körül fallal, lássuk el tornyokkal, kapukkal és zárakkal, amíg a mienk az ország, mert kerestük Istenünket, az Urat, és ő nyugalmat adott nekünk mindenfelől. El is végezték sikeresen az építkezést.


7. vers

Ászá haderejét háromszázezer júdai pajzsos és kopjás, továbbá kétszáznyolcvanezer benjámini könnyű pajzsot viselő íjász alkotta. Ezek mind vitéz harcosok voltak.


Ászá győzelmet arat az etiópok fölött


8. vers

Kivonult ellenük az etióp Zerah egymilliós haderővel és háromszáz harci kocsival, és megérkezett Márésá alá.


9. vers

Ászá is kivonult ellene, és csatarendbe álltak a Cefatá-völgyben Márésánál.


10. vers

Akkor Ászá így kiáltott Istenéhez, az Úrhoz: Uram, neked nem nehéz megsegíteni az erőtlent a sokasággal szemben! Segíts meg bennünket, Urunk, Istenünk, mert rád támaszkodunk, és a te nevedben vonultunk e tömeg ellen! Uram, te vagy a mi Istenünk, mutasd meg, hogy ember nem tehet ellened semmit!

1Sám 14,6


11. vers

És megverte az Úr az etiópokat Ászá és Júda előtt. Megfutamodtak az etiópok,


12. vers

Ászá és hadinépe pedig egészen Gerárig üldözte őket. Elestek az etiópok, senki sem maradt életben közülük, mert összetörtek az Úr és az ő serege előtt. A júdaiak igen sok zsákmányt ejtettek.


13. vers

Megvertek Gerár környékén minden várost, mert az Úrtól való rettegés fogta el azokat. Kifosztottak minden várost, mert sok zsákmány volt bennük.


14. vers

A jószágok aklait is lerombolták, és rengeteg juhot és tevét hajtottak el. Így tértek vissza Jeruzsálembe.

Fejezetek:


Könyvek