Az Szent Pál apostolnak levele, melyet az rómabelieknek írt

capítulo 8


Capítulos:


verso 1

annak okáért immáron semmi kárhoztatásuk nincsen azoknak, kik az Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem lélek szerint.


verso 2

mert az életnek lelki törvénye megszabadíta engemet az bűnnek és az halálnak birtokából.


verso 3

mert az mire az ó törvénynek tehetsége nem vala az ő erőtlen voltáért, mely erőtlensége vala az testben, azt az Isten megteljesíté az önnön fiát elbocsátván, ki hasonlatos lőn bűnös emberi testhez, és elkárhoztatá az bűnt az bűnből az testnek általa,


verso 4

hogy az ó törvénybeli megigazulás beteljesednék mibennünk, kik nem test szerint járunk, hanem lélek szerint.


verso 5

mert az kik testi emberek, testi dolgokra viselnek gondot, az kik kediglen lelki emberek, lelkiekre.


verso 6

mert az testnek akarata halál. az léleknek akarata kediglen élet és békesség.


verso 7

annak okáért, hogy az testnek akarata az Isten ellen ellenségképpen cselekedik. mert az Isten törvénye alá nem adja magát, mert ingyen sem teheti.


verso 8

az kik kedig testi életben vannak, az Istennek nem lehetnek kellemetesek.


verso 9

ti kediglen nem testi életben vagytok, hanem lelki életben, mert az Istennek lelke lakozik tibennetek. hogyha valakiben az Krisztusnak lelke nincsen, ez nem őhozzá való.


verso 10

ha kediglen az Krisztus tibennetek vagyon, bizony az, hogy holt az test az bűnért, az lélek kediglen élet az megigazulásért.


verso 11

hogyha annak lelke lakozik tibennetek, ki feltámasztá az Jézust halottaiból, az ki feltámasztá az Krisztust halottaiból, megeleveníti az ti halandó testeteket is az ő lelkéért, mely tibennetek lakozik.


verso 12

annak okáért atyámfiai, adósok vagyunk nem az testnek, hogy test szerint éljünk.


verso 13

mert ha test szerint élendetek, meghaltok, ha kediglen lélekkel az testnek cselekedetit megölenditek, élni fogtok.


verso 14

mert azok az Istennek fiai, kik az Istennek lelkétől viseltetnek.


verso 15

mert az lélek, az melyet vőtök, nem ínségnek lelke, hogy evvel ismét félelemre éljetek, hanem oly lelket vőtök, mely fiúvá fogadásnak lelke, melynek általa ezt kiáltjuk, Atya, Atya.


verso 16

ugyanazon lélek tanúbizonyságot teszen az mi lelkünkkel egyetembe, hogy Istennek fiai legyünk.


verso 17

hogyha fiai vagyunk, tehát örökösi is vagyunk. az Istennek bizony örökösi, az Krisztussal kediglen egyenlő örökösök. mert ővele egyetembe szenvedünk, hogy ővele egyetembe megdicsőültessünk.


verso 18

mert meggondolom, hogy nem egyenlők az mennyei dicsőséghez ez mostani időben való sanyarúságok, mely dicsőség megjelenik mihozzánk jövendőre.


verso 19

mert az teremtett állat szorgalmatossággal való várással várja, hogy az Istennek fiai nyilván fogjanak lenni.


verso 20

mert az teremtett állat ez világi hiábavaló dolognak birtoka alá vettetett, nem az ő akarata szerint, hanem annak akarata szerint, az ki őtet birtoka alá vetette reménység alatt.


verso 21

mert az teremtett állat is megszabadul jövendőre az fogyatkozásvételnek szolgálatából, az Istennek fiainak szabadságába, mely dicsőséggel leszen.


verso 22

mert tudjuk, hogy minden teremtett állat mivelünk egyetembe fohászkodik, és az gyermekszülőkhöz egyenlő fájdalmat szenved mind ez ideiglen.


verso 23

nem csak az kediglen, hanem mi is, kik az Szentléleknek elő ajándékit bírjuk, mi is mi magunkban fohászkodunk az fiúvá fogadást várván, az mi testünknek megváltását.


verso 24

mert az reménységnek általa menekedtünk meg. az mely reménységet lát kediglen valaki, nem reménység az. mert az mit lát valaki, miért reményli ugyanazont?


verso 25

ha kediglen reméljük azt, az mit nem látunk, azt békességgel való tűrésnek általa várjuk.


verso 26

szinte azonképpen az lélek is segítséget teszen az mi erőtlen voltunknak. mert azt sem tudjuk, mint kell kérnünk, az mit imádságunkban kérünk, de az lélek esedezik miértünk megmondhatatlan fohászkodásokkal.


verso 27

az ki kediglen az embereknek szíveit nézi, tudja, mi legyen az léleknek akarata, mert Isten szerint esedezik az szentekért.


verso 28

tudjuk kediglen, hogy azoknak, mindenek az jóra segítséggel vannak, kik az Istent szeretik, és kik az Istennek elvégzett akarata szerint hivatalosak lőnek.


verso 29

mert az kik eleitől fogva őnála tudva valának, azokat elöl el is végezé, hogy az ő fiának akaratához hasonlók lennének, hogy ő legyen elsőszülött az sok atyafiak között.


verso 30

az kiket kedig eleitől fogva elvégzett vala, el is hívá. és az kiket elhíva, azokat meg is igazítá. az kiket kediglen megigazíta, azokat meg is dicsőíté.


verso 31

mit mondjunk annak okáért ezekre? ha az Isten mimellettünk vagyon, kicsoda lehet miellenünk?


verso 32

ki az ő tulajdon fiának nem kedveze, hanem mind miértünk halálra adá azt, miképpen lehet, hogy mindent ajándékon is ne adjon minekünk?


verso 33

kicsoda fogja büntetni az Istennek választott népét? Isten, az ki megigazít.


verso 34

kicsoda, az ki el fog kárhoztatni? az Krisztus, az ki meghala, sőt inkább az ki fel is támasztaték, ki is az Istennek jobbja felől vagyon, ki is közbenjár miértünk.


verso 35

kicsoda szakaszt el minket az Istennek szerelmitől? sanyarúsági? keserűségi? háborúsági? éhségi? ruhátlansági? veszedelmi? tőri?


verso 36

miképpen meg vagyon írván. teérted halálra adattunk minden napon, olyanok vagyunk, mint az megölni való juhok.


verso 37

de mindezekben győzedelmet veszünk, annak általa, ki minket szerete.


verso 38

mert nyilván hiszem, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem az főangyalok, sem az hatalmas angyalok, sem oly dolgok, melyek ez jelen való időben történhetnek, sem olyak, melyek jövendő időben történhetnek,


verso 39

sem olyak, melyek felül szállanak ránk, sem olyak, melyek az mélységből támadnak ránk, sem valami egyéb teremtett állat el nem szakaszthat minket az Istennek szerelmétől, mely az Jézus Krisztusban, az mi urunkban vagyon.

Capítulos:


Libros