Evangélium Szent Máté írása szerint

capitolul 12


Capitole:


versetul 1

az időben vetemények között megyen vala az Jézus, az ő tanítványi kediglen éhek valának, és az búzafőkről az kalászokat kezdék leszedni, és az zsengét enni.


versetul 2

és mikoron az farizeusok látták volna, mondának őneki. íme az te tanítványid oly dolgot tesznek, melyet nem engedtetik tenni szombat napon.


versetul 3

Jézus kediglen mondá őnekik. nem olvastátok, mit tett legyen az Dávid, mikoron éh volna mind ő maga és mind az ő népe?


versetul 4

miképpen ment legyen be az Úristennek házába, és megette legyen ott az előrakott kenyereket, mely kenyereket nem szabad vala őneki megenni, sem az ő népének, hanem csak tulajdon az egyházi embereknek?


versetul 5

avagy nem olvastátok-e az ó törvényben, hogy szombat napokon az egyházi emberek az templomban az szombatot megtörik, és bűnt nem vallanak benne?


versetul 6

mondom én tinektek, hogy az templomnál nagyobb vagyon ez helyen.


versetul 7

hogyha tudnátok, mi legyen értelme ez írásnak, irgalmasságot akarok, és nem áldozatot, semmiképpen ártatlanokat halálra nem kárhoztattatok volna.


versetul 8

mert az embernek fia ura az szombatnak is.


versetul 9

és elindulván onnan az ő zsinagógájukba mene.


versetul 10

és íme egy ember vala ott, kinek keze megaszott vala, és kérdik vala Jézust ezt mondván. szabad-e szombat napokon gyógyítani? hogy őtet bevádolhatnák.


versetul 11

és mondá Jézus őnekik, kicsoda leszen tiközületek az ember, kinek egy juha fog lenni, és ha az juh szombat napokon az verembe esendik, nemde megfogja-e kezeivel, és kiemeli azt?


versetul 12

mennyivel annak okáért nemesebb állat az ember az juhnál? szabad annak okáért szombat napokon mással jól tenni.


versetul 13

legottan mondá az embernek, nyújtsd ki kezedet, és az kinyújtá, és meggyógyula, mint az másik.


versetul 14

azután az farizeusok kimenvén tanácsot tartának őellene, miképpen őtet elvesztenék.


versetul 15

és Jézus minekutána megismerte volna, máshová mene onnan, és sok sereg nép mene utána, és mind meggyógyítá őket,


versetul 16

és megfenyegeté őket, hogy őtet meg ne jelentenék-e,


versetul 17

hogy beteljesednék, az mi meg vala mondván Izajás prófétának általa, ki ezt mondotta vala.


versetul 18

íme az én fiam, kit én választottam, az kit én szeretek, kiben az én lelkemnek jóképpen kedve telék. az én lelkemet őrá helyhetem, és az pogány népeknek isteni ítéletet fog hirdetni.


versetul 19

nem fog vetekedni, sem üvölteni, sem valaki az ő szavát nem fogja hallani az utcákon.


versetul 20

az apróra töretett nádat egybe nem fogja rontani, és az füstölgő lent meg nem fogja oltani, mígnem az isteni ítéletet kiadja, hogy győzedelmet vegyen,


versetul 21

és az pogány népek az ő nevében fognak bízni.


versetul 22

legottan egy embert vőnek őhozzá, kiben ördög vala, ki vak és néma vala, és meggyógyítá őtet, úgy hogy mind vak és mind néma lévén mind szólna és mind látna.


versetul 23

és az népek mind elcsodálkozának, és ezt mondják vala. nemde ez-e az Dávidnak fia?


versetul 24

és az farizeusok mikoron hallották volna, ezt mondják vala. ez semmi egyéb hatalommal ördögöt nem űz, hanem az Belzebulnak, az ördögöknek fejedelmének erejével.


versetul 25

Jézus kediglen, mikoron tudná az ő gondolatukat, monda őnekik. minden ország elpusztul, mely ő magának ellene meghasonlott, és minden város és minden ház elvész, mely ő maga ellen meghasonlott.


versetul 26

és ha az Sátán más sátánt űz ki, ő magának ellene meghasonlott, annak okáért mi módon fog megmaradni az ő országa?


versetul 27

és ha én Belzebulnak erejével űzök ördögöket, az ti fiaitok kinek hatalmával űznek? annak okáért azok fognak ítéletet tenni tifelőletek.


versetul 28

hogyha az Istennek Szentlelkének általa űzök én ördögöket, annak okáért eljutott tirátok az Istennek országa.


versetul 29

avagy miképpen mehet be valaki valamely hatalmasnak házába, és miképpen vetheti prédára az ő házabeli drága edényit, hanem ha először megkötözendi az hatalmast, és annak utána vetheti prédára az ő házát.


versetul 30

az ki énmellettem nincsen, énellenem vagyon az, és az ki énvelem nem gyűjt, tékozlást teszen az.


versetul 31

annak okáért ezt mondom tinektek. minden bűn, szidalmas beszéd megbocsáttatik az embereknek, de az Szentlélek ellen való szidalmas beszéd meg nem bocsáttatik az embereknek.


versetul 32

és valaki valami beszédet mondand az embernek fiának ellene, megbocsáttatik őneki, de valaki az Szentlélek Istennek ellene valamit mondand, meg nem bocsáttatik őneki, sem ez jelen való világon, sem az jövendő világon.


versetul 33

avagy tegyétek az gyümölcsfát jóvá, és az ő gyümölcsét is jóvá. avagy tegyétek az gyümölcsfát revessé, és az ő gyümölcsét is férgessé és rothadttá. mert az gyümölcséről ismerik meg az fát.


versetul 34

vipera kígyóknak fiai, miképpen szólhattok jót, mikoron ti magatok gonoszak legyetek. mert abból szól az embernek szája, az mivel az ő szíve bővelkedik.


versetul 35

az jó ember az ő szívének jó rejtekéből jót veszen ki, és az gonosz ember az ő szívének gonosz rejtekéből gonoszt veszen ki.


versetul 36

mondom kediglen tinektek, hogy minden hivalkodó beszédről számot fognak adni az emberek az ítéletnek napján, az melyet szólandanak.


versetul 37

mert az te beszédidből fogsz megigazulni, és az te beszédidből fogsz kárhozni.


versetul 38

akkoron kérdést tőnek őtőle nékik az írástudóknak és az farizeusoknak közüle ezt mondván. Mester, csodát akarunk tetőled látnunk.


versetul 39

és Jézus felelvén mondá őnekik. az gonosz és nem igaz fajú nép kíván csodatételt, és nem adatik őneki egyéb csoda, hanem az, mely az Jónás prófétán lett.


versetul 40

mert miképpen az Jónás az cetnek hasában három napon és három éjjel volt, ezenképpen leszen az embernek fia az földnek szívében három napon és három éjjel.


versetul 41

az ninivebeli férfiak feltámadnak az ítéletnek napján ez nemzetséggel, és el fogják kárhoztatni ez nemzetséget, hogy mivel ők az Jónásnak prédikálására az ő életüket megjobbították legyen. és íme nagyobb vagyon itt ez helyen, hogynemmint az Jónás. az délszélről való királyné asszony feltámad az ítéletnek napján ez nemzetséggel, és elkárhoztatja őtet, hogy mivel ő eljött legyen az földnek utolsó határiból, hogy az Salamonnak bölcs beszédit hallgassa. és íme nagyobb vagyon itt ez helyen, hogynemmint az Salamon.


versetul 43

mikoron kediglen az förtelmes szellet kimenend az emberből, száraz helyeken jár ide és tova, nyugodalmat keresvén magának, és nem talál.


versetul 44

legottan ezt mondja. megtérek az én házamba, az honnan kijövék, és mikoron oda menend, úgy találja az házbeli népet, tehát jó dologban foglalatos, és az ház seprűvel megtisztíttatott és megékesíttetett.


versetul 45

legottan elmegyen, és magához hozzáveszen egyéb gonosz szelleteket, kik ő magánál gonoszabbak, és azokkal bemenvén ott lakozik, és ez embernek az ő utolsó dolgai őneki gonoszabban lesznek az ő első dolgainál. ezenképpen leszen dolga ez gonosz és veszett nemzetségnek is.


versetul 46

mikoron még szólna az sereg népnek, íme az ő anyja és az ő atyjafiai kinn állanak vala, és ezen igyekeznek vala, hogy őneki szóljanak.


versetul 47

és mondá őneki némely ember. ám az te anyád és az te atyádfiai ott kinn állanak, és azon igyekeznek, hogy teneked szóljanak.


versetul 48

és Jézus felelvén mondá annak, az ki ez üzenetet hozta vala. melyik az én anyám? avagy melyek az én atyámfiai?


versetul 49

és az ő kezit az ő tanítványira kinyújtván mondá. íme ez az én anyám, és ezek az én atyámfiai.


versetul 50

mert akárki legyen az, ki az én Atyámnak akaratát teszi, ki az mennyekben vagyon, ez az, ki énnekem atyámfia, és húgom és anyám.

Capitole:


Cărți