A királyok második könyve
7. fejezet
Elizeus bőséget jövendöl
1. vers
Ekkor így szólt Elizeus: Halljátok meg az Úr igéjét! Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy szeá finomliszt egy sekelbe meg két szeá árpa is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában.
2. vers
Erre így válaszolt Isten emberének az a tiszt, akinek a kezére szokott támaszkodni a király: Még ha az Úr megnyitná is az ég csatornáit, ez akkor sem történhetne meg! De ő így felelt: Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle.
3. vers
A kapu bejáratánál volt négy poklos ember, akik ezt mondták egymásnak: Mit üljünk itt, amíg meghalunk?
→
3Móz 13,46
4. vers
Ha azt mondanánk, hogy menjünk be a városba: éhínség van a városban, meghalunk ott; de ha itt maradunk, akkor is meghalunk. Gyertek hát, szökjünk át az arámok táborába! Ha életben hagynak bennünket, élünk; ha megölnek, akkor meghalunk.
5. vers
Alkonyatkor elindultak, hogy az arámok táborába menjenek. De amikor az arámok táborának a széléhez értek, látták, hogy nincs ott senki.
6. vers
Mert az Úr azt tette, hogy az arám táborban harci kocsik, lovak és nagy haderő robogását hallották, mire azok ezt mondták egymásnak: Izráel királya bizonyára felbérelte ellenünk a hettiták királyait és Egyiptom királyait, hogy ránk törjenek!
→
2Kir 19,7
7. vers
Ezért még alkonyatkor futásnak eredtek, otthagyva sátraikat, lovaikat, szamaraikat, a tábort, ahogy volt, és futva mentették az életüket.
8. vers
Amikor ezek a poklosok a tábor széléhez értek, bementek egy sátorba, ettek-ittak, majd összeszedték onnan az ezüstöt, aranyat meg a ruhákat, azután elmentek, és elrejtették azokat. Egy másik sátorba is bementek, onnan is összeszedtek mindent, azután elmentek, és elrejtették.
9. vers
Majd ezt mondták egymásnak: Nem helyes, amit teszünk. Ez a nap örömhírnek a napja. Ha hallgatunk és megvárjuk a virradatot, büntetés ér bennünket. Gyertek hát, menjünk, és mondjuk el ezt a királyi palotában!
10. vers
Odaérkezve szóltak a város kapuőrségének, és jelentették nekik: Bementünk az arám táborba, és láttuk, hogy senki sincs ott, emberi szó sem hallatszik, csak kikötött lovak és szamarak vannak ott meg a sátrak, ahogyan voltak.
11. vers
A kapuőrök telekürtölték a hírrel a várost, s végül jelentették a dolgot benn a királyi palotában.
12. vers
A király fölkelt éjszaka, és így szólt udvari embereihez: Majd én megmondom nektek, hogy mit tettek velünk az arámok. Tudják, hogy éhezünk, ezért kivonultak a táborból, hogy elrejtőzzenek a mezőn, mert azt gondolják: Ha kijönnek a városból, élve fogjuk el őket, a városba pedig behatolunk.
13. vers
Egyik udvari embere így válaszolt: Fogjunk öt megmaradt lovat azokból, amelyek még megmaradtak a városban. Mindegy, hogy úgy járnak-e, mint akik még megmaradtak Izráel egész sokaságából, vagy úgy, mint akik elpusztultak Izráel egész sokaságából. Küldjük ki őket, és majd meglátjuk!
14. vers
Fogtak tehát két harci kocsit lovastul, és elküldött a király az arámok tábora után, hogy menjenek el, és nézzék meg.
15. vers
Utánuk is mentek egészen a Jordánig, és látták, hogy az egész út tele van ruhával és fölszereléssel, amiket az arámok sietségükben eldobáltak. Ekkor a kiküldöttek visszatértek, és jelentették ezt a királynak.
16. vers
A nép pedig kitódult, és kifosztotta az arámok táborát. Így történt, hogy egy szeá finomliszt egy sekelbe és két szeá árpa is egy sekelbe került, az Úr szava szerint.
17. vers
A király odarendelte a kapuhoz azt a tisztet, akinek a kezére szokott támaszkodni, a nép azonban agyontaposta a kapuban, és meghalt, amint az Isten embere megmondta, amikor a király elment hozzá.
18. vers
Éppen úgy történt, ahogyan Isten embere megmondta a királynak: „Két szeá árpa egy sekelbe meg egy szeá finomliszt is egy sekelbe fog kerülni Samária kapujában holnap ilyenkor.”
→
2Kir 7,1
19. vers
Erre válaszolt így a tiszt Isten emberének: Még ha az Úr megnyitná is az ég csatornáit, ez akkor sem történhet meg! Ő erre így felelt: Majd meglátod a saját szemeddel, de nem eszel belőle!
20. vers
Úgy is történt: a nép agyontaposta a kapuban, és meghalt.
Könyvek
