Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az efezusbelieknek írt

capitolul 1


Capitole:

1 2 3 4 5 6


versetul 1

én Pál, ki az Istennek akaratának általa az Jézus Krisztusnak apostola vagyok, írom ez levelet az Efezusban való szenteknek, és kik hívek az Krisztus Jézusban.


versetul 2

kívánok tinektek az Istentől, az mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól isteni kedvet és békességet.


versetul 3

áldott az Isten az mi Urunknak, az Jézus Krisztusnak atyja, ki megálda minket az Krisztusban minden lelki áldással az mennyekben.


versetul 4

miképpen elválaszta minket őbenne, annak előtte, minek előtte ez világnak fundamentumai felvettetnének, hogy szentek lennénk őelőtte az szeretetnek általa,


versetul 5

és olyak, kikben senki semmit meg ne feddhessen, ki elöl elválaszta minket, hogy fiaivá fogadna az Jézus Krisztusnak általa önmagában az ő akaratának jó kedve szerint,


versetul 6

hogy az mihozzánk való kedvének felséges volta dicsértessék, mellyel szerelmetesekké tőn minket az ő szerelmes fiának általa.


versetul 7

ki által vagyon az mi váltságunk és az ő vérének általa bűneinknek bocsánata az ő mihozzánk való kedvének gazdagsága szerint,


versetul 8

melyből bőséggel részt tőn minekünk minden tudományban és bölcsességben,


versetul 9

megjelentvén minekünk az ő akaratjának titok voltát az ő jó kedve szerint, melyet elvégezett vala önmagában,


versetul 10

míglen beteljesednének az idők, amelyeket erre szerzett vala, hogy summa szerint mindeneket megépítene az Krisztusnak általa, mind, kik az mennyekben vannak, és mind, kik az földön,


versetul 11

ugyanazon által, ki által az Istennel örökségben részessé tétetünk, és elöl elválasztatánk az Istennek elvégezett akarata szerint, kinek ereiből mindenek lesznek az ő akaratának dekrétuma szerint,


versetul 12

hogy mi az ő felséges voltának tisztességére legyünk. kik egyebeknek előtte reménységünket az Krisztusban veténk,


versetul 13

kiben mi is reménységünket vettük az igazságnak beszédét meghallván, az evangéliumot, kiben tinektek üdvösségetek vagyon, melyben meg is jegyzének titeket az megígért szent Szentlélekkel,


versetul 14

minek utána az hitre fordulátok, mely Szentlélek, az mi örökségünknek jele az megnyert öröknek váltságára, az ő felséges voltának dicséretére.


versetul 15

annak okáért én is, mikoron hallottam volna az ti Krisztusban való hiteteket és minden szentekhez való szerelmeteket,


versetul 16

nem szűnöm meg hálát adni tiértetek imádságaimban emlékezetet tévén tirólatok, hogy az mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene az dicsőségnek atyja,


versetul 17

adjon tinektek Szentlelket, kinek általa az hitet nagyobban megérthessétek és meg megesmérhessétek, és az ő ismeretére juthassatok,


versetul 18

és hogy az ti lelki szemeiteknek világosság adattassék, hogy tudjátok, mely nagy legyen az reménység, amelyre ő hívott, és az ő örökséginek mely gazdag dicsősége vagyon az szentekben,


versetul 19

és az ő mihozzánk való hatalmasságának mely igen nagy volta legyen, kik hiszünk őbenne, az ő erős voltának ereje szerint, mely magát kijelenti,


versetul 20

mely erőt az Krisztusban is kijelenté akkoron, mikoron feltámasztá őtet halottaiból, és jobb felől ülteté őmellé az mennyekben,


versetul 21

minden fejedelemségnek és hatalmasságnak és erősségnek és uraságnak és minden névnek felette, akármi névvel neveztessék, nemcsak ez világon, hanem annak felette az jövendő világon is.


versetul 22

és mindeneket lábai alá vete őneki, és őtet adá, hogy feje legyen az egy házbeli népnek mindeneknek felette,


versetul 23

mely őneki teste és annak beteljesítője, ki mindeneket mindenekben betelít.

Capitole:


Cărți