Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az efezusbelieknek írt

capítulo 6


Capítulos:

1 2 3 4 5 6


verso 1

ti fiak, szavát fogadjátok az ti atyáitoknak az Úristenben. mert igaz ez.


verso 2

tiszteljed az te atyádat és anyádat, mely első parancsolat az ígéretben,


verso 3

hogy jól legyen teneked dolgod, és hosszú életű légy ez földön.


verso 4

ti atyák haragra ne indítsátok az ti fiaitokat, hanem jól neveljétek fel őket, tanításnak és Isten szerint való megfeddésnek általa.


verso 5

ti szolgák, szavát fogadjátok azoknak, kik urak test szerint, félelemmel és rettegéssel és az ti szíveteknek együgyűségével, mint az Krisztusnak,


verso 6

nem szembe való szolgálatot tévén, mintha embereknek igyekeznétek magatokat kelletni, hanem mint az Krisztusnak szolgái,


verso 7

jó kedvvel megtévén azokat, amelyeket Isten akar, jó akarattal szolgálván az Úristennek, és nem embereknek,


verso 8

azt nyilván tudván, hogy minden, ami jót teszen, arról érdemet veszen az Istentől, akár szolga legyen és akár szabados.


verso 9

és ti urak is ugyanazonképpen cselekedjetek ővelük, elhagyván az fenyítékekben, ezt nyilván tudván, hogy az ti uratok is az mennyországban vagyon, és személynek tekintete nincsen annál.


verso 10

végezetre, én atyámfiai, legyetek erősek az Úristennek általa, és az ő erejének hatalmának általa.


verso 11

vegyétek tirátok az Istennek minden fegyverbeli öltözetét, hogy megállhassátok az ördögnek álnokságát, mely gyakorta megüt.


verso 12

mert nincsen minekünk bajvívásunk az testnek és az vérnek ellene, hanem azoknak ellene, kik fejedelemségben vannak, azoknak ellene, kik hatalmas állapotban élnek, azoknak ellene, kik ez világnak urai, és ez világnak sötétségének bírái, és az égben való gonosz szelleteknek álnokságainak ellene.


verso 13

annak okáért vegyétek tirátok az Istennek minden fegyverbeli öltözetét, hogy őellenük állhassatok az veszedelmes napon, és mindeneket megszerezvén helyeteket megtarthassátok.


verso 14

annak okáért álljatok meg, és igazságnak általa övezővel általövezzétek derekaitokat, és az igazságnak mellvasába felöltözzetek,


verso 15

lábaitokba való öltözetetek legyen, hogy készek legyetek az békességnek evangéliumára,


verso 16

mindeneknek felette kediglen felvegyétek az hitnek pajzsát, mellyel amaz gonosznak minden tüzes nyilát megolthassátok.


verso 17

és az üdvösségnek sisakját is felvegyétek, és az lelki fegyvert, mely az Istennek igéje,


verso 18

és lélekben imádságot tegyetek minden időben, minden könyörgésben és kérésben, és minden szorgalmatossággal erre vigyázzatok, és továbbá erre, hogy imádságot tegyetek minden szentekért


verso 19

és énértem is, hogy az Isten adjon énnekem szabadsággal való beszédet az én számnak felnyitásában, hogy kinyilatkoztassam az evangéliumnak isteni titkát, melyet én hirdetek,


verso 20

melyre az Isten engemet választott, és melyért fogságban vagyok, hogy szabadon szólhassak az evangéliumban, miképpen kell énnekem szólnom.


verso 21

hogy tudjátok kediglen ti is azokat, az melyek énhozzám tartoznak, és mit cselekedjem, mindenekről bizonyossá teszen titeket az Tichikusz, ki énnekem szerelmes atyámfia, és az Úristenben hű szolgám,


verso 22

kit tihozzátok küldék ez végre, hogy értelmet vennétek az én dolgaim felől, és hogy megvigasztalná az ti szíveteket.


verso 23

kívánom az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól, hogy békességük legyen az atyafiaknak, és egymáshoz való szerelmek, hittel egyetembe.


verso 24

az Istennek kedve legyen mindenekkel, kik tisztán szeretik az mi Urunk Jézus Krisztust, ámen.

Capítulos:


Libros