Mózes második könyve
15. fejezet
Mózes hálaadó éneke
1. vers
Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Éneket mondok az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett.
→
Zsolt 106,12;
Jel 15,3
2. vers
Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.
→
Zsolt 118,14;
Ézs 12,2
4. vers
Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe.
5. vers
Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe.
6. vers
Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget.
7. vers
Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz.
8. vers
Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében.
9. vers
Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket.
10. vers
Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben.
11. vers
Kicsoda olyan az istenek között, mint te, Uram? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te?
12. vers
Kinyújtottad jobbodat, és elnyelte őket a föld.
13. vers
Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted őt szent hajlékodba.
14. vers
Hallják a népek, s beleremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói.
15. vers
Megrémülnek majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbeesik Kánaán minden lakosa.
16. vers
Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram, míg átvonul ez a nép, amelyet kiváltottál.
17. vers
Beviszed, és elülteted őket örökségednek hegyén, melyet lakóhelyednek készítettél, Uram, a szent helyen, Uram, mit kezed tett szilárddá.
18. vers
Az Úr uralkodik örökkön-örökké!
19. vers
Amikor a fáraó lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek, az Úr visszafordította rájuk a tenger vizét, Izráel fiai azonban szárazon mentek át a tenger közepén.
21. vers
Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett!
A keserű víz édes lesz Márában
23. vers
Megérkeztek Márába, de a márái vizet nem tudták meginni, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának.
24. vers
Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk?
25. vers
Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz.
Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket.
26. vers
Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek lát, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód.
→
Zsolt 103,3;
Zsolt 147,3
27. vers
Azután elérkeztek Élimbe. Tizenkét forrás volt ott, és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett.
Könyvek
