Mózes második könyve
capítulo 15
Mózes hálaadó éneke
verso 1
Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Éneket mondok az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett.
→
Zsolt 106,12;
Jel 15,3
verso 2
Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.
→
Zsolt 118,14;
Ézs 12,2
verso 4
Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe.
verso 5
Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe.
verso 6
Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget.
verso 7
Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz.
verso 8
Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében.
verso 9
Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket.
verso 10
Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben.
verso 11
Kicsoda olyan az istenek között, mint te, Uram? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te?
verso 12
Kinyújtottad jobbodat, és elnyelte őket a föld.
verso 13
Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted őt szent hajlékodba.
verso 14
Hallják a népek, s beleremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói.
verso 15
Megrémülnek majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbeesik Kánaán minden lakosa.
verso 16
Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram, míg átvonul ez a nép, amelyet kiváltottál.
verso 17
Beviszed, és elülteted őket örökségednek hegyén, melyet lakóhelyednek készítettél, Uram, a szent helyen, Uram, mit kezed tett szilárddá.
verso 18
Az Úr uralkodik örökkön-örökké!
verso 19
Amikor a fáraó lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek, az Úr visszafordította rájuk a tenger vizét, Izráel fiai azonban szárazon mentek át a tenger közepén.
verso 21
Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett!
A keserű víz édes lesz Márában
verso 23
Megérkeztek Márába, de a márái vizet nem tudták meginni, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának.
verso 24
Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk?
verso 25
Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz.
Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket.
verso 26
Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek lát, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód.
→
Zsolt 103,3;
Zsolt 147,3
verso 27
Azután elérkeztek Élimbe. Tizenkét forrás volt ott, és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett.
Libros
