Evangélium Szent Márk írása szerint

capitolul 16


Capitole:


versetul 1

és mikoron elmúlt volna az szombat, az Mária Magdaléna és az Jakabnak anyja és az Szalómé egyetembe drága kenetet vőnek, hogy elmennének, és megkennék az Jézust, és nagy reggel az ünnepnek első napján az koporsóhoz indulának, mikoron immáron az napnak világossága feljött volna.


versetul 3

és őközöttük ezt mondják vala: kicsoda fordítja le minekünk az követ az koporsónak ajtajáról?


versetul 4

és mikoron eltekintettenek volna, láták tehát, az követ lefordították, mert igen nagy vala.


versetul 5

és mikoron az koporsóba bementenek volna, látának egy ifjacskát, ki jobb felől ül vala, és felöltöztetett vala fehér ruhába, és megrémülének.


versetul 6

és az mondá őnekik, meg ne rémüljetek, az názáretbeli Jézust keresitek, ki megfeszíttetett volt, feltámadott, nincsen itt. ihon az hely, holott helyhezteték volt őtet.


versetul 7

de menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványának, az Péternek is, hogy ő tinektek előttetek megyen Galileába, ott őtet meglátjátok, miképpen megmondotta tinektek.


versetul 8

és mikoron onnan elmentenek volna, nagy hamarsággal elfutának az koporsótól. mert ők igen megrettentek vala, és igen elálmélkodtanak vala, és senkinek semmit nem szólnak vala, mert félnek vala.


versetul 9

mikoron kediglen feltámadott volna az Jézus reggel az ünnepnek első napján, először megjelenék Mária Magdalénának, kiből hét ördögöt űzött vala ki.


versetul 10

az elméne, és hírré tevé azoknak, kik annak előtte az Jézussal valának, és kik kesergének vala, és sírnak vala.


versetul 11

és azok, mikoron hallották volna, hogy élne, és hogy őtet látta volna az Mária Magdaléna, nem hívék.


versetul 12

ezeknek utána őközülük kettőnek útjukban megjelenék más ábrázatban, kik mezőre mennek vala.


versetul 13

azok is elmenének, és hírré tevék az egyéb tanítványoknak. de azok ezeknek sem hívék szavukat.


versetul 14

legutolszor megjelenék az tizenegy tanítványnak, mikoron letelepedtenek volna, és szemükbe megfeddé őket az ő hitetlenségükből, és szívüknek keménységéből, hogy nem hittenek volna azoknak, az kik látták volna őtet, hogy feltámadott volna.


versetul 15

és mondá őnekik: menjetek el mind ez egész világra, és prédikáljátok az evangéliumot minden teremtett állatnak.


versetul 16

valaki az hitre térend és megkeresztelkedendik, üdvözül. az, ki kedig az hitre nem térend, elkárhozik.


versetul 17

azokat kedig, az kik az hitre térendenek, ilyen jelenségek követik: az én nevemnek általa ördögöket fognak kiűzni, új nyelveken fognak szólni,


versetul 18

kígyókat kezükbe felvesznek, és ha valami halálos italt ivandnak meg, őnekik nem fog ártani. kezüket az betegekre fogják tenni, és meggyógyulnak.


versetul 19

annak okáért minek utána az Úristen szólt volna őnekik, az mennyországba felviteték, és ott az Atyaistennek jobbja felől üle.


versetul 20

az tanítványok kediglen elmenének, és mindenütt prédikálnának, és az Úristen mindenütt ővelük egyetembe cselekedik vala, és az önnön beszédét megerősíti vala az istenségekkel, melyek következnek vala.

Capitole:


Cărți