Lukács evangéliuma

capítulo 11


Capítulos:


Jézus imádkozni tanít


verso 1

Történt egyszer, hogy valahol imádkozott, és mikor befejezte, így szólt hozzá egyik tanítványa: Uram, taníts minket imádkozni, ahogy János is tanította a tanítványait!


verso 2

Ő pedig ezt mondta nekik: Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk, szenteltessék meg a te neved! Jöjjön el a te országod!


verso 3

Mindennapi kenyerünket add meg nekünk naponként.


verso 4

És bocsásd meg bűneinket, mert mi is megbocsátunk minden ellenünk vétkezőnek. És ne vígy minket kísértésbe!


verso 5

Azután így szólt hozzájuk: Ki az közületek, akinek van egy barátja, és az elmegy hozzá éjfélkor, és ezt mondja neki: Barátom, adj nekem kölcsön három kenyeret,


verso 6

mert útról érkezett egy barátom, és nincs mit elébe tegyek


verso 7

– és az így válaszolna belülről: Hagyjál békén! Az ajtó már be van zárva, és velem együtt gyermekeim is ágyban vannak, nem kelhetek fel, hogy adjak neked.


verso 8

Mondom nektek, ha nem is kelne fel, és nem is adna neki azért, mert a barátja, tolakodása miatt fel fog kelni, és megadja neki, amire szüksége van.


verso 9

Én is azt mondom nektek: kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek.


verso 10

Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik.


verso 11

Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle,


verso 12

vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki?


verso 13

Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.


Jézust Belzebub szövetségesének mondják


verso 14

Egyszer Jézus egy néma ördögöt űzött ki, és amikor kiment az ördög, megszólalt a néma. A sokaság pedig elcsodálkozott.


verso 15

Néhányan közülük azonban így szóltak: Belzebubbal, az ördögök fejedelmével űzi ki az ördögöket.


verso 16

Mások pedig kísértették, és mennyei jelt követeltek tőle.


verso 17

Ő azonban ismerve gondolataikat, ezt mondta nekik: Minden ország, amely meghasonlik önmagával, elpusztul, és ház házra omlik.


verso 18

Ha a Sátán is meghasonlik önmagával, miképpen maradhat fenn az országa? Ti azt mondjátok, hogy én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket.


verso 19

De ha én Belzebubbal űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok kivel űzik ki azokat? Ezért ők lesznek a bíráitok.


verso 20

Ha viszont én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, akkor bizony elérkezett hozzátok az Isten országa.


verso 21

Amikor az erős ember fegyverrel őrzi a maga házát, biztonságban van a vagyona.


verso 22

De ha nála erősebb tör ellene, és legyőzi őt, akkor elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt.


verso 23

Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.

Lk 9,50


verso 24

Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélküli helyeken bolyong nyugalmat keresve, és ha nem talál, akkor így szól: Visszatérek házamba, ahonnan kijöttem.

Jn 5,14; Zsid 6,4


verso 25

És amikor odaér, kisöpörve és felékesítve találja.


verso 26

Akkor elmegy, vesz maga mellé még másik hét, magánál is gonoszabb lelket, bemennek és ott laknak; és végül ennek az embernek az állapota rosszabb lesz, mint azelőtt volt.


verso 27

Amikor ezt mondta, a sokaságból egy asszony hangosan így szólt hozzá: Boldog az anyaméh, amely téged hordozott, és boldog az emlő, amely téged táplált!


verso 28

Erre ő így felelt: De még boldogabbak azok, akik hallgatják az Isten beszédét, és megtartják.


Jónás jele


verso 29

Amikor pedig egyre nagyobb sokaság gyülekezett hozzá, ő így kezdett beszélni: Ez a nemzedék gonosz nemzedék: jelt követel, de nem adatik neki más jel, mint Jónás próféta jele.

1Kor 1,22


verso 30

Mert amiképpen Jónás jel volt a niniveiek számára, úgy lesz az Emberfia is jellé ennek a nemzedéknek.

Jón 3,5


verso 31

Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék férfiaival együtt, és elítéli őket, mert ő eljött a föld végső határáról, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, de íme, nagyobb van itt Salamonnál.

1Kir 10,1


verso 32

Ninive lakói feltámadnak az ítéletkor ezzel a nemzedékkel, és elítélik, mert ők megtértek Jónás prédikálására, de íme, nagyobb van itt Jónásnál.


A lámpás és a szem


verso 33

Aki lámpást gyújt, nem teszi rejtett helyre, sem véka alá, hanem a lámpatartóra, hogy a belépők lássák a világosságot.


verso 34

A test lámpása a szem. Ha a szemed tiszta, az egész tested világos, de ha gonosz, a tested is sötét.


verso 35

Vigyázz tehát, hogy a benned levő világosság sötétséggé ne legyen!


verso 36

Ha tehát az egész tested világos, és nincsen benne semmi sötétség, akkor olyan világos lesz az egész, mint amikor a lámpás megvilágít téged a fényével.


Jézus beszéde a farizeusok és a törvénytudók ellen


verso 37

Amikor ezekről beszélt, egy farizeus arra kérte őt, hogy ebédeljen nála. Jézus bement, és asztalhoz telepedett.

Lk 7,36; Lk 14,1


verso 38

A farizeus pedig elcsodálkozott, amikor látta, hogy ebéd előtt nem mosdott meg.


verso 39

Az Úr azonban ezt mondta neki: Ti farizeusok a pohár és a tál külsejét megtisztítjátok, de belül telve vagytok rablásvággyal és gonoszsággal.


verso 40

Esztelenek! Aki megalkotta a külsőt, nem az alkotta-e meg a belsőt is?


verso 41

Azt adjátok oda alamizsnául, ami belül van, és minden tiszta lesz nektek.


verso 42

De jaj nektek, farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságos ítéletet és az Isten szeretetét, pedig ezeket kellene cselekedni és amazokat sem elhanyagolni!


verso 43

Jaj nektek, farizeusok, mert szeretitek a főhelyet a zsinagógában és a köszöntéseket a tereken!


verso 44

Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok: az emberek mit sem sejtve járnak felettük!


verso 45

Ekkor megszólalt egy törvénytudó, és ezt mondta neki: Mester, amikor ezt mondod, minket is megsértesz.


verso 46

De ő így válaszolt: Jaj nektek is, törvénytudók, mert megterhelitek az embereket elhordozhatatlan terhekkel, de magatok egyetlen ujjal sem érintitek azokat!


verso 47

Jaj nektek, mert síremlékeket építetek a prófétáknak, pedig atyáitok ölték meg őket!


verso 48

Tehát egyetértetek atyáitok tetteivel, és helyeslitek azokat, hiszen azok megölték őket, ti pedig síremlékeiket építitek.


verso 49

Ezért mondta az Isten bölcsessége is: Küldök hozzájuk prófétákat és apostolokat, és közülük némelyeket megölnek, másokat pedig üldöznek,


verso 50

hogy számot adjon ez a nemzedék minden próféta véréért, amelyet kiontottak a világ kezdete óta,


verso 51

Ábel vérétől Zekarjá véréig, akit az áldozati oltár és a templom között öltek meg. Bizony mondom nektek, számot kell adnia ennek a nemzedéknek.

1Móz 4,8; 2Krón 24,20


verso 52

Jaj nektek, törvénytudók, mert elvettétek az ismeret kulcsát: ti nem mentek be, és azokat is megakadályoztátok, akik be akarnak menni!


Az írástudók és a farizeusok támadása


verso 53

Amikor kiment onnan, az írástudók és a farizeusok hevesen támadni és mindenféléről faggatni kezdték őt,


verso 54

és csak azt lesték, hogy beszédében valamin rajtakaphassák.

Capítulos:


Libros