A bírák könyve
5. fejezet
Debóra éneke
1. vers
Azon a napon így énekelt Debóra és Bárák, Abínóam fia:
2. vers
A fejedelmek Izráel élére álltak, és önként harcra kelt a nép: áldjátok hát az Urat!
3. vers
Halljátok, királyok, figyeljetek, fejedelmek! Én most az Úrnak éneket mondok, zsoltárt zengek az Úrnak, Izráel Istenének.
4. vers
Amikor Széírből kijöttél, Uram, amikor Edóm mezején lépdeltél, rengett a föld, csepegett az ég is, vizet csepegtettek a fellegek is.
→
5Móz 33,2;
Zsolt 68,9;
Hab 3,3
5. vers
Remegtek a hegyek az Úr színe előtt, még a Sínai is, Izráel Istenének, az Úrnak színe előtt.
6. vers
Anát fia, Samgar idejében, Jáél idejében kihaltak az ösvények; akik útra keltek, rejtett ösvényeken jártak.
→
Bír 3,31
7. vers
Hiányzott a vezetés, hiányzott Izráelből, mígnem fölkeltem én, Debóra, fölkeltem én, Izráel anyjaként.
8. vers
Új isteneket választottak, de aztán folyt is a harc a kapuknál, ám pajzs meg dárda nem volt látható a negyvenezernél Izráelben.
→
1Sám 13,19
9. vers
Szívem Izráel vezetőié, akik önként keltek föl a népből. Áldjátok az Urat!
10. vers
Akik fehér szamarakon nyargalásztok, akik szőnyegeken ültök, vagy úton jártok, fennen hirdessétek!
11. vers
Pásztorok hangján az itatóvályúknál, ott csendülnek fel az Úr igaz tettei, vezetésének igaz tettei Izráelben. Így vonult a kapukhoz az Úr népe.
12. vers
Serkenj, serkenj föl, Debóra, serkenj, serkenj, mondj éneket! Kelj föl, Bárák, fogd el foglyaidat, Abínóam fia!
13. vers
Így jött a dicső maradék, jött az Úr népe a hősökkel hozzám:
14. vers
az Amálékban gyökeret vert Efraimból valók, utánad Benjámin, a te népeddel együtt; Mákírból jöttek a vezetők, Zebulonból a vezéri pálcát hordók,
15. vers
Issakár vezérei, a Debórával tartók. Issakár meg Bárák a völgybe vonult gyalogságával. Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak.
16. vers
Miért maradtál mégis ülve a karámok között, hallgatva a pásztorfurulyát? Rúben tartományaiban nagy fontolgatások voltak.
17. vers
Gileád a Jordánon túl tanyázik. És Dán miért időzik a hajóknál? Ásér ülve maradt a tenger partján, ott tanyázik öbleinél.
18. vers
De Zebulon halált megvető bátorságú nép, meg Naftáli is a mezőség magaslatain.
19. vers
Királyok jöttek, harcoltak, Kánaán királyai harcoltak Taanaknál, Megiddó vizénél, de egy darab ezüstöt sem vehettek el.
21. vers
A Kísón-patak elsodorta őket, az ősi patak, a Kísón-patak. – Folytasd, lelkem, teljes erővel!
22. vers
Hogy csattogtak a lovak patái, amikor vágtattak vágtató csődörei!
23. vers
Átkozzátok Mérózt, mondta az Úr angyala, átkozva átkozzátok lakóit, mert nem jöttek el segíteni az Úrnak, segíteni az Úrnak a többi hőssel együtt!
24. vers
De áldott az asszonyok közt Jáél, a kéni Héber asszonya, nincs nála áldottabb a sátorlakó asszonyok között.
25. vers
Vizet kértek, és ő tejet adott, díszes csészében tejszínt hozott.
→
Bír 4,19
26. vers
Kezével a cövekért nyúlt, jobbjával a súlyos kalapácsért. Lesújtott vele Siserára, szétzúzta a fejét, betörte, átfúrta halántékát.
→
Bír 4,21
27. vers
Lába elé roskadt, elesett, elterült, lába elé roskadt, elesett; ahová leroskadt, ott esett el élettelenül.
28. vers
Az ablakon át kinézett, Sisera anyja jajgatott a rostélyon át: Miért késik annyit harci kocsijával? Miért nem hallom már szekerének zaját?
29. vers
Legbölcsebb udvarhölgye felel, ő meg elismétli magának szavait:
30. vers
Talán zsákmányt leltek, s azon osztozkodnak; egy-két rabnő is jut mindegyik férfinak! Tarka ruha lesz, tarka ruha lesz Sisera zsákmánya, festett kendőt kapok, nem is egyet, kettőt, a nyakamra zsákmánynak!
31. vers
Így vesszen el, Uram, minden ellenséged! De akik szeretnek, legyenek olyanok, mint a felkelő nap ereje teljében!És béke lett az országban negyven esztendeig.
Könyvek
