capitolul 21
Miután elváltunk tőlük, és tengerre szálltunk, egyenes útvonalon haladtunk, és Kószba érkeztünk, másnap pedig Rodoszba, onnan meg Patarába.
Amikor találtunk egy Föníciába átmenő hajót, felszálltunk és elhajóztunk.
Miután feltűnt Ciprus szigete, elhagytuk bal kéz felől, majd továbbhajóztunk Szíriába, és Tíruszban kötöttünk ki, mert a hajónak ott kellett kiraknia a rakományát.
Megkerestük a tanítványokat, és ott maradtunk hét napig. Ők azonban a szellem által újra meg újra azt mondták Pálnak, hogy ne menjen be Jeruzsálembe.
Mikor aztán leteltek látogatásunk napjai, útnak indultunk, ők pedig mindannyian, az asszonyokkal és a gyermekekkel együtt elkísértek minket egészen a városon kívülre. A tengerparton letérdelve imádkoztunk,
majd elbúcsúztunk egymástól. Mi beszálltunk a hajóba, ők pedig visszatértek az otthonukba.
A hajóútnak aztán a végére értünk, és Tíruszból indulva megérkeztünk Ptolemaiszba. Üdvözöltük a testvéreket, és egy napig náluk maradtunk.
Másnap elindultunk, és megérkezve Cezáreába, bementünk Fülöpnek, az evangéliumhirdetőnek a házába, aki a hét férfi egyike volt, és ott maradtunk nála.
Volt neki négy hajadon lánya, akik prófétáltak.
Miután jó néhány napot ott maradtunk, egy Agabusz nevű próféta jött le Júdeából.
Odajött hozzánk, fogta Pál övét, megkötözte a saját lábát és kezét, és ezt mondta: „Így szól a szent szellem: »Azt a férfit, akié ez az öv, így fogják megkötözni a zsidók Jeruzsálemben, és a nemzetekből valók kezébe adják.«”
Mikor pedig ezt hallottuk, kérlelni kezdtük Pált mi is, meg a helybeliek is, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
Pál akkor így válaszolt: „Mit csináltok? Miért sírtok és próbáljátok gyengíteni az elhatározásomat? Biztosak lehettek abban, hogy nemcsak arra vagyok kész, hogy megkötözzenek, hanem arra is, hogy meghaljak Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért.”
Amikor nem hagyta magát lebeszélni, nem ellenkeztünk tovább, hanem ezt mondtuk: „Legyen meg Jehova akarata.”
Ezek után a napok után felkészültünk az utazásra, és elindultunk Jeruzsálembe.
Néhány cezáreai tanítvány szintén velünk tartott, és elvittek minket a ciprusi Mnásonhoz, egy régi tanítványhoz, hogy az ő otthonában szálljunk meg.
Amikor Jeruzsálembe értünk, a testvérek nagy örömmel fogadtak minket.
A következő napon pedig Pál és mi is bementünk Jakabhoz; és a vének mindnyájan jelen voltak.
Pál üdvözölte őket, és részletesen beszámolt arról, hogy mit tett Isten a nemzetek között az ő szolgálata által.
Ezt hallva, dicsőíteni kezdték Istent, neki pedig ezt mondták: „Látod, testvér, hány ezer hívő van a zsidók között; és ők mind buzgón megtartják a törvényt.
Felőled viszont azt rebesgetik, hogy a nemzetek között levő összes zsidót arra tanítod, hogy hagyják el Mózes törvényét, mivel azt mondod nekik, hogy ne metéljék körül a gyermekeiket, és ne kövessék a szokásokat.
Akkor hát mi a teendő? Mivel mindenképpen hallani fognak róla, hogy megérkeztél,
ezért tedd azt, amit mondunk neked: Van nálunk négy férfi, akik fogadalmat tettek.
Vedd őket magad mellé, tisztulj meg velük együtt szertartásilag, és fedezd a költségeiket, hogy megborotváltathassák a fejüket. Így majd mindenki tudni fogja, hogy semmi sincs azokban a kósza hírekben, amelyeket rólad mondtak, hanem a törvénnyel összhangban élsz, és megtartod azt.
Ami a nemzetek közül való hívőket illeti, elküldtük nekik írásban a döntésünket, hogy őrizkedjenek a bálványoknak áldozott dolgoktól, csakúgy, mint a vértől, a megfojtott állattól és a szexuális erkölcstelenségtől.”
Másnap aztán Pál maga mellé vette a férfiakat, megtisztult velük együtt szertartásilag, és bement a templomba, hogy bejelentse, mikor telnek le a szertartási megtisztulás napjai, és mikor kell bemutatni mindegyikükért az áldozatot.
Mikor pedig a hét nap a vége felé járt, az ázsiai zsidók a templomban látva őt, felbujtották a sokaságot. Megragadták,
és ezt kiáltották: „Izrael férfiai, segítsetek! Ez az az ember, aki mindenkit mindenütt olyan dolgokra tanít, amik a népünk, a törvényünk és ez ellen a hely ellen irányulnak. Sőt, még görögöket is behozott a templomba, és beszennyezte ezt a szent helyet.”
Előzőleg ugyanis látták vele az efézusi Trofimuszt a városban, és azt hitték, hogy Pál bevitte őt a templomba.
Megmozdult az egész város, és összefutott a nép. Megragadták Pált, és kivonszolták a templomból, az ajtókat pedig azonnal bezárták.
Míg azon igyekeztek, hogy megöljék őt, a katonai egység parancsnokához eljutott a hír, hogy egész Jeruzsálemben fejetlenség uralkodik.
Erre ő rögtön katonákat és katonatiszteket vett maga mellé, és lefutott hozzájuk. Amikor meglátták a parancsnokot és a katonákat, abbahagyták Pál verését.
A parancsnok akkor közelebb ment, őrizetbe vette őt, és parancsot adott, hogy kössék meg két lánccal. Majd tudakozódni kezdett, hogy ki is ő valójában, és mit tett.
A sokaságban pedig ki ezt, ki azt kezdte kiabálni. Mivel azonban a zűrzavar miatt semmi bizonyosat sem volt képes megtudni, megparancsolta, hogy vigyék Pált a kaszárnyába.
Mikor pedig a lépcsőhöz ért, a katonáknak vinniük kellett őt a sokaság erőszakoskodása miatt,
a tömeg ugyanis követte, és így kiáltozott: „Végezz vele!”
Amint már éppen be akarták vinni Pált a kaszárnyába, ő így szólt a parancsnokhoz: „Szabad valamit mondanom neked?” Az így szólt: „Te tudsz görögül?
Hát nem te vagy az az egyiptomi, aki nemrég zendülést szított, és a 4000, tőrrel felfegyverzett férfit kivezette a pusztába?”
Pál erre így szólt: „Én valójában zsidó vagyok, a ciliciai Tárzuszból való, egy nem éppen jelentéktelen város polgára. Ezért kérve kérlek, engedd meg, hogy beszéljek a néphez.”
Miután az megengedte, Pál a lépcsőn állva intett kezével a népnek. Mikor nagy csend lett, héber nyelven így szólt hozzájuk:
Software-ul își propune să conecteze pe toți cu textul Bibliei printr-o interfață rapid accesibilă și personalizabilă.
Numele face referire atât la conectivitate, cât și la viteză…
„Fiecare om să fie grabnic la ascultare, încet la vorbire și încet la mânie!”
Cu dragoste, Tom Károly