Mózes második könyve

capitolul 19


Capitole:


versetul 1

Az Egyiptomból való kijövetel után három hónapra ugyanazon a napon érkeztek meg Izráel fiai a Sínai-pusztába.


versetul 2

Refídímből indulva érkeztek a Sínai-pusztába, és ott táboroztak; mégpedig a heggyel szemben vert tábort Izráel.


versetul 3

Mózes pedig fölment Istenhez, és a hegyről így szólt hozzá az Úr: Ezt mondd Jákób háza népének, és ezt add tudtára Izráel fiainak:


versetul 4

„Láttátok, hogy mit tettem Egyiptommal, és hogy sasszárnyakon hordoztalak titeket, és magamhoz vontalak titeket.


versetul 5

Most azért ha figyelmesen hallgattok a szavamra, és megtartjátok szövetségemet, ti lesztek az én népem valamennyi nép közül, bár enyém az egész föld.


versetul 6

És papok birodalma és szent nép lesztek.” Ezek azok a beszédek, amelyeket el kell mondanod Izráel fiainak.


versetul 7

Ekkor Mózes elment, és egybehívta a nép véneit, és eléjük tárta mindazokat a beszédeket, amelyeket az Úr parancsolt neki.


versetul 8

És az egész nép egy akarattal így felelt: Mindazt megtesszük, amit az Úr rendelt. Mózes megvitte a nép válaszát az Úrnak.


versetul 9

Ekkor azt mondta az Úr Mózesnek: Íme, én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép, amikor beszélek veled, és mindig higgyenek neked. Mózes elmondta az Úrnak a nép válaszát.


versetul 10

Az Úr pedig azt mondta Mózesnek: Menj el a néphez, és rendeld el, hogy ma és holnap szenteljék meg magukat, mossák ki a ruhájukat,


versetul 11

és legyenek készen harmadnapra, mert harmadnap leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sínai-hegyre.


versetul 12

Vonj határt a nép körül, és mondd: Őrizkedjetek attól, hogy fölmenjetek a hegyre; még a szélét se érintsétek. Mindaz, ami a hegyet érinti, meg kell, hogy haljon.


versetul 13

Ne érintse kéz, hanem kővel kövezzék meg, vagy nyíllal nyilazzák le. Akár állat, akár ember, nem maradhat életben. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre.


versetul 14

Mózes tehát lejött a hegyről a néphez, és elrendelte, hogy a nép szentelje meg magát, és mossa ki a ruháját.


versetul 15

Azt mondta a népnek: Legyetek készen harmadnapra, asszonyhoz ne közeledjetek.


versetul 16

És harmadnapon virradatkor menny­dörgés, villámlás és sűrű felhő támadt a hegyen és igen erős kürtzengés. Ekkor az egész táborbeli nép megrémült.


versetul 17

Mózes pedig kivezette a népet a táborból Isten elé, és megálltak a hegy alatt.


versetul 18

Az egész Sínai-hegy füstbe borult, mert az Úr leszállt rá tűzben. A füstje úgy szállt fel, mint egy kemencéé, és az egész hegy rengett.


versetul 19

Amikor a kürtszó egyre erősödött, Mózes beszélt, és Isten hangosan felelt neki.


versetul 20

Leszállt tehát az Úr a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára. Fölhívta Mózest a hegy tetejére, ő pedig fölment.


versetul 21

Azt mondta az Úr Mózesnek: Menj le, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre, hogy lássa az Urat, mert sokan elhullnak közülük.


versetul 22

És a papok is, akik az Úr elé járulnak, szenteljék meg magukat, hogy rájuk ne rontson az Úr.


versetul 23

Mózes pedig azt felelte az Úrnak: Nem jöhet föl a nép a Sínai-hegyre, mert te intettél minket így: vonj határt a hegy körül, és szenteld meg azt!


versetul 24

De az Úr azt mondta neki: Indulj, menj le, és jöjj fel, és Áron is jöjjön veled. De a papok és a nép ne törjenek előre, hogy följöjjenek az Úrhoz, nehogy rájuk rontson.


versetul 25

Mózes tehát lement a néphez, és megmondta ezt nekik.

Capitole:


Cărți