Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az efezusbelieknek írt

capitolul 5


Capitole:

1 2 3 4 5 6


versetul 1

annak okáért az Istennek követői legyetek, mint szerelmes fiak,


versetul 2

és szerelemben járjatok, miképpen az Krisztus is szerete minket, és ő magát adá miértünk ajándékul és áldozatul az Istennek, mely jó illatként lőn.


versetul 3

továbbá az paráználkodást és akármi fertelmességet, avagy fösvénységet ingyen ne halljanak tiközöttetek, mint az szentekhez illik,


versetul 4

avagy éktelen beszédet, avagy balgatag beszédet, avagy csúf beszédet, melyek nem illenek, hanem inkább hálaadás.


versetul 5

mert ezt tudjátok, hogy sem paráználkodónak, sem fertelmesnek, sem fösvénynek, ki bálványimádó, öröksége nincsen az Krisztusnak és az Istennek országában.


versetul 6

senki titeket meg ne csaljon hiába való beszédekkel. mert ennek okáért szokott jönni az Istennek haragja az szófogadatlan fiakra.


versetul 7

annak okáért ne legyetek ővelük közösek.


versetul 8

mert ennek előtte sötétségek valátok, mostan kediglen világosságok vagytok az Úristenben. úgy járjatok, mint világosságnak fiai.


versetul 9

mert az léleknek gyümölcse minden jóságban és ártatlanságban és igazságban vagyon,


versetul 10

jól meglátván, ami az Úristennek kellemetes legyen.


versetul 11

és ne közösüljetek az sötétségnek használatlan művelkedetéhez, sőt inkább azokat is megmutassátok, hogy nem jó.


versetul 12

mert aminemű dolgokat ez ilyenek tesznek titkon, éktelen csak mondani is.


versetul 13

de mindenek nyilván lesznek, mikoron az világosságtól kijelentetnek.


versetul 14

mert valami által valami dolog kijelenik, világosság az. annak okáért mondja. serkenj fel, ki alszol, és kelj fel halottaiból, és világosságot fog tenni teneked az Krisztus.


versetul 15

annak okáért meglássátok, miképpen fogyatkozás nélkül járjatok, és nem mint esztelenek, hanem mint bölcsek.


versetul 16

és az időnek alkalmas voltát áron is megvegyétek, hogy mivel az emberi életnek napjai nagy veszedelemben forognak.


versetul 17

annak okáért esztelenek ne legyetek, hanem megértsétek, mi legyen az Úristennek akarata.


versetul 18

és borral meg ne részegüljetek, melyben mértéketlen élet vagyon, de beteljesedjetek Szentlélekkel,


versetul 19

és timagatoknak beszéljetek énekléseknek és isteni dicséreteknek, és lelki énekeknek általa énekelvén, és dicséretet tévén az Úristennek az ti szívetekben,


versetul 20

hálát adván az Istennek és az Atyának mindenekről mindenkoron, az mi Urunknak, az Jézus Krisztusnak nevébe.


versetul 21

egymásnak birtoka alatt legyetek az Istennek félelmével.


versetul 22

feleségek, az ti tulajdon férjeteknek birtoka alatt legyetek, mint az úrnak.


versetul 23

mert az férj feje az feleségnek, miképpen az Krisztus is feje az egyházbeli népnek, és ugyanazon, aki egészséget ad az testnek.


versetul 24

annak okáért miképpen az egyházbeli nép birtoka alatt vagyon az Krisztusnak, ezenképpen az feleségek és birtokok alatt legyenek az ő férjeiknek mindenekben.


versetul 25

férjek, szeressétek az ti feleségeiteket, miképpen az Krisztus is szereté az egyházbeli népet, és önmagát halálra adá azért,


versetul 26

hogy azt megszentelné, mely megtisztíttatott az mosóvízben az igének általa,


versetul 27

hogy önmagához fogná az egyházbeli népet, hogy dicséretes legyen és oly, melyen undokság, avagy ránc nincsen, avagy valami egyéb efféle, hanem hogy szent legyen, és oly, kiben senki semmit meg ne feddhessen.


versetul 28

akképpen kell szeretni az férjeknek az ő feleségüket, mint tulajdon az önnön testüket. aki az ő feleségét szereti, önmagát szereti.


versetul 29

mert senki soha az önnön tulajdon testét nem gyűlölte, sőt neveli és táplálja azt, miképpen az Úristen is az egyházbeli népet.


versetul 30

mert ugyanazon testnek vagyunk tagjai, és ugyanazonnak vagyunk testéből és teteméből.


versetul 31

ez dolognak okáért el fogja hagyni az ember az ő atyját és az ő anyját, és az ő feleségéhez foglalja magát, és ez kettőből egy test leszen.


versetul 32

ez isteni titok nagy, de én szólok az Krisztusról, és az egyházbeli népről.


versetul 33

demaga ti is egyenként ezt tegyétek, hogy minden az ő feleségét szeresse, mint önnön magát. az feleség kediglen ezt tegye, hogy becsülje és tisztelje az ő urát.

Capitole:


Cărți