A bírák könyve

9. fejezet


Fejezetek:


Abímelek királysága Sikemben


1. vers

Abímelek, Jerubbaal fia elment Sikembe anyja testvéreihez, és így szólt hozzájuk meg az egész nemzetséghez, amelyhez anyja családja tartozott:

Bír 8,31


2. vers

Mondjátok el ezt Sikem valamennyi polgárának: Mi jobb nektek? Az, ha hetven ember, Jerubbaal összes fia uralkodik rajtatok, vagy az, ha egyetlen ember uralkodik rajtatok? Emlékezzetek csak arra, hogy én a ti húsotok és véretek vagyok!

2Móz 16,2; 3Móz 10,2; 4Móz 16,35


3. vers

Amikor anyja testvérei mindezeket elmondták róla Sikem valamennyi polgárának, azoknak a szíve Abímelek felé hajlott, mert ezt mondták: Testvérünk ő!


4. vers

Adtak hát neki hetven ezüstöt Baal-Berít templomából, Abímelek pedig ezen haszontalan és hitvány embereket bérelt fel, hogy kövessék őt.

Bír 8,33


5. vers

Majd elment apja házához Ofrába, és meggyilkolta testvéreit, Jerubbaal fiait, hetven férfit egy kövön. De Jótám, Jerubbaal legkisebb fia megmenekült, mert elbújt.


6. vers

Ezután összegyűltek Sikem polgárai meg a fellegvár összes lakója, elmentek, és királlyá tették Abímeleket a sikemi cserfánál, az emlékoszlop mellett.

1Móz 35,4; Józs 24,26


Jótám példázata és annak magyarázata


7. vers

Amikor hírül adták ezt Jótámnak, elment, megállt a Garizím-hegy csúcsán, és harsány hangon kiáltva ezt mondta nekik: Sikem polgárai, hallgassatok rám, hogy Isten is hallgasson rátok!


8. vers

Elmentek egyszer a fák, hogy királyt kenjenek föl maguknak. Mondták az olajfának: Légy a mi királyunk!


9. vers

De az olajfa ezt mondta nekik: Talán elvesztettem olajomat, amelyért tisztelnek istenek és emberek, hogy menjek hajladozni a fák fölött?


10. vers

Ekkor a fügefának mondták a fák: Jöjj te, és légy a királyunk!


11. vers

De a fügefa azt mondta nekik: Talán elvesztettem édességemet meg pompás gyümölcsömet, hogy menjek hajladozni a fák fölött?


12. vers

Ekkor a szőlőnek mondták a fák: Jöjj te, és légy a királyunk!


13. vers

De a szőlő ezt mondta nekik: Talán elvesztettem mustomat, amely örömre derít isteneket és embereket, hogy menjek hajladozni a fák fölött?


14. vers

Végül a tüskebokornak mondták mind a fák: Jöjj te, és légy a királyunk!

2Kir 14,9


15. vers

A tüskebokor azt mondta a fáknak: Ha igazán királyotokká akartok engem kenni, gyertek, húzódjatok árnyékomba; mert ha nem úgy lesz, akkor tűz csap ki a tüskebokorból, és megemészti a Libánon cédrusait!


16. vers

Ti most igaz módon és feddhetetlenül jártatok-e el, amikor királlyá tettétek Abímeleket, helyesen bántatok-e Jerubbaallal és háza népével, és úgy bántatok-e vele, ahogyan megérdemelte?


17. vers

Hiszen értetek harcolt apám, sőt az életét is kockára tette, amikor kimentett benneteket Midján kezéből.


18. vers

Ti pedig most fölkeltetek apám háza népe ellen, legyilkoltátok fiait, hetven férfit egy kövön, és királlyá tettétek Sikem polgárai fölött Abímeleket, a szolgálóleánya fiát, mert ő a ti testvéretek!


19. vers

Ha tehát most igaz módon és feddhetetlenül bántatok Jerubbaallal és háza népével, akkor örüljetek Abímeleknek, és örüljön ő is nektek!


20. vers

De ha nem, akkor tűz fog kicsapni Abímelekből, és megemészti Sikem polgárait meg a fellegvár lakóit, és tűz fog kicsapni Sikem polgáraiból meg a fellegvár lakóiból, és megemészti Abímeleket!


21. vers

Ezután elmenekült Jótám, és futva ment Beérbe. Ott telepedett le, mert félt a testvérétől, Abímelektől.


Viszály Abímelek és Sikem városa között


22. vers

Abímelek három évig volt Izráel fejedelme.


23. vers

De Isten egy gonosz lelket küldött Abímelek és Sikem polgárai közé, ezért Sikem polgárai hűtlenek lettek Abímelekhez.

1Sám 16,14


24. vers

Így torolta meg Isten a Jerubbaal hetven fián elkövetett erőszakot, és így hárította vérüket testvérükre, Abímelekre, aki meggyilkolta őket, meg Sikem polgáraira, akik támogatták őt testvérei meggyilkolásában.

1Móz 9,6


25. vers

Sikem polgárai lesben álltak a hegytetőkön, és kiraboltak mindenkit, aki elment mellettük az úton. Ezt hírül adták Abímeleknek.


26. vers

Azután eljött Gaal, Ebed fia testvéreivel együtt, és Sikembe költözött. Sikem polgárai megbíztak benne.


27. vers

Amikor kimentek a mezőre, leszüretelték a szőlőjüket, kitaposták, és örömünnepet tartottak; bementek Istenük házába, ettek, ittak, és ócsárolták Abímeleket.


28. vers

Gaal, Ebed fia ezt mondta: Ki ez az Abímelek, hogy mi, sikemiek szolgáljunk neki?! Hiszen ez a Jerubbaal fia, Zebul meg a helytartója! Szolgáljátok inkább Sikem atyjának, Hamórnak az embereit! Miért szolgáljuk mi őt?

1Móz 34,2


29. vers

Volna csak az én kezemben ez a nép, majd elkergetném Abímeleket! Megüzenném annak az Abímeleknek: Szedd össze a seregedet, és állj ki ellenem!


30. vers

Amikor meghallotta Zebul, a város parancsnoka Gaalnak, Ebed fiának a szavait, haragra lobbant.


31. vers

Követeket küldött Abímelekhez Tormába ezzel az üzenettel: Gaal, Ebed fia és testvérei Sikembe jöttek, és ellened lázítják a várost.


32. vers

Indulj el tehát éjszaka seregeddel együtt, és állj lesbe a mezőn!


33. vers

Reggel pedig, mihelyt fölkel a nap, törj rá azonnal a városra! Mikor azután Gaal és a serege kivonul ellened, bánj el vele úgy, ahogy tőled telik!


34. vers

Abímelek elindult éjszaka egész seregével, és lesbe álltak Sikem ellen négy csapatban.


35. vers

Amikor Gaal, Ebed fia kivonult és fölállt a város kapuja előtt, Abímelek is elindult a leshelyről seregével együtt.


36. vers

Amint Gaal meglátta a sereget, azt mondta Zebulnak: Nézd! Egy sereg vonul le a hegytetőkről! Zebul azonban ezt mondta neki: A hegyek árnyékát nézed embereknek.


37. vers

De Gaal megint csak így szólt: Nézd! Egy sereg vonul erre az ország közepe felől, egy másik csapat pedig a Jóslás Tölgye felől jön.


38. vers

Akkor ezt mondta neki Zebul: Hol van most az a nagy szád, amellyel így beszéltél: Ki az az Abímelek, hogy szolgáljunk neki? Ez az a nép, amelyet lebecsültél. Most hát vonulj ki ellene, és ütközz meg vele!


39. vers

Gaal kivonult Sikem polgárai élén, és megütközött Abímelekkel.


40. vers

De megfutamodott, Abímelek pedig üldözőbe vette. Sokan hullottak el halálra sebzetten a kapu bejáratáig.


41. vers

Abímelek Arúmában maradt, Zebul pedig elűzte Gaalt és testvéreit, nem maradhattak Sikemben.


42. vers

Másnap azután a nép kiment a mezőre. Ezt hírül vitték Abímeleknek,


43. vers

ő pedig összeszedte a seregét, három csapatra osztotta, és lesbe állt a mezőn. Amikor látta, hogy a nép kijött a városból, rájuk támadt, és legyilkolta őket.


44. vers

Abímelek ugyanis előretört a vele levő csapatokkal, és elállta a városkapu bejáratát. A másik két csapat pedig rátört mindazokra, akik a mezőn voltak, és legyilkolta őket.


45. vers

Abímelek egész nap harcolt a város ellen, és elfoglalta a várost. A benne levő népet fölkoncolta, a várost pedig lerombolta, és bevetette sóval.

5Móz 29,22


46. vers

Amikor meghallották ezt Sikem fellegvárának a polgárai, mindnyájan Él-Berít templomának belső termébe menekültek.


47. vers

De hírül adták Abímeleknek, hogy Sikem fellegvárának a polgárai mind együtt vannak.


48. vers

Abímelek fölment a Calmón-hegyre egész seregével. Fejszét vett Abímelek a kezébe, levágott egy faágat, fölvette, a vállára tette, és azt mondta a seregének: Láttátok, hogy mit csináltam; hamar tegyetek ti is így!


49. vers

Vágott tehát a seregből is mindenki egy-egy ágat magának, azután követték Abímeleket. A fát lerakták a belső terem mellett, és felgyújtották vele a nagytermet. Minden ember meghalt Sikem fellegvárában, mintegy ezer férfi és nő.


Abímelek halála


50. vers

Abímelek azután Tébéc alá vonult, megostromolta Tébécet, és elfoglalta.


51. vers

A város közepén volt egy erős fellegvár. Oda menekült minden férfi és nő, a város valamennyi polgára, és magukra zárták azt. Azután fölmentek a fellegvár tetejére.


52. vers

Amikor Abímelek eljutott a fellegvárig, megtámadta azt. Már közel volt a fellegvár bejáratához, és fel akarta gyújtani.


53. vers

Akkor egy asszony egy kézimalomból való követ dobott Abímelek fejére, amely bezúzta a koponyáját.

2Sám 11,21


54. vers

Ő gyorsan odakiáltott fegyverhordozó legényének: Ránts kardot, és ölj meg, hogy ne mondhassák rólam: Asszony gyilkolta meg! A legénye keresztülszúrta, és ő meghalt.

1Sám 31,4


55. vers

Amikor az izráeliek látták, hogy Abímelek meghalt, mindnyájan hazamentek.


56. vers

Így fizetett meg Isten Abímeleknek azért a gonoszságáért, amelyet apja ellen követett el, amikor meggyilkolta hetven testvérét.


57. vers

A sikemiek fejére is visszahárította Isten minden gonoszságukat, és beteljesedett rajtuk Jótámnak, Jerubbaal fiának az átka.

Fejezetek:


Könyvek