Lukács evangéliuma

capítulo 2


Capítulos:


Jézus születése


verso 1

Történt pedig azokban a napokban, hogy Augusztusz császár rendeletet adott ki: írják össze az egész földet.


verso 2

Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíriában Kviriniusz volt a helytartó.


verso 3

Elment tehát mindenki a maga városába, hogy összeírják.


verso 4

Felment József is a galileai Názáretből Júdeába, Dávid városába, amelyet Betlehemnek neveznek, mert Dávid házából és nemzetségéből származott,


verso 5

hogy összeírják jegyesével, Máriával együtt, aki áldott állapotban volt.


verso 6

És történt, hogy amíg ott voltak, eljött szülésének ideje,


verso 7

és megszülte elsőszülött fiát. Bepólyálta, és a jászolba fektette, mivel a szálláson nem volt számukra hely.


verso 8

Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.


verso 9

És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége, és nagy félelem vett erőt rajtuk.


verso 10

Az angyal pedig ezt mondta nekik: Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek, amely az egész nép öröme lesz:


verso 11

üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

Ézs 9,5


verso 12

A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban.


verso 13

És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták:


verso 14

Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

Lk 19,38


verso 15

Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: Menjünk el Betlehembe, és nézzük meg azt, ami ott történt, amit az Úr tudtunkra adott.


verso 16

Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket.


verso 17

Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek,


verso 18

és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.


verso 19

Mária pedig mindezeket a beszédeket megjegyezte, és szívében forgatta.


verso 20

A pásztorok pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik.


Jézus bemutatása a templomban
Simeon és Anna


verso 21

Amikor pedig eljött a nyolcadik nap, és körül kellett őt metélni, a Jézus nevet adták neki, ahogyan az angyal nevezte őt, mielőtt még anyja méhében megfogant.

3Móz 12,3; Gal 4,4


verso 22

És amikor leteltek tisztulásuk napjai Mózes törvénye szerint, felvitték Jézust Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak,

3Móz 12,4


verso 23

amint meg van írva az Úr törvényében, hogy „minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak szenteltessék”;

2Móz 13,2


verso 24

és hogy áldozatot adjanak az Úr törvényében mondottak szerint, „egy pár gerlét vagy két galambfiókát”.

3Móz 12,8


verso 25

És íme, élt egy ember Jeruzsálemben, akinek Simeon volt a neve. Igaz és kegyes ember volt, várta Izráel vigasztalását, és a Szentlélek volt rajta.


verso 26

Azt a kijelentést kapta a Szentlélektől, hogy nem hal meg addig, amíg meg nem látja az Úr Krisztusát.


verso 27

A Lélek indítására elment a templomba, és amikor a gyermek Jézust bevitték szülei, hogy eleget tegyenek a törvény előírásainak,


verso 28

akkor karjába vette, áldotta az Istent, és ezt mondta:


verso 29

Most bocsátod el, Uram, szolgádat beszéded szerint békességgel,


verso 30

mert meglátta szemem üdvösségedet,

Ézs 40,5


verso 31

amelyet elkészítettél minden nép szeme láttára,


verso 32

hogy megjelenjék világosságul a pogányoknak és dicsőségül népednek, Izráelnek.

Ézs 42,6; Ézs 49,6


verso 33

A gyermek apja és anyja csodálkoztak azon, amit róla mondott,


verso 34

Simeon pedig megáldotta őket, és ezt mondta anyjának, Máriának: Íme, ő sokak elesésére és felemelésére rendeltetett Izráelben, és jelül, amelynek ellene mondanak

Ézs 8,14; Zsolt 118,22; 1Pt 2,6


verso 35

– a te lelkedet is éles kard járja majd át –, hogy nyilvánvalóvá legyen sok szív gondolata.


verso 36

Volt ott egy prófétanő is, Anna, Fánuél leánya, Ásér törzséből. Igen idős volt; csak hét évig élt férjével hajadonkora után,


verso 37

és nyolcvannégy éves özvegyasszony volt. Nem távozott el a templomból, hanem böjtöléssel és imádkozással szolgált éjjel és nappal.


verso 38

Abban az órában is megjelent, hálát adott Istennek, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.


verso 39

Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe.


verso 40

A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és Isten kegyelme volt rajta.


A tizenkét éves Jézus a templomban


verso 41

Szülei évenként elmentek Jeruzsálembe a páska ünnepére.

2Móz 23,14


verso 42

Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint.


verso 43

Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre.


verso 44

Mivel azt hitték, hogy az útitársak között van, elmentek egynapi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.


verso 45

De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább.


verso 46

Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket,


verso 47

és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein.


verso 48

Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én kétségbeesetten kerestünk téged.


verso 49

Ő pedig így válaszolt: Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?


verso 50

Ők azonban a nekik adott választ nem értették.


verso 51

Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében,


verso 52

Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

1Sám 2,26

Capítulos:


Libros