5. fejezet
Járjátok be Jeruzsálem utcáit, nézzetek szét, tudakozódjatok, kutassátok át tereit! Akad-e valaki, van-e olyan ember, aki törvény szerint él, és igazságra törekszik? Akkor megbocsátanék ennek a városnak!
Azt gondoltam, csak a nincstelenek ilyen oktalanok, mert nem ismerik az Úr útját, Istenük törvényét.
Elmegyek hát az előkelőkhöz, és beszélek velük, ők biztosan ismerik az Úr útját, Istenük törvényét! De ők éppúgy letörték magukról az igát, és leszaggatták a köteleket!
Azért leteríti őket az erdei oroszlán, elpusztítja őket a pusztai farkas; párduc ólálkodik városaik körül, széttépi, aki csak kijön onnan. Mert sokszor vétkeztek, súlyosan tévelyegnek.
Hogyan bocsáthatnék meg neked? Hiszen fiaid elhagytak engem, és őreá esküsznek, aki nem is isten! Jól tartottam őket, mégis házasságtörők, és parázna nő házában tolongnak.
Menjetek föl szőlőhegyeire, és pusztítsátok, de ne vessetek véget neki! Távolítsátok el vadhajtásait, mert nem az Úréi azok!
Bizony, egészen hűtlen lett hozzám Izráel és Júda háza – így szól az Úr.
Megtagadták az Urat, és ezt mondták: Nincsen ő, nem érhet bennünket veszedelem, nem látunk fegyvert és éhínséget.
A próféták csak fecsegnek, és nem az ige szól belőlük. Csak ennyibe kell venni őket!
Azért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene: Mivel ti így beszéltek, most én tűzzé teszem igémet a szádban, ezt a népet pedig fává, hogy megeméssze őket.
Egy távoli népet hozok majd ellened, Izráel háza! – így szól az Úr. Régi nép ez, ősidőkből való nép; olyan nép, amelynek nyelvét nem ismered, és nem érted, hogy mit beszél.
Tegze olyan, mint a nyitott sír, mindnyájan vitéz harcosok.
Felemészti aratásodat és kenyeredet, felemészti fiaidat és leányaidat, felemészti juhaidat és marháidat, felemészti szőlődet és fügefádat. Erős városaidat pedig, amelyekben bízol, fegyverrel rombolja le.
De még akkor sem vetek véget nektek – így szól az Úr.
Ha pedig azt kérdezik: Miért tette velünk mindezt Istenünk, az Úr? – akkor így felelj nekik: Ahogyan elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok a saját országotokban, ugyanúgy fogtok idegeneknek szolgálni egy olyan országban, amely nem a tiétek.
Mondjátok meg Jákób házának, és hirdessétek Júdában:
Halljátok csak, oktalan és esztelen nép, amelynek van szeme, de nem lát, van füle, de nem hall!
Nem féltek engem – így szól az Úr –, nem remegtek tőlem? Hiszen én szabtam határt homokból a tengernek örökké tartó gátként, melyet nem léphet át. Ostromolja ugyan, de nem bír vele, hullámai zúgnak, de nem lépik át.
Eszükbe sem jut, hogy féljék Istenüket, az Urat, aki az őszi és a tavaszi esőt megadja a maga idejében, és biztosítja az aratásra rendelt heteket.
Bűneitek miatt elmaradnak ezek, vétkeitek miatt elestek e javaktól!
Mert bűnösök vannak népem soraiban, orvul leselkednek, mint a madarászok, csapdát állítanak, hogy embereket fogjanak.
Ahogy a kalitka tele van madárral, úgy van tele házuk alattomossággal: így lettek hatalmasok és gazdagok.
Meghíztak, kövérek, gonosz beszédükben nem ismernek határt. Nem hoznak ítéletet az árvák ügyében, hogy boldogulhatnának, a szegények igazát nem védik meg.
Ne kérjem számon ezeket – így szól az Úr –, és ne álljak bosszút az ilyen népen?!
Borzasztó, szörnyű dolgok történnek az országban:
A próféták hazugságot prófétálnak, a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, népem pedig ezt szereti! De mit tesznek majd akkor, ha eljön a vég?!
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52