A bírák könyve
17. fejezet
Míká bálványozása
1. vers
Élt Efraim hegyvidékén egy Míká nevű ember.
2. vers
Ez azt mondta egyszer az anyjának: Az az ezeregyszáz ezüst, amit elvettek tőled, és ami miatt átkot mondtál a fülem hallatára is, az az ezüst nálam van, én vettem el. Az anyja ezt mondta: Áldjon meg az Úr, fiam!
3. vers
Amikor visszaadta anyjának az ezeregyszáz ezüstöt, ezt mondta az anyja: Ezt az ezüstöt én arra szántam, hogy az Úrnak szentelem a fiamért: készítsenek belőle faragott és öntött bálványszobrot. Most azért visszaadom neked.
4. vers
De a fiú újból visszaadta az ezüstöt anyjának. Ekkor az anyja fogott kétszáz ezüstöt, odaadta az ötvösnek, az pedig faragott és öntött bálványszobrot készített belőle. Ez Míká házába került.
5. vers
Ennek a Míkának volt egy házi szentélye. Készíttetett éfódot és házibálványt, egyik fiát pedig felavatta, és az lett a papja.
→
Bír 8,27;
1Móz 31,19
6. vers
Abban az időben nem volt király Izráelben: mindenki azt csinálta, ami neki tetszett.
→
Bír 21,25
7. vers
Élt egy ifjú a júdai Betlehemben, Júda nemzetségében, aki lévita volt, de jövevényként ott tartózkodott.
→
5Móz 18,6
8. vers
Ez a férfi elindult a júdai Betlehem városából, hogy jövevényként letelepedjen ott, ahol majd alkalmas helyet talál. Így jutott el vándorlása közben Efraim hegyvidékére, Míká házához.
9. vers
Míká megkérdezte tőle: Honnan jössz? Az így felelt neki: Lévita vagyok, a júdai Betlehemből; megyek, míg alkalmas helyet találok, ahol jövevényként letelepedhetek.
10. vers
Ekkor Míká azt mondta neki: Maradj nálam, légy atyám és papom! Én pedig adok neked évi tíz ezüstöt, egy rend ruhát és élelmet. A lévita beleegyezett,
11. vers
úgy döntött, hogy ott marad annál az embernél. Az pedig úgy bánt vele, mintha a saját fia volna.
12. vers
Míká felavatta a lévitát. Így az ifjú a papja lett, és Míká házában élt.
13. vers
Míká pedig ezt mondta: Most már tudom, hogy jót fog velem tenni az Úr, mert egy lévita lett a papom.
Könyvek
