Lukács evangéliuma

capítulo 9


Capítulos:


Jézus kiküldi tizenkét tanítványát


verso 1

Miután összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett és a betegségek gyógyítására.


verso 2

Azután elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsanak.


verso 3

Ezt mondta nekik: Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, második ruhátok se legyen!


verso 4

Amikor betértek egy házba, maradjatok ott, és onnan induljatok tovább!


verso 5

Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is lábatokról, bizonyságul ellenük.


verso 6

Útra keltek tehát, és jártak faluról falura, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.


verso 7

Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, és nem tudta, mit gondoljon, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból,


verso 8

némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy valamelyik régi próféta támadt fel.


verso 9

Heródes ezt mondta: Jánost lefejeztettem, de ki lehet ez, akiről ezeket hallom? És látni akarta őt.


verso 10

Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték Jézusnak mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba.


verso 11

De amikor a sokaság ezt megtudta, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és meggyógyította azokat, akiknek gyógyulásra volt szükségük.


Ötezer ember megvendégelése


verso 12

Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és tanyákra, hogy ott megszálljanak és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk.


verso 13

Ő azonban ezt mondta nekik: Ti adjatok nekik enni! Ők így válaszoltak: Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak.

2Kir 4,42


verso 14

Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Jézus így szólt a tanítványaihoz: Ültessétek le őket ötvenes csoportokban!


verso 15

Így tettek, és leültették valamennyit.


verso 16

Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé.


verso 17

Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral.


Péter vallástétele. Jézus először szól haláláról és feltámadásáról


verso 18

Történt, hogy amikor egyszer magában imádkozott, és csak a tanítványok voltak vele, megkérdezte tőlük: Kinek mond engem a sokaság?


verso 19

Ők így válaszoltak: Keresztelő Jánosnak, de némelyek Illésnek, némelyek pedig azt mondják, hogy valamelyik régi próféta támadt fel.


verso 20

Ő megkérdezte tőlük: Hát ti kinek mondotok engem? Péter így felelt: Az Isten Krisztusának.


verso 21

Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt senkinek se mondják el.


verso 22

Majd azt mondta, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, el kell vettetnie a vénektől, főpapoktól és írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.


Jézus követése


verso 23

Azután így szólt mindnyájukhoz: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel naponként a keresztjét, és kövessen engem!

Mt 10,38; Lk 14,27; Lk 17,33; Jn 12,25


verso 24

Mert aki meg akarja menteni az életét, elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem, megmenti azt.


verso 25

Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, önmagát pedig elveszti vagy romlásba viszi?


verso 26

Mert aki szégyell engem és az én beszédeimet, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön a maga, az Atya és a szent angyalok dicsőségében.


verso 27

Bizony mondom nektek, vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg addig a halált, amíg meg nem látják az Isten országát.


Jézus megdicsőülése


verso 28

E beszédek után mintegy nyolc nappal Jézus maga mellé vette Pétert, Jánost meg Jakabot, és felment a hegyre imádkozni.


verso 29

Imádkozás közben arca elváltozott, és ruhája fehéren tündöklött.


verso 30

És íme, két férfi beszélt vele: Mózes és Illés,


verso 31

akik dicsőségben megjelenve, élete végéről beszéltek, amelynek Jeruzsálemben kell beteljesednie.


verso 32

Pétert és társait pedig elnyomta az álom. Amikor azonban felébredtek, látták az ő dicsőségét és azt a két férfit, akik ott álltak vele.

2Pt 1,16; Jn 1,14


verso 33

És amikor azok távozni akartak tőle, azt mondta Péter Jézusnak: Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk három sátrat: neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet. Mert nem tudta, mit beszél.


verso 34

Alighogy ezt kimondta, felhő támadt, és beárnyékolta őket. Nagyon megrémültek, amikor a felhőbe kerültek.


verso 35

És hang hallatszott a felhőből: Ez az én Fiam, akit kiválasztottam, reá hallgassatok!

Lk 3,22


verso 36

Amikor a hang hallatszott, Jézust egyedül találták. Ők pedig hallgattak, és azokban a napokban senkinek nem mondtak el semmit abból, amit láttak.


A megszállott fiú meggyógyítása


verso 37

A következő napon, amikor lejöttek a hegyről, nagy sokaság ment eléje.


verso 38

És ekkor egy ember így kiáltott a sokaságból: Mester, kérlek, tekints a fiamra, mert ő az én egyetlenem.


verso 39

Időnként valami lélek ragadja meg, és hirtelen kiáltozni kezd, úgy rázza őt, hogy habzik a szája, és nehezen távozik tőle, miután meggyötörte.


verso 40

Megkértem tanítványaidat, hogy űzzék ki, de nem tudták.


verso 41

Jézus így szólt: Ó, hitetlen és elfajult nemzedék, meddig leszek még veletek, és meddig szenvedlek még titeket? Vezesd ide a fiadat!


verso 42

Még feléje tartott a fiú, amikor leteperte az ördög és megrázta. Jézus azonban ráparancsolt a tisztátalan lélekre, meggyógyította a gyermeket, és visszaadta az apjának.


Jézus másodszor szól haláláról és feltámadásáról


verso 43

Mindnyájan elámultak az Isten nagyságán.
Amikor mindnyájan csodálkoztak azon, amit tett, ezt mondta tanítványainak:


verso 44

Jegyezzétek meg jól ezeket a szavakat: az Emberfia emberek kezébe adatik!


verso 45

De ők nem értették ezt a kijelentést, mivel el volt rejtve előlük, hogy ne tudják megérteni. És féltek őt megkérdezni a kijelentés értelméről.


A kisgyermek példája


verso 46

Azután vita támadt a tanítványok között arról, hogy melyikük a legnagyobb.


verso 47

Jézus pedig ismerve szívük gondolatát, kézen fogott egy kisgyermeket, és maga mellé állította;


verso 48

majd ezt mondta nekik: Aki befogadja ezt a kisgyermeket az én nevemért, az engem fogad be, és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött. Mert aki a legkisebb mindnyájatok között, az az igazán nagy.

Lk 22,26


Az ismeretlen ördögűző


verso 49

Ekkor megszólalt János: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űzött ki ördögöket, és igyekeztünk megakadályozni ebben, mert nem követ téged velünk együtt.


verso 50

Jézus azonban ezt mondta neki: Ne akadályozzátok őt, mert aki nincs ellenetek, az mellettetek van.


Jézust nem fogadják be egy samáriai faluban


verso 51

Amikor pedig közeledett felemeltetésének ideje, elhatározta, hogy felmegy Jeruzsálembe,


verso 52

és követeket küldött maga előtt. Azok útnak indultak, és betértek a samaritánusok egyik falujába, hogy szállást készítsenek neki.


verso 53

De nem fogadták be, mivel Jeruzsálembe szándékozott menni.


verso 54

Látva ezt tanítványai, Jakab és János, így szóltak: Uram, akarod-e, hogy ezt mondjuk: Szálljon le tűz az égből, és eméssze meg őket!?


verso 55

De Jézus feléjük fordult, megdorgálta őket, és ezt mondta: Nem tudjátok, milyen lélek van bennetek,


verso 56

mert az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse. Azután elmentek egy másik faluba.


Jézus követése


verso 57

Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: Követlek, akárhova mégy.


verso 58

Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.


verso 59

Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!


verso 60

Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát!

4Móz 6,6


verso 61

Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől!

1Kir 19,20


verso 62

Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.

Capítulos:


Libros