A krónikák második könyve

24. fejezet


Fejezetek:


Jóás kijavíttatja a templomot


1. vers

Jóás hétéves korában lett király, és negyven évig uralkodott Jeruzsálemben. Anyjának a neve Cibjá volt, Beérsebából származott.


2. vers

Jóás Jójádá főpap egész életében azt tette, amit helyesnek lát az Úr.


3. vers

Jójádá két feleséget szerzett neki, ő pedig fiakat meg leányokat nemzett.


4. vers

Ezek után elhatározta Jóás, hogy kijavíttatja az Úr házát.


5. vers

Ezért összegyűjtötte a papokat és a lévitákat, és ezt mondta nekik: Menjetek el Júda városaiba, és gyűjtsetek pénzt egész Izráelben, hogy Istenetek házát esztendőről esztendőre kijavítsák. De siessetek a dologgal! A léviták azonban nem siettek.


6. vers

Ezért a király hívatta Jójádát, a vezetőjüket, és megkérdezte tőle: Miért nem ügyeltél arra, hogy a léviták behozzák Júdából és Jeruzsálemből azt a járandóságot, amelyet Mózes, az Úr szolgája és a gyülekezet kirótt Izráelre a bizonyság sátra javára?!

2Móz 30,12


7. vers

Mert az elvetemült Ataljá és fiai hagyták omladozni az Isten házát, és a Baalokra fordították mindazt, ami az Úr házának volt szentelve.

2Krón 22,2


8. vers

Ekkor azt parancsolta a király, hogy csináljanak egy ládát, és tegyék az Úr háza kapuja elé.


9. vers

És kihirdették Júdában és Jeruzsálemben, hogy hozzák el az Úrnak azt a járandóságot, amelyet Mózes, az Isten szolgája kirótt Izráelre a pusztában.


10. vers

Akkor minden vezető ember és az egész nép örömmel vitt és dobott pénzt a ládába, amíg az meg nem telt.


11. vers

Valahányszor bevitették a ládát a lévitákkal a királyi felügyelőségre, és látták, hogy sok pénz van benne, odament a király kancellárja a főpap megbízottjával együtt, és kiürítették a ládát, azután megint visszavitték a helyére. Így jártak el időről időre, és sok pénzt gyűjtöttek össze.


12. vers

Ezt azután átadta a király és Jójádá az Úr házán folyó munka vezetőinek. Ezek pedig kőfaragókat és ácsokat fogadtak az Úr háza javítására, és vasmunkásokat meg rézműveseket az Úr házának felújítására.


13. vers

A munkások hozzáláttak, és kezük alatt jól haladtak a felújítás munkálatai. Helyreállították az Isten házát régi formájában, és megerősítették.


14. vers

Amikor a munkát befejezték, a megmaradt pénzt elvitték a királynak és Jójádának. Ők pedig csináltattak abból fölszerelési tárgyakat az Úr házába, a szolgálathoz való eszközöket, áldozati csészéket és arany- meg ezüstedényeket. Ezekkel mutatták be az égőáldozatokat az Úr házában állandóan, Jójádá egész életében.

2Krón 2,3


Jóás bálványimádása és bűnhődése


15. vers

Azután megöregedett Jójádá, és betelve az élettel, meghalt. Százharminc éves volt halálakor.


16. vers

Dávid városában a királyok mellé temették, mivel jót cselekedett Izráelben Isten és az ő háza ügyéért.


17. vers

Jójádá halála után azonban odamentek Júda vezető emberei a királyhoz, és leborultak előtte. A király hallgatott rájuk,


18. vers

és elhagyták őseik Istenének, az Úrnak a házát, és szent fákat meg bálványszobrokat tiszteltek. Emiatt a vétkük miatt szállt az Úr haragja Júdára és Jeruzsálemre.


19. vers

Küldött hozzájuk prófétákat, hogy térítsék meg őket az Úrhoz. Azok figyelmeztették is őket, de nem figyeltek rájuk.


20. vers

Akkor az Isten felruházta lelkével Zekarját, Jójádá főpap fiát, aki a nép elé állt, és ezt mondta nekik: Így szól az Isten: Miért szegtétek meg az Úr parancsolatait? Nem válik az a javatokra! Mivel elhagytátok az Urat, ő is elhagyott benneteket.

1Krón 28,9; Mt 23,35


21. vers

Erre azok összeesküdtek ellene, és a király parancsára ott, az Úr háza udvarában megkövezték.


22. vers

Nem gondolt Jóás király arra a szeretetre, amelyet annak az apja, Jójádá tanúsított iránta, hanem legyilkoltatta a fiát. Amikor Zekarjá haldoklott, azt mondta: Lássa meg ezt az Úr, és torolja meg!

2Krón 23


23. vers

Egy év múlva fölvonult ellene Arám hadereje. Betörtek Júdába és Jeruzsálembe, és megölték a hadinép valamennyi vezérét, akik a nép élén álltak, az összes zsákmányt pedig elküldték Damaszkusz királyának.


24. vers

Bár kevés emberrel tört be az arám sereg, mégis igen nagy haderőt adott kezükbe az Úr, mivel ezek elhagyták őseik Istenét, az Urat. Így hajtották végre Jóáson az ítéletet.


25. vers

Amikor eltávoztak tőle, súlyos betegségben hagyták hátra, udvari emberei pedig összeesküvést szőttek ellene Jójádá főpap fiának a vére miatt. Ágyában gyilkolták meg, és meghalt. Dávid városában temették el, de nem a királyok temetőjében.

2Krón 21,20


26. vers

Ezek esküdtek össze ellene: Zábád, Simatnak, egy ammóni asszonynak a fia és Józábád, Simrítnek, egy móábi asszonynak a fia.


27. vers

Fiai, az ellene szóló sok prófétai fenyegetés és az Isten házának a helyreállítása meg van írva a királyokról szóló könyv magyarázatában. Utána a fia, Amacjá lett a király.

Fejezetek:


Könyvek