Pál első levele korinthusiakhoz

capítulo 14


Capítulos:


verso 1

Fussatok a szeretet után. Buzogjatok a szellemi ajándékokért, bár inkább azért, hogy prófétáljatok!


verso 2

Hiszen, aki nyelven szól, nem embereknek beszél, hanem Istennek, hisz senki sem hallgat rá, hanem a Szellem által szól titkokat.


verso 3

Aki prófétál, embereknek beszél épülést, vígasztatást, buzdítást.


verso 4

Aki nyelveken szól, magát építi, aki prófétál, az egyházat építi.


verso 5

Akarom, hogy mindnyájan szóljatok nyelveken, de inkább, hogy prófétáljatok. Nagyobb a prófétáló, mint a nyelveken szóló, kivéve, ha tolmácsolja, hogy az egyház épülést nyerjen.


verso 6

Lám testvéreim, ha nyelveken szólva megyek hozzátok, mi hasznotok belőle? Ha nem szólok nektek leleplezéssel, ismerettel, prófétálással vagy tanítással?


verso 7

Hiszen így van még a lélektelen dolgokkal is, melyek hangot adnak, a fuvolával, a citerával, de ha a hangok közt különbséget nem teszek, hogyan ismerik fel, hogy mit fuvolázok vagy citerázok.


verso 8

Hát, ha a kürt nem ad világos hangot, ki készül csatára?


verso 9

Éppen így, ha a nyelvvel nem adtok ki jól felismerhető beszédet, miképp értik majd, amit mondtok? A levegőbe fogtok beszélni.


verso 10

Ki tudná a hangoknak hány neme van a világon, és egy sem jelentéstelen.


verso 11

Ha a hang hatalmát nem ismerem, a beszélőnek olyan leszek, mint egy barbár, a beszélő pedig nekem lesz barbár.


verso 12

Így ti is, minthogy szellemek után buzogtok, azon legyetek, hogy abban bővelkedjetek, ami az egyház építésére szolgál.


verso 13

Azért, aki nyelveken szól, imádkozzék, hogy tolmácsolhassa.


verso 14

Ha ugyanis nyelven imádkozom, szellemem imádkozik, értelmem azonban gyümölcstelen.


verso 15

Mi hát a feladatom? Imádkozni fogok a szellemmel, de imádkozni fogok az értelemmel is, zsoltárt fogok énekelni a szellemmel, de énekelni fogok az értelemmel is.


verso 16

Mert hiszen ha a szellemmel mondasz áldást, hogy fog áment mondani hálaadásodra az, aki a be nem avatottak helyét tölti be? Hisz amit mondasz, nem érti.


verso 17

Mert ugyan te jól adsz hálát, de a másik nem épül.


verso 18

Hálát adok Istennek, hogy mindnyájatoknál jobban beszélek nyelveken.


verso 19

Mégis az egyházban inkább akarok szólni öt szót értelemmel, hogy másokat is taníthassak, mint tízezer szót nyelven.


verso 20

Testvéreim, az okosságban ne legyetek gyermekek! A gonoszságban legyetek kiskorúak, az okosságban teljesek legyetek!


verso 21

Írva áll a törvényben, hogy „más nyelven beszélőkkel és idegen ajakkal fogok beszélni ehhez a néphez, de még így sem fognak rám hallgatni” – mondja az Úr.


verso 22

Így hát a nyelvek jelül vannak nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek, a prófétálás ellenben nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.


verso 23

Ha tehát az egész egyház összegyűl egy helyen, és mindenki nyelveken szól, azután bemennek oda be nem avatottak vagy hitetlenek, nem azt fogják-e mondani, hogy őrjöngtök?


verso 24

De ha mindannyian prófétálnak, s úgy megy be valamely hitetlen vagy be nem avatott, azt mindenki megfeddi, azt mindenki megítéli,


verso 25

szívének rejtett dolgai láthatókká válnak, úgyhogy arcára borulva imádni fogja az Istent, s vallást tesz róla, hogy: Valóban az Isten van köztetek.


verso 26

Mi hát a követendő testvéreim? Az, hogy mikor összegyűltök, s kinek-kinek van zsoltára, tanítása, leleplezése, nyelve, tolmácsolása, minden az épülést szolgálja.


verso 27

Ha nyelven szól valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak , éspedig egymásután, és egy tolmácsolja.


verso 28

Ám ha nincs tolmács, hallgasson az egyházban, magának beszéljen és Istennek.


verso 29

Próféta kettő vagy három szóljon, s a többiek ítéljék meg.


verso 30

Ha egy másik ott ülő kap leleplezést, az első hallgasson!


verso 31

Így egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki bátorítást kapjon.


verso 32

Próféták szellemei a prófétáknak alávetik magukat.


verso 33

Isten ugyanis nem a felforgatás barátja, hanem a békességé. Mint a szenteknek minden egyházában,


verso 34

a nők az egyházakban hallgassanak. Nincs megengedve nekik, hogy beszéljenek, hanem legyenek alávetettek, amint a törvény is mondja.


verso 35

Ha pedig tanulni akarnak, otthon saját férjüket kérdezzék meg: szégyenletes dolog ugyanis nőnek az egyházban beszélnie.


verso 36

Vagy talán tőletek indult ki az Istennek beszéde? Vagy egyedül hozzátok érkezett el?


verso 37

Ha valaki úgy véli, hogy ő próféta vagy szellemi ember, ismerje fel, hogy amiket nektek írok, az az Úr parancsolata.


verso 38

Ha pedig valaki nem ismeri ezt fel, hát ne ismerje fel.


verso 39

Így hát testvéreim buzogjatok azért, hogy prófétáljatok, és a nyelveken szólást se akadályozzátok!


verso 40

Minden szép külső renddel történjék.

Capítulos:


Libros