Ezékiel próféta könyve

47. fejezet


Fejezetek:


A templomból forrás fakad


1. vers

Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább.

Jel 22,1; Jóel 4,18


2. vers

Azután kivitt engem az északi kapun át, és körülvitt kívül a keletre néző külső kapuhoz. A víz ott folydogált a kapu déli oldalánál.


3. vers

Azután kelet felé ment mérőzsinórral a kezében, lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért.

Ez 40,3


4. vers

Ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz térdig ért. Újra lemért ezret, és átvezetett: a víz derékig ért.


5. vers

Amikor újabb ezret mért, már nem tudtam átkelni a patakon, mert annyira mély volt a víz, hogy úszni kellett volna benne: a patakon nem lehetett átgázolni.


6. vers

Akkor ezt kérdezte tőlem: Láttad-e, emberfia? Majd visszavezetett engem a patak partján.


7. vers

Ahogy visszafelé mentem, láttam, hogy a patak partján innen is, túl is igen sok fa van.

Jel 22,1


8. vers

Ezt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé tart, az Arábá-völgyben folyik tovább, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz.


9. vers

Élni fog benne mindenféle élőlény, csak úgy nyüzsögnek majd, és ahová csak eljut a patak, igen sok hal lesz. Eljut oda ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak.


10. vers

Halászok állnak majd ott, és Én-Gedítől Én-Eglajimig hálók szárítóhelye lesz. Olyan sok hal lesz benne és annyiféle, mint a Nagy-tengerben.


11. vers

De a posványai és a mocsarai nem gyógyulnak meg, hogy sót adhassanak.


12. vers

A patak partján innen is, túl is mindenféle gyümölcsfa nő majd. Levelük nem hervad el, gyümölcsük nem fogy el: havonként új terem, mert a szentélyből folyik oda a víz. Gyümölcsük eledelül szolgál, levelük pedig orvosságul.

Ézs 32,15; Jel 22,2


Az új ország határai


13. vers

Így szól az én Uram, az Úr: Ez lesz a határ, ezen belül osszátok fel az országot Izráel tizenkét törzse között; de Józsefnek két rész jusson!

1Móz 48,5; Józs 17,17; 4Móz 34,1


14. vers

Ugyanakkora örökséget osszatok az egyiknek, mint a másiknak! Fölemelt kézzel tettem esküt, hogy őseiteknek adom, most pedig rátok száll ez az ország örökségül.


15. vers

Ez lesz az ország határa: az északi határvonal a Nagy-tengertől Hetlónon át a Cedádba vezető útig,

4Móz 34,2


16. vers

Hamát, Bérótá és Szibrajim, amely a Damaszkusz és Hamát közti határon van, Hácér-Hattíkón, amely Haurán határán van.


17. vers

Ez lesz tehát a határ a tengertől Hacar-Énánig: Damaszkusz és Hamát területe ettől északra esik. Ez az északi oldal.


18. vers

A keleti oldal Haurán és Damaszkusz közé esik. Azután a Jordán a határ Gileád és Izráel földje között, egészen a keleti tenger mellett levő Támárig. Ez a keleti oldal.


19. vers

A dél felé eső oldal Támártól a Kádés melletti Meríbá vizéig húzódik, azután a Nagy-tenger patakja mellett. Ez a dél felé eső oldal.


20. vers

A nyugati oldal a Nagy-tenger a déli határtól a Hamátba vezető útig. Ez a nyugati oldal.


21. vers

Ezt a földet fogjátok felosztani Izráel törzsei között.


22. vers

És amikor elosztjátok magatok között az örökséget, a köztetek élő jövevényeknek is adjatok, akiknek fiai már nálatok születtek. Olyanoknak tekintsétek őket, mint Izráel fiait, veletek együtt ők is osztozzanak Izráel törzseinek örökségében!

3Móz 19,33


23. vers

Abban a törzsben adjatok nekik örökséget, amelyben jövevényként élnek! – így szól az én Uram, az Úr.

Fejezetek:


Könyvek