Mózes második könyve

15. fejezet


Fejezetek:


Mózes hálaadó éneke


1. vers

Akkor ezt az éneket énekelte Mózes Izráel fiaival együtt az Úrnak: Éneket mondok az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett.

Zsolt 106,12; Jel 15,3


2. vers

Erőm és énekem az Úr, megszabadított engem. Ő az én Istenem, őt dicsőítem, atyám Istene, őt magasztalom.

Zsolt 118,14; Ézs 12,2


3. vers

Az Úr vitéz harcos, „az Úr” az ő neve.

2Móz 3,15


4. vers

Szekereit, hadát a fáraónak tengerbe vetette, válogatott, legjobb harcosai belevesztek a Vörös-tengerbe.


5. vers

Elborította őket a mélység, kőként szálltak a mélybe.


6. vers

Jobbod, Uram, dicső az erőtől, jobbod, Uram, szétzúzza az ellenséget.


7. vers

Nagy fenséggel elsöpröd támadóidat. Ha elszabadul haragod, megemészti őket, mint tarlót a tűz.


8. vers

Haragod szelétől föltornyosultak a vizek, gátként megálltak a futó habok. Megmerevedett a mélység a tenger szívében.


9. vers

Üldözöm, megvan! – így szólt az ellenség. – Zsákmányt osztok mindjárt, kitöltöm a bosszúmat rajtuk. Kardomat kirántom ellenük, kezemmel kiirtom őket.


10. vers

Rájuk fújtál szeleddel, s elborította őket a tenger. Mint ólom merültek el a hatalmas vízben.


11. vers

Kicsoda olyan az istenek között, mint te, Uram? Kicsoda olyan felséges szentségében, félelmetes dicső tetteiben, csodákat cselekvő, mint te?


12. vers

Kinyújtottad jobbodat, és elnyelte őket a föld.


13. vers

Hűségesen terelgeted e megváltott népet, erőddel vezeted őt szent hajlékodba.


14. vers

Hallják a népek, s beleremegnek, fájdalomban vonaglanak Filisztea lakói.


15. vers

Megrémülnek majd Edóm fejedelmei, Móáb hatalmasait rettegés fogja el, kétségbeesik Kánaán minden lakosa.


16. vers

Rettentő félelem szakad rájuk, hatalmas karodtól néma kővé válnak, míg átvonul a néped, Uram, míg átvonul ez a nép, amelyet kiváltottál.


17. vers

Beviszed, és elülteted őket örökségednek hegyén, melyet lakóhelyednek készítettél, Uram, a szent helyen, Uram, mit kezed tett szilárddá.


18. vers

Az Úr uralkodik örökkön-örökké!


19. vers

Amikor a fáraó lovai a harci kocsikkal és a lovasokkal együtt a tengerbe értek, az Úr visszafordította rájuk a tenger vizét, Izráel fiai azonban szárazon mentek át a tenger közepén.


20. vers

Ekkor Mirjám prófétanő, Áron nővére dobot vett a kezébe, és a többi asszony is mind kivonult utána dobolva és körtáncot járva.

2Móz 2,4; 4Móz 12,1; 4Móz 20,1; 4Móz 26,59; Mik 6,4


21. vers

Mirjám így énekelt előttük: Énekeljetek az Úrnak, mert igen felséges, lovat lovasával a tengerbe vetett!


A keserű víz édes lesz Márában


22. vers

Ezután útnak indította Mózes Izráelt a Vörös-tengertől, és Súr pusztája felé vonultak. Már három napja mentek a pusztában, és nem találtak vizet.

1Móz 16,7; 1Móz 20,1; 1Móz 25,18; 1Sám 15,7


23. vers

Megérkeztek Márába, de a márái vizet nem tudták meginni, mert keserű volt. Ezért is nevezték el azt a helyet Márának.


24. vers

Ekkor zúgolódni kezdett a nép Mózes ellen, és ezt mondta: Mit igyunk?


25. vers

Ő pedig az Úrhoz kiáltott segítségért, és az Úr mutatott neki egy fát. Azt beledobta a vízbe, és édessé vált a víz.
Ott adott az Úr rendelkezést és törvényt a népnek, és ott tette próbára őket.


26. vers

Ezt mondta: Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek lát, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam. Mert én, az Úr vagyok a te gyógyítód.

Zsolt 103,3; Zsolt 147,3


27. vers

Azután elérkeztek Élimbe. Tizenkét forrás volt ott, és hetven pálmafa. Ott ütöttek tábort a víz mellett.

Fejezetek:


Könyvek