Mózes második könyve

capitolul 38


Capitole:


versetul 1

Azután elkészítette az egészen elégő áldozat oltárát akácfából, négyzet alakúra, öt könyök hosszúra, öt könyök szélesre és három könyök magasra.


versetul 2

Készített hozzá szarvakat is a négy sarkára. Vele egy darabból voltak a szarvai, és rézzel borította be őket.


versetul 3

Azután az összes edényt is elkészítette: a fazekakat, lapátokat, hintőedényeket, villákat és a szenesserpenyőket. Mindezt rézből készítette.


versetul 4

Hálószerű rostélyt is készített az oltárhoz rézből a pereme alá, alulról a közepéig.


versetul 5

Öntött négy karikát is a rézrostély négy sarkára, rúdtartónak.


versetul 6

A rudakat akácia­fából készítette és rézzel borította be.


versetul 7

A rudakat betolta az oltár oldalain levő karikákba, hogy azokon hordozhassák. Az oltárt deszkából, belül üresre készítette.


versetul 8

Elkészítette rézből a mosdómedencét és állványát is a szolgálattevő asszonyok fémtükreiből, akik a gyülekezet sátrának bejáratánál szoktak szolgálni.


versetul 9

Az udvart is elkészítette dél felől. A déli oldalon az udvar szőnyegfala százkönyöknyi volt, sodrott lenből.


versetul 10

Húsz oszlopa és húsz talpa rézből volt, az oszlopok horgai és átkötői pedig ezüstből.


versetul 11

Az északi oldalon is százkönyöknyi volt a szőnyeg, húsz oszloppal és húsz réztalppal. Az oszlopok horgai és átkötői ezüstből voltak.


versetul 12

Nyugat felől pedig ötven könyök szőnyeg volt falként, tíz oszloppal és tíz talppal. Az oszlopok horgai és átkötői ezüstből voltak.


versetul 13

A keleti oldalon is ötvenkönyöknyi volt mindez.


versetul 14

Az egyik felől tizenöt könyök szőnyeg volt hozzá, három oszlop és három talp,


versetul 15

és a másik felől is ugyanennyi. Az udvar kapujától jobbra is, balra is tizenöt könyök szőnyeg volt falként és hozzá három oszlop és három talp.


versetul 16

Az udvar minden szőnyege körös-körül sodrott lenből volt.


versetul 17

Az oszlopok talpai rézből készültek, a horgok és átkötők pedig ezüstből voltak, az oszlopfők is ezüsttel voltak beborítva. Az udvar oszlopait is mind ezüst átkötők övezték.


versetul 18

Az udvar kapujának függönye műgonddal volt kihímezve kék, bíborpiros és karmazsin fonállal és sodrott lenből. Hossza húsz könyök volt, a magassága pedig egész szélességé­ben öt könyök, az udvar szőnyegeinek megfelelően.


versetul 19

Négy oszlopa és négy talpa rézből készült, a horgai ezüstből voltak, az oszlopfők borítása és átkötőik ezüstből.


versetul 20

A hajlék és az udvar szögei pedig körös-körül mind rézből voltak.


versetul 21

Ezek a hajléknak, a bizonyság hajlékának részei, amint Mózes parancsára számba vette a léviták szolgálatára Ítámár, Áron pap fia.


versetul 22

Becalél, Húr fiának, Úrínak fia a Júda nemzetségéből elkészítette mindazt, amit az Úr parancsolt Mózesnek.


versetul 23

És vele együtt dolgozott Oholíáb, Ahíszámák fia a Dán nemzetségéből, aki mester volt a faragásban, illetve a kék, bíborpiros és karmazsinfonál és lenfonál kötésében és hímzésében.


versetul 24

Az arany, amelyet a munkára, a szent hely összes munkájára feldolgoztak, mindenestül áldozati arany volt: huszonkilenc talentum és hétszázharminc sékel összesen a szent sékel szerint.


versetul 25

Az ezüstöt pedig a gyülekezet számba vett tagjai adták össze, száz talentumot és ezerhétszázhetvenöt sékelt a szent sékel szerint.


versetul 26

Fejenként egy beka, vagyis fél sékel járt a szent sékel szerint mindenkitől, aki átesett a megszámláláson húszesztendőstől fölfelé, s ezek hatszázháromezer-ötszázötvenen voltak.


versetul 27

A száz talentum ezüstből kiöntötték a szent helyhez való talpakat és a függöny oszlopainak talpait. Száz talpat száz talentumból, egy talentumból egy talpat.


versetul 28

Az ezerhétszázhetvenöt sékelből készítették az oszlopok horgait, beborították és átfogták az oszlopfőket.


versetul 29

Az áldozati réz pedig hetven talentum és kétezer-négyszáz sékel volt.


versetul 30

Abból készítették a talpakat a gyülekezet sátrának bejáratához, a rézoltárt, az ahhoz való rézrostélyt és az oltár minden edényét.


versetul 31

Az udvar talpait is körös-körül, az udvar kapujához való talpakat meg a hajlék összes cövekét és az udvar összes cövekét is körös-körül.

Capitole:


Cărți