⚠️ Atenție! Această traducere reflectă învățăturile Bisericii Martorilor lui Iehova.

Apostolok cselekedetei

capitolul 20


Capitole:


versetul 1

Miután lecsillapodott a felfordulás, Pál hívatta a tanítványokat, és bátorítva őket, meg búcsút véve tőlük, elindult Makedóniába.


versetul 2

Miután átment azokon a vidékeken, és sok bátorító szót mondott az ottaniaknak, megérkezett Görögországba.


versetul 3

Amikor már három hónapot töltött ott, úgy döntött, hogy Makedónián keresztül tér vissza, mivel a zsidók cselt szőttek ellene, amikor arra készült, hogy elhajózik Szíriába.


versetul 4

Vele tartott Szopáter, a bereai Pirrusz fia, a tesszalonikaiak közül Arisztárkusz és Szekundusz, a derbéi Gájusz, Timóteusz, és Ázsia tartományból Tikikusz és Trofimusz.


versetul 5

Ezek továbbmentek, és Troászban vártak ránk.


versetul 6

Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után szálltunk tengerre Filippiben, és öt napon belül eljutottunk hozzájuk Troászba, ahol aztán hét napot töltöttünk.


versetul 7

A hét első napján, miután egybegyűltünk, hogy együnk, Pál előadást kezdett tartani nekik, mivel másnap el akart utazni; és éjfélig meghosszabbította a beszédét.


versetul 8

A felső szobában pedig, ahol egybegyűltünk, jó néhány lámpa volt.


versetul 9

Egy Eutikusz nevű fiatalember, aki az ablakban ült, mély álomba merült, mialatt Pál beszélt, és mivel elnyomta az álom, leesett a második emeletről, és holtan emelték fel.


versetul 10

Pál azonban lement, ráborult, átölelte, és így szólt: „Ne aggódjatok, hiszen él.”


versetul 11

Azután fölment, megtörte a kenyeret, és evett. Még jó ideig – virradatig – beszélgetett, majd útnak indult.


versetul 12

A fiút tehát élve vitték el, és nagyon megvigasztalódtak.


versetul 13

Mi pedig előrementünk a hajóhoz, és elhajóztunk Asszoszba. Ott szándékoztuk felvenni Pált, mert ő maga, miután ilyen utasítást adott, gyalog akart jönni.


versetul 14

Így aztán, mikor utolért minket Asszoszban, felvettük, és Mitilénébe mentünk.


versetul 15

A rá következő napon elhajóztunk onnan, és Kiosz átellenébe értünk, másnap pedig kikötöttünk Számoszon, és az azt követő napon Milétuszba érkeztünk.


versetul 16

Pál ugyanis úgy döntött, hogy elhajózik Efézus mellett, hogy semmi időt ne töltsön Ázsia tartományban, mivel sietett, hogy ha csak teheti, pünkösd ünnepének napjára odaérjen Jeruzsálembe.


versetul 17

Milétuszból azonban üzent Efézusba a gyülekezet véneinek, és hívatta őket.


versetul 18

Mikor megérkeztek hozzá, ezt mondta nekik: „Jól tudjátok, hogy az első naptól fogva, amelyen Ázsia tartományba léptem, hogyan viselkedtem köztetek,


versetul 19

rabszolgaként szolgálva az Úrnak a legnagyobb alázattal és könnyekkel meg próbákkal, amelyek a zsidók cselszövései miatt értek engem.


versetul 20

Eközben nem vonakodtam attól, hogy elmondjak nektek mindent abból, ami hasznos, és attól sem, hogy nyilvánosan és házról házra tanítsalak benneteket.


versetul 21

Alaposan tanúskodtam zsidóknak is, görögöknek is arról, hogy meg kell bánniuk a bűneiket, és Istenhez kell térniük, valamint hinniük kell Jézusban, a mi Urunkban.


versetul 22

Most pedig a szellemtől kényszerítve Jeruzsálembe utazom, noha nem tudom, mi történik ott velem,


versetul 23

kivéve, hogy a szent szellem városról városra újra meg újra tanúskodik nekem, amikor azt mondja, hogy bebörtönzés és nyomorúságok várnak rám.


versetul 24

De egyáltalán nem tekintem fontosnak az életemet, csak hogy befejezhessem pályafutásomat, és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól kaptam, vagyis hogy alaposan tanúskodjak az Isten ki nem érdemelt kedvességéről szóló jó hír mellett.


versetul 25

És most tudom, hogy többé senki sem fog látni engem közületek, akik között a királyságról prédikáltam.


versetul 26

Ezért e mai napon felszólítalak benneteket annak tanúsítására, hogy mindenkinek a vérétől tiszta vagyok,


versetul 27

mert nem tartottam vissza magam attól, hogy elmondjak nektek mindent Isten szándékáról.


versetul 28

Ügyeljetek magatokra és az egész nyájra, amelyben a szent szellem felvigyázóknak nevezett ki benneteket, hogy terelgessétek Isten gyülekezetét, amelyet saját Fiának a vérén vásárolt meg.


versetul 29

Tudom, hogy miután elmegyek, elnyomó farkasok jönnek közétek, és nem fognak gyöngéden bánni a nyájjal,


versetul 30

és közöttetek is lesznek majd férfiak, akik kiforgatott dolgokat fognak beszélni, hogy maguk után vonják a tanítványokat.


versetul 31

Ezért maradjatok éberek, és tartsátok elmétekben, hogy három éven át, éjjel-nappal szüntelenül könnyek között intettelek mindegyikőtöket.


versetul 32

Most pedig rábízlak benneteket Istenre és az ő ki nem érdemelt kedvességéről szóló üzenetre, amely képes megerősíteni titeket, és megadni nektek az örökséget az összes megszentelt között.


versetul 33

Senkinek az ezüstjére vagy aranyára vagy ruhájára sem vágytam.


versetul 34

Magatok is tudjátok, hogy ezek a kezek gondoskodtak a saját és a velem levők szükségleteiről.


versetul 35

Mindenben megmutattam nektek a tetteimmel, hogy hogyan kell keményen fáradozva segítenetek a gyengéket, és hogy elmétekben kell tartanotok az Úr Jézus szavait, aki maga mondta: »Nagyobb boldogság adni, mint kapni.«”


versetul 36

És miután elmondta ezeket, mindnyájukkal együtt letérdelt, és imádkozott.


versetul 37

Azok pedig mindannyian igen nagy sírásra fakadtak, átölelték Pált, és gyengéden csókolgatták,


versetul 38

mert az fájt nekik különösen, hogy azt mondta, nem látják többé. Ezután elkísérték a hajóhoz.

Capitole:


Cărți